Választások Olaszországban: Sikeres hajrá

  • - kovácsy -
  • 2001. május 17.

Külpol

ezt már hónapok óta előre jelezték a közvélemény-kutatások - habár
ezt már hónapok óta előre jelezték a közvélemény-kutatások - habár a kampány finisében csökkenni kezdett a jobboldali ellenzéki koalíció népszerűségi előnye. A kormányzó balközép frontembere, Francesco Rutelli már a végső eredmények nyilvánosságra kerülése előtt beismerte a vereségét. Sokan mondták - legfőképpen maga a győztes, Olaszország leggazdagabb, a világ tizennegyedik leggazdagabb embere -, hogy a választásokat valójában egy Berlusconi személyéről szóló referendumnak kell tekinteni. És bebizonyosodott, hogy a többségnek igenis kell a sikeres vállalkozó, igenis remélik, hogy amit saját erejéből elért a gazdasági életben, azt Olaszország egésze számára is meg tudja valósítani. A sikert, a gyarapodást, a mindezekből táplálkozó kollektív öntudat további erősítését. "Senki sincs a világ politikai színpadán, aki versenyezhetne velem!" - jelentette ki köntörfalazás nélkül a "Lovag", ahogy sokan nevezik nagy megelégedésére.

Ehhez képest politikai elképzeléseiről nem sok derült ki a kampány során, arról pedig még kevesebb, hogy melyek is azok a főbb pontok, amelyek mentén a választók eldönthetik, melyik táborra szavazzanak az összetettségében is

alapvetően kettős osztatú

politikai erőtérben. Miután az olasz magántelevíziózás lényegében Berlusconi kezében összpontosul, az állami tévéadók sem aprózták agyon a kampányra szánt műsoridejüket, és a kisebb politikai csoportokra nem nagyon figyeltek. Az ily módon a média által is erőltetett kétpólusú rendszer merevsége és a kampánytémák ebből következő behatárolódása annyira felháborította például a balliberálisnak minősíthető radikálisok vezetőjét, Emma Boninót, hogy éhségsztrájkba kezdett, amelyhez a hívei is nagy számban csatlakoztak. Csak a leghatározottabb orvosi tanácsra hagyott föl az amúgy sem eredményes akcióval, amelynek az lett volna a célja, hogy etikai kérdéseket is beemeljen a kampánytémák sorába, például a genetikai kutatások vagy az eutanázia problémakörét.

Programja közzétételével sem sietett különösebben sem a balközép Olajfa, sem a jobboldali Szabadságok Háza csoportosulás. Az utóbbi csak egy héttel a választások előtt tárta a választók elé az elképzeléseit - akkor is csak interneten. Az Olajfa szövetség élére választott, szívtipró külsejűnek mondott volt római polgármester pedig hiába próbálta részletezni országos kampánykörútján a csoportosulás nem túl konkrétan megfogalmazott elgondolásait, az újságírói kérdések újra és újra visszarángatták a személyes konfrontáció síkjára. Éppenséggel volt is mivel, hiszen a jobboldal jelöltje mindvégig elzárkózott egy kettejük közötti televíziós vagy bármilyen vita elől, mondván, hogy nincs mit beszélgetnie egy olyan ellenféllel, aki nem vezető, csupán jóvágású szóvivő. Ily módon Rutellinek nem is volt lehetősége, hogy bebizonyíthassa ennek az ellenkezőjét.

Hogy a választásokat megelőző európai megnyilvánulások mennyiben váltottak ki a szándékaikkal ellentétes dachatást az olasz szavazókban, ezt aligha lehetséges megmérni. Tény, hogy a külföldi (európai) sajtó, de kormányzati körök is erőteljesen támadták a jobboldali médiamágnást. Az előbbi - és nem csupán balos színezetű lapok, mint a francia Le Monde, hanem az ilyennek egyáltalán nem nevezhető brit The Economist és a spanyol El Mundo is - Berlusconi függőben lévő megvesztegetési ügyeit taglalta részletesen. Az EU felől pedig nem annyira maga Berlusconi és pártja, a Forza Italia kapta a dörgedelmeket - például a belga külügyminisztertől -, hanem szövetségesei, az idegen- és EU-ellenes Északi Liga, valamint a jobbszéli Nemzeti Szövetség, mint

szalonképtelen tényezők

Már-már egyfajta Haider-szindróma irányába kezdtek hangolódni a dolgok - csak hát tudjuk, hogyan, milyen idétlenül és felemásan sült el az EU-bojkott az osztrák esetben is. Berlusconi persze egyáltalán nem hülye, nem is jobboldali ámokfutó, és immár győzelme tudatában tett első nyilatkozatában elkötelezetten kiállt az Európai Unió mellett.

Csökkentett létszámú kormányzati adminisztráció, a szegény déli országrész felvirágoztatása - beleértve egy minden kampányban újra és újra beígért hidat Szicília és a csizma orra között -, adócsökkentés és nyugdíjreform: mind a két tábor hasonló témákban ígért változásokat. Az Olajfa koalíció akár az elmúlt öt év eredményeire is hivatkozhatott: végtére is Olaszország az infláció és a költségvetési deficit leszorításával az első körben bekerült az eurózónába. Csökkent a munkanélküliség is, és az olasz Észak Európa legprosperálóbb térsége. Az Olajfa koalíció, amelynek a reformkommunistákból kinőtt Demokratikus Baloldal a vezető ereje, az elmúlt bő fél évszázad történetében példátlan módon kitöltötte teljes hivatali idejét - igaz, hogy eközben három miniszterelnököt is elkoptatott, és a szövetségen belül több volt az ellentét, mint az egyetértés, ami azért komoly destabilizáló - és szemlátomást népszerűségromboló - tényező. Berlusconi egyszer már volt miniszterelnök. Akkor az Északi Liga lépett ki az általa vezetett koalícióból, és ezért kellett mennie. Most azt állítja, hogy az Umberto Bossi vezette csoporttal szilárdnak ígérkező megállapodást kötött. Megjegyzendő, hogy Bossiék népszerűsége most erősen alábbhagyott, de a szűkebb Berlusconi-csapat, a Forza Italia egyedül nem tudna kormányozni. Amúgy pedig gazdasági téren az ígéretek valóra válthatóságát korlátok közé szorítják az EU-kötöttségek, úgyhogy az üzletmenet radikális változása nem várható. Viták, új csapásirányok olyan ideológialag alászínezett kérdésekben várhatók, mint az egyházi oktatás támogatása, az abortuszkérdés, illetve az illegális bevándorlókkal szembeni bánásmód. Normális demokráciákban, ahol manapság a politikai szembenállás erővonalai a szélektől a centrum felé tolódnak el - és Olaszország ilyen -, egy hatalomváltás amúgy sem hoz drámai, a vesztes oldal felől nézve felháborító változásokat.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.