Kulturális hírek

  • 2001. május 17.

Külpol

JAFAR PANAHI MEGHURCOLÁSAAz iráni filmrendező, aki A kör című alkotásával megnyerte a legutóbbi Velencei Filmfesztivált, nyílt levelet intézett amerikai kollégáihoz, akik műve elismeréseképpen a Kifejezés Szabadsága Díjjal tüntették ki. Jafar Panahi részletesen leírja, milyen embertelenül és megalázóan bánt vele (és más beutazókkal) az amerikai bevándorlási hivatal és a rendőrség, miközben New Yorkban nagy szakmai sikerrel mutatták be a filmjét.
Hongkongból New York érintésével utazott volna az uruguayi Montevideóba. Mivel azt a tájékoztatást kapta, hogy az átszállás idejére nincs szüksége amerikai tranzitvízumra, nem is rendelkezett ilyennel, a JFK repülőtéren viszont ezért bűnözőként bántak vele, ujjlenyomatot akartak venni tőle, rendőrségi képet akartak róla készíteni, más ázsiai, latin-amerikai és kelet-európai utasokkal együtt megbilincselték, börtönnel fenyegették, és se tolmácsot nem hívtak hozzá, se telefonálni nem engedték. Másnap, miután mégis telefonálhatott egy New Yorkban tanító honfitársának, visszarakták a hongkongi gépre.

WAGNER, IZRAEL Az Izrael Fesztivál igazgatótanácsa nyilatkozatban tette közzé: fel fogják kérni Daniel Barenboim zongoraművészt, Placido Domingo operaénekest és a Berliner Staatskapellét, hogy mérlegeljék: július 7-én az előzetes programnak megfelelő műsor (Wagner: Valkűrök) helyett esetleg adjanak valami mást. A testület nem óhajtott cenzorként fellépni, s tulajdonképp visszadobta a labdát Barenboimnak, akit egyébként kifejezetten Wagner-programra kértek fel. A Hitler kedvenc komponistájaként számon tartott Wagner megszólaltatása felkavarta az izraeli közvéleményt, a legfelsőbb bíróság várhatóan május 23-án tárgyal arról a beadványról, amely az eredetileg tervezett műsor leállítását szeretné elérni.

VELENCEI PROGRAMOK Megkezdődött a fesztivál- nagyüzem Velencében: a különböző művészeti ágak biennáléi közül a színházé május 5-én, a zenéé május 12-én startolt, június 5-én jön a tánc, 10-én a képzőművészet, végül augusztus 29-szeptember 8. között a filmfesztivál következik. Az egymásba érő események késő őszig tartanak, szeptember 18-án a színházi, szeptember 30-án a táncos, október 6-án a zenés program, november 4-én pedig a képzőművészeti biennálé zár. Az események sorában külön hangsúlyt kap a tradicionális tibeti előadó-művészet és az akrobatikát mágiával vegyítő cirkuszművészet. A zenei kínálat egy részét a folklórnak a modern klasszikus zenében játszott szerepe, illetve olyan "atipikus" hangszerek köré építették, mint a kontrabasszus-klarinét, a cimbalom és a tangóharmonika. Külön kamaraestciklust szentelnek Bartók Bélának, az előadók között lesz Schiff András zongoraművész is. A képzőművészeti biennálén a magyar pavilonban Lakner Antal és Komoróczky Tamás mutatkozik be (a velük készült interjúk április 5-i és 12-i számunkban olvashatók). Az Alberto Barbera igazgatta filmfesztivál újdonsága, hogy mostantól fogva két azonos rangú és értékű versenyprogramot indítanak: a hagyományos versenyprogram mellett A jelen mozija címmel külön szekciót kapnak a filmes újítások, az elsőfilmesek és a jelentős eredeti, kreatív munkák.

NÉMÁN Peter Handke Az óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról című darabját Máté Gábor rendezésében mutatta be a fővárosi Katona József Színház. A teljes társulatot megmozgató előadás nézői szöveget nem hallanak: mintha olyan távolról látnák a szereplőket, ahová a beszéd már nem hatol el. (Legközelebbi előadások: május 17., 18., 19.)

CANNES, FÉLID´BEN Lapunk megjelenésekor félidejénél tart az 54. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. A nyitó előadáson Baz Lurhmann Moulin Rouge című filmjét vetítették: az 1899-es Párizsban játszódó, 50 millió dolláros musical főszereplője, Nicole Kidman magánéleti problémái ellenére (nemrég különvált férjétől, Tom Cruise-tól, ráadásul el is vetélt) megjelent a ceremónián, és elbűvölte a jelenlévőket. Hogy a film ott lesz-e a díjazottak között, az május 20-án kiderül; Liv Ullman, a zsűri elnöke azt nyilatkozta, hogy a győztesek kiválasztásakor a maga részéről az érzelmekhez szóló alkotásokat előnyben részesíti azokhoz képest, amelyek az intellektust veszik célba. De a verseny csak egy része a fesztiválnak - legalább akkora figyelmet érdemelnek a versenyen kívül bemutatott alkotások is. Mint például az iráni Abbas Kiarostami A. B. C. Africa című dokumentumfilmje olyan ugandai árvákról (néhányról a kétmillióból), akiknek szülei AIDS-ben haltak meg. Cannes egyik szenzációja egy húszperces részlet A gyűrűk ura című, 300 millió dolláros trilógia karácsonykor bemutatandó első részéből, noha csak néhány kiválasztott forgalmazónak és tudósítónak mutatták meg.

DÍJ Két díjat nyert Mundruczó Kornél Afta című filmje az Oberhauseni Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon: az Arte német-francia kulturális televízió által egy európai rövidfilmnek felajánlott díjat, valamint az ökumenikus zsűri elismerő oklevelét. Az idei filmszemlén a legjobb rövidfilm díjával jutalmazott Afta a győri Mediawave-en a hazai filmek kategóriájának fődíját kapta.

Susan Sontag kapta a kétévente megrendezett Jeruzsálemi Könyvvásár alkalmával adományozott Jeruzsálem-díjat. A tízezer dollárral járó elismerés átvételekor tartott beszédében az amerikai írónő kritizálta az elfoglalt palesztin területeken folytatott izraeli településpolitikát.

GYÁSZ 49 éves korában váratlanul meghalt Douglas Adams brit író: a Galaxis útikalauz stopposoknak című, 1979-ben megjelent, eredetileg BBC-rádiósorozatnak írt kultregény szerzője szívrohamot kapott kaliforniai otthonában. A Disney stúdióban jelenleg dolgoznak a világszerte 14 millió példányban elkelt könyv filmváltozatán, amely egy földlakó bolygóközi kalandjait meséli el. Az 1982-ben tévésorozattá formált könyv folytatásai: Vendéglő a világ végén (1980), Az élet, a világmindenség és minden (1982), Viszlát, és kösz a halakat! (1984), Jobbára ártalmatlan (1992).

Életének 66. évében elhunyt Szuhay Balázs színművész. Leginkább paródiáiról, kabaré- és szinkronszerepléseiről volt ismert, de 1992-től egy éven át a Ludas Matyi főszerkesztője volt, s két könyvet is megjelentett: Kiadom magam (1987), Megmondtam százszor... Az én rendszerváltásom (1998).

88 éves korában meghalt Perry Como: a fülbemászó melódiái révén népszerű, bársonyos hangú amerikai bariton 12 évesen, fodrászként a kuncsaftokat szórakoztatva kezdte énekesi karrierjét. 1933-ban egy zenekarhoz csatlakozott, első lemezét 1943-ban készítette, első, milliós példányszámban elkelt slágere, a Till the End of Time két évvel később jelent meg. Az 50-es években tucatnyi bestseller albumot adott ki, 1958-ban Grammy-díjat kapott a Catch a Falling Star című daláért, s több filmben is szerepelt.

Meghalt Jazzman (Somosi László), a Tilos Rádió egykori rendszeres betelefonálója, saját házilagos zenei feldolgozásainak bejátszója. A http://tilos.hu/jazzman-zene.mp3 címen hallható egy felvétele.

Figyelmébe ajánljuk