Magyarországon immár bizonyosan véget értek a választási csaták, ám elvonási tüneteink kezeléséért elég a "szomszédba" menni: Csehországban június közepén (14-15., péntek-szombat) parlamenti (alsóházi) választásokat tartanak, s a közeles időpont miatt nyilvánvaló: barátaink szügyig járnak a kampányban, amely, ha lehetséges, minden eddiginél kalandosabb.Mielőtt a részletekbe belemennénk, rövid ismétlő gyakorlatként tekintsük át a pillanatnyi (úgyszólván négy éve fennálló) adottságokat.
A most leköszönő, a ciklust az ország rendszerváltás utáni történelmében először elejétől a végéig kitöltő szociáldemokrata kormány, ha különösebb hőstetteket nem is, de nagyobb szabású disznóságokat sem bírt elkövetni regnálása alatt. Igaz, ami igaz: mindez lehetőségeik némiképp korlátozott voltának is betudható - lévén "kisebbségi" kormányként húzták le a mandátumukat, a polgári demokratákkal (a második legerősebb parlamenti csoportosulással) kötött paktumra támaszkodva.
Futottak még a búcsúzó alsóházban polgári demokrata szakadárok (Unie svobody, US), kereszténydemokraták (KDU-CSL), hogy a dolog szebb legyen, a terminus félidejétől "koalícióban", és mindvégig masszív karanténban őskomcsik (KSCM). ´k mindnyájan meglehetős izgulékonysággal mozogták végig a négy évet, ám Zemanék és Klausék "ellenzéki szerződése" gyakorlatilag zsebkendőnyire (pofázhattak) szűkítette a rendelkezésükre álló játékteret.
Az 1998-as választások kétségkívül egyik legfigyelemreméltóbb eredménye az volt, hogy a cseh szavazók - a régióban elsőként - ajtót mutattak a náciknak (fölösleges ideírni a nevüket, az akkori 3,9 százalékukból, az állami támogatáson való marakodásból eredendő osztódás után mára nullával kezdődő percentek maradtak, így lesz Magyarországon is), ám ebből következően, keltsen is akármekkora hangzavart az idei kampány, nagy biztonsággal jósolható annyi:
minden marad a régiben,
tutira "csak" a miniszterelnök személye változik (Zeman, főként önnön kapacitálásai ellenére, szilárdan kitart elhatározása mellett: ha letelt a szolgálat, visszavonul, de annyira teljesen, hogy csak egy államelnöki kihívás ingathatja meg ebben, s tény: télre Havelnek is kitelik az esztendő, és alkotmánymódosítás nélkül nem maradhat, ám ezt [ti. a módosítást] se a szocdemek, se a polgáriak nem akarják, sőt), úgyhogy lesz egy új miniszterelnök, és vagy lesz új kormányzó párt, vagy nem.
A tét úgy is megfogalmazható: rosálnak-e Klausék Zemanékkal (akik akkor már Spidláék lesznek, erről lejjebb), vagy sem. A múlt hét közepén (csütörtök, május 16.) napvilágot látott mértékadó közvélemény-kutatási adatok szerint: tudja a fene. Százalékokra lefordítva ez annyit tesz, hogy Klausék (ODS, Polgári Demokrata Párt): 23,7 százalék; Zemanék (a kormányzó szocdemek): 22,6 százalék; koalíció (Szabadság Unió + keresztények): 16,1 százalék; komancs fundik: 14,3 százalék (ez milyen!).
Mielőtt az erre föltoluló emlékeink hatására véres könnyeket zokognánk, hogy nekünk ne emlegessen senki közvélemény-kutatókat, gyorsan idemásolom, legutóbb hogy muzsikáltak Bohémiában, s mindjárt belátjuk: a cseheknek se könnyű. Íme az akkori végső jóslatok és (zárójelben) az eredmények: szocdem 25 százalék (32,3); polgári 16 százalék (27,7); komcsi 11 százalék (11); keresztény 9 százalék (9); polgári szakadár 14 százalék (8,6); fasiszta 5 százalék (3,9); nyugdíjas, volt ilyen párt is 6 százalék (3).
Annyit azonban most elhihetünk nekik, a következő: négypárti országgyűlés lesz
Hogy mindennek valóra válásáért ki mit is tesz, az igazán szórakoztató, és a dolgok itthoni elfajulásán borongók számára némiképp tanulságos is. Pillantsunk bele az elmúlt időszak politikai hétköznapjaiba és aztán a kampányba, mert nálunk is először a parlament, majd a kampány durvult.
Az alsóházi műhelymunkát leginkább a Törpapának vagy Tanár úrnak becézett házelnök, Václav Klaus szereplései színesítették. Találgathatunk, hogy hívei vagy ellenfelei hívják őt így vagy úgy, a válasz akkor is egyértelmű, ha leszögezzük, az első elnevezés nem az elnök méreteire, hanem pártjának kedves színére, a hupikékre vonatkozik.
Nos, Klaus ücsörgött pulpitusán, és a neki kevéssé tetsző fölszólamlások alatt látványosan bontogatta aznapi postáját, korrektúrázta saját soron következő beszédét, írta alá kiskorú hozzátartozói iskolai értesítőjét. Bokros teendőiből időnként föl-fölriadva finoman szólva is epés megjegyzésekkel kommentálta a fél füllel elkapott mondatokat. Kedves szokása volt még a maga keresetlen modorában megadni a szót. Például: "Szólásra következik X. Y. képviselőtársam, de gondolja meg jól, hogy előtte ne fogyasszuk-e el szerény uzsonnánkat, mert feltételezem, a vacsoraidőn túl is szándékozik untatni minket érdektelen szamárságaival." És hasonlók.
Zeman mester is lendületesen igyekezett lépést tartani vele. A politikai és utcai köz által nemes egyszerűséggel Bechernek nevezett miniszterelnök (eltalálták, a becéző szó a jeles kormányférfiú italfogyasztási preferenciáit zárja rövidre) nemrégiben maga is efféle társasági stílusban emlékezett meg egyik politikai ellenfeléről, Zantovskyról, az ODA vezéréről (az ODA a kisebbik polgári párt, parlamenti képviselet nélkül, ám nem elhanyagolható szenátusi és önkormányzati jelenléttel). Becher mondja: úgy hívják (ti. Zantovskyt), hogy Skútr, de ez nem azt jelenti, hogy robogó, hanem azt, hogy elkurvult törpe (zkurveny trpaslík).
Efféle vicces apróságok parttalan tömegével igazolhatnánk, hogy ahány ház, annyiféle értelmezése járja a "hangnem" kifejezésnek a politikában. Attól sem szokása senkinek falhoz csapódni errefelé, ha brutális, helyenként trágár képregények hőseiként látja viszont a nagypolitika protagonistáit - akár a mainstream nyomtatott orgánumaiban is.
Hogy a kölcsönös vagdalkozáson túl miféle valódi politikai tartalommal bír a gőzerővel zajló kampány, azt némileg nehezebb körülírni. Ami a legszembeötlőbb minden, hangsúlyozom: minden oldalról, az
a nekibőszült nemzeti retorika
Aki akar valamit a következő parlamentben, az úgy kezdi, hogy kimegy a Rib-hegyre. Egy régió, egyféle legendák: jöttek a magyarok, s "pusztaszert jócskán elhagyva megállt talán Árpád, egy sávra mutatott, s szóla: "Sok itt a kecske, sok itt a mét, legyen ez a hely Kecskemét, na jó, akkor Kiskőrös." Cech ősapa fölvezette népét a Ribre, körülhordá tekintetét, s mondá: "Sok itt a tej, sok itt a méz, megálljunk, mert itt van már a Kánaán, és Prága is csak 80 kilométer."
Ehhez képest a Liberec nyerte a labdarúgó-bajnokságot, késhegyre menő küzdelemben.
Először április elején Spidla (ragadványneve Spidlic - az Iljicsből eredeztetve -, Zeman-utód, pártelnök, szociális és munkaügyi miniszter, mint ilyen miniszterelnök-helyettes, 51 éves) vezette szocdemjeit a hegynek, ahol az ősapával szólva kikérte magának (és népének) a benesi dekrétumok körüli szívózást, majd tejet és mézet ígért.
A polgáriak a nagy tolongás miatt csak pár héttel később jutottak föl a Ribre, ám ők sem akartak semmivel sem kisebb csehnek látszani. Klaus ezért Liberecben, nota bene: az Edvard Benes téren nyitotta a kampányt. Ennek jelentősége ugyancsak a történelemben (és a földrajzban) keresendő.
Liberec = Reichenberg,
ami nem elég, hogy szudétanémet fellegvár, de a bajnokságban végül csak lenyomta a Zizkovot, ami viszont egy egykori munkáskerülete Prágának. Még szép, hogy Klaus is a burkus veszedelemtől védené meg népét leginkább.
Mindezzel együtt vannak bőséggel olyan jelek is, hogy a mondott problémakör senkit sem érdekel nagyon, legkevésbé a szudétanémeteket, mert szerintük minden másképp lesz. ´k valahogy máshogy tudják. A bajnoki cím ünneplése mellett épp ezért nagyobbára számolgatással töltik a kisebbségi lét szürke hétköznapjait. E számolgatásaik eredményei viszont jócskán publikusak: a II. világháború után 2,9 millió németet raktak ki az országból. Maradtak kétszázötvenezren. ´k hatvannyolcban léptek le, amikor kinyíltak a határok. Pillanatnyi lélekszámunk 38 ezerre tehető, jobbára öregek, csomóan vegyes házasságok örömeit élvezve, kivétel nélkül kétnyelvűként tanítják emlékezni unokáikat. Mire is? 2,4 millió hektár földre, 28 ezer bérházra, 180 ezer családi házra, 13 ezer ipari vállalkozásra, némi aranyra, ezüstre, betétkönyvre, értékpapírra stb.
A számla szerintük valahol a 300 milliárd és az egybillió korona közti tágas mezőben végződik, ami ha mégoly túlzó is (ki tudja), jócskán elég arra, hogy taccsra vágja az egész országot (1 KC = 8,3 HUF).
Ennek ellenére azt állítottuk, hogy nem ez érdekli a népeket. Nem is. A helyzet úgy fest, hogy a versengő pártok tehát a mindenek feletti nemzeti érdek, az alacsonyabb adó és az EU-csatlakozás köré csoportosítják az elkövetkező négy évre szóló ajánlatukat, jellemzően ezek biztos megvalósítását Limonádé Joe-ra bízva, aki (Unie svobody színekben) meg is jelent az "városi téren, és a címünkbe foglalt ígéretet tette, továbbá lovával széttipratta Klaus és Zeman papírfejit.
Ám a közvélemény-kutatók szerint a választók tömegei a családok életfeltételeinek javulásáról, a munkanélküliség csökkenéséről, az állampolgári jogok szélesítéséről szeretnének leginkább kézzelfogható adatokat hallani. Hogy ebbéli várakozásaik mennyiben találnak kielégülésre, arra leginkább a biztos pártválasztói preferenciákból következtethetünk. Ma a választásra jogosultaknak csupán 17 százaléka tudja, hogy kire fog szavazni (túlnyomórészt a felsőfokú végzettségűek).
A többieknek még semmi se biztos. De egyvalamivel vigasztalódhatnak: húsz év után folytatódik a Kórház a város szélén című emlékezetes életképregény a tévében. A szereplők egy bizonyos hányada ugyan időközben elhalt, de a forgatást már elkezdték, akik még életben vannak, mindenre emlékeznek.
Schillinger Andrea
(Brno)
