Valakinek feltűnt, hogy Szijjártó mindig Lavrovval fotózkodik

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 14.

Külpol

Az amerikai hadsereg európai csapatainak korábbi főparancsnoka tankokról és bizalomról nyilatkozott.

Oroszország nyomulása nem az ukrajnai háborúval kezdődött, és ha tűzszünet is lesz, az még nem béke – nyilatkozta a 24.hu-nak Ben Hodges, az Egyesült Államok európai csapatainak korábbi főparancsnoka. 

A nyugalmazott tábornokkal Prágában, a Globsec Fórumon interjúzott a magyar hírportál újságírója. Emlékeztette, hogy hét éve az amerikai hadsereg tankokat és több ezer katonát küldött Európába, és az volt az első alkalom a hidegháború vége óta, hogy nem kivontak, hanem küldtek csapatokat, azzal a céllal, hogy elrettentsék Oroszországot. 

Ez nem sikerült – állapította meg Ben Hodges.

„A hidegháború után mindenki azt hitte, hogy ennek az egésznek vége – mondja a tábornok –, a németek, a britek visszavágták a haderejüket, mi otthagytuk Európát. Nagyjából egy időben azzal, hogy az utolsó amerikai tank is kivonult, Oroszország megszállta Georgia egy részét. Nem tettünk semmit. 2014-ben aztán Ukrajna egy részét is megszállta. Nem tettünk semmit. Az Aszad-rezsimet vegyi fegyverekkel támogatta. Nem tettünk semmit. Több ezer menekültet indított útnak Európa felé, ami természetesen nem volt véletlen. Nem tettünk semmit. A NATO nem volt egységes, és a Trump-kormány kétséget ébresztett abban, mennyire áll a szervezet mellett az Egyesült Államok. Közben a németek tovább építették az Északi Áramlatot, Macron elnök pedig arról beszélt, hogy a NATO agyhalott. Gondolhatja, hogy közben a Kremlben egymásra néztek és azt mondták, gyerünk, fejezzük be a munkát. Hiszen a Nyugat semmit nem fog tenni. Így néz ki tehát egy sikertelen elrettentés.”

Ben Hodges szerint „most ezeket a hibákat kell kijavítani”, szerinte akkor lehet igazán erős és meggyőző a NATO, ha nemcsak tankokat mutat, hanem egységet is. A bizalmat például nem erősíti – mondta a tábornok –, hogy azt lehet látni, a magyar külügyminiszter lépten-nyomon orosz kollégájával, Szergej Lavrovval fényképezkedik. 

Az interjúban szó esik a Georgia – korábbi, ismertebb nevén Grúzia – orosz megszállását követő tűzszünetről, ami után Dél-Oszétiában és Abháziában orosz katonák maradtak. 

A nyugalmazott tábornok szerint a georgiai háborút lezáró megegyezés azt mutatja, hogy Oroszország nem tart be semmilyen megállapodást, hiszen másfél évtizede ki kellett volna vonnia a csapatait onnan.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.