Világszerte szigorítanak a járvány megfékezése érdekében

  • narancs.hu
  • 2020. március 16.

Külpol

Nem csak nálunk vannak szigorú intézkedések. Hiszen hétfőig több mint 169 ezren fertőződtek meg és több mint 6500-an haltak meg világszerte.

EU: beutazási tilalom

Az Európai Bizottság 30 napos beutazási korlátozás elrendelésére szólította fel az európai uniós tagállamok vezetőit a koronavírus-járvány terjedésének lassítása céljából. Ezalatt kizárólag azok léphetnének be harmadik országokból a közösség területére, akiknek ez elengedhetetlen – biztosítani kell ugyanis továbbra is az áruk és szolgáltatások szabad mozgását az Európai Unión belül.

Románia: rendkívüli állapot

Rendkívüli állapotot vezettek be azonnali hatállyal 30 napra Romániában. Az erről szóló elnöki rendeletet hétfőn adta ki Klaus Iohannis államfő. A rendkívüli állapot idejére felfüggesztik valamennyi oktatási intézmény tevékenységét, egyszerűsítik az egészségügyi felszerelések beszerzésének szabályait, korlátozzák az ügyfélfogadást a közintézményekben, az igazságszolgáltatás pedig csak a sürgős ügyeket tárgyalja.

Svájcban is

Rendkívüli állapotot rendeltek el hétfőn Svájcban is, április 19-ig zárva tartanak az áruházak, az éttermek. A kormány jóváhagyta, hogy 8000 katona segítsen a kórházakban a logisztika és a biztonság területén. Vasárnapra 840 új esettel 2200-ra nőtt a Svájcban és Liechtensteinben regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, ami azt jelenti, hogy a járvány gyorsan terjed a két alpesi országban. Svájcban eddig 13 halálos áldozata van a koronavírusnak.

Csehország: arcmaszk nélkül nincs tömegközlekedés

Csehországban lezárták, elszigetelték az Olmützi régió 21 települését. A több tízezer lakost magába foglaló észak-morvaországi térségbe vezető utakat rendőrök őrzik. Hétfő reggel Csehországban a hivatalos jelentés szerint 298 fertőzést mutattak ki.

Arcmaszk nélkül keddtől kezdve tilos lesz használni a tömegközlekedési eszközöket Prágában - döntött hétfőn a főváros önkormányzata. Csehországban jelenleg nagy hiány van az arcmaszkokból. A gyógyszertárakban, a drogériákban gyakorlatilag nem kaphatóak, és számos egészségügyi intézetben is hiánycikknek számítanak. „Akinek van arcmaszkja, használja, akinek nincs, az saját maga otthon is elkészítheti. Alternatív megoldások is léteznek” – mondta emiatt Zdenek Hrib főpolgármester újságíróknak, akik felvetették neki a problémát. Hrib szerint az arcmaszkot bármiféle kendő is helyettesítheti, s ő maga is ezt használja. Az arcmaszkok kötelező használatáról a prágaiakat a tömegközlekedési eszközök megállóiban plakátokon, valamint a cég képviselői személyesen is tájékoztatják. „Arra számítok, hogy az emberek be fogják tartani az intézkedést, hiszen az ő érdekükben hozták meg” – vélte a főpolgármester. Amennyiben valaki nem lenne hajlandó betartani azt, a járművezetők kitilthatják őket a közlekedési eszközökről.

Balkáni katasztrófahelyzet

Egyre több nyugat-balkáni ország vezet be szigorú intézkedéseket az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében, a fertőzöttek száma azonban napról napra tovább nő. Bosznia-Hercegovina főként horvátok és bosnyákok lakta országrészében, a Bosznia-hercegovinai Föderációban katasztrófahelyzetet hirdettek hétfőn.

Montenegróban ugyan még egy fertőzöttet sem regisztráltak, ám a podgoricai kormány elővigyázatosságból lezárta a határait a külföldi állampolgárok előtt.

Koszovó felfüggesztette az összes induló repülőjáratot, nemzetközi busz- és vasúti járatot, valamint a településközi járatot is, az országba csak a koszovói állampolgárok léphetnek be, őket 14 napos házi karanténra kötelezik.

Az észak-macedóniai politikusok a járványra való tekintettel az április 12-re tervezett előrehozott parlamenti választás elhalasztását kezdeményezték a köztársasági elnöknél.

Merkel: a távolságtartás a lényeg

Egységes intézkedéseket vezetnek be a német tartományok a koronavírus-járvány miatt az emberek közötti fizikai kapcsolatok korlátozására – jelentette be Angela Merkel kancellár. Kiemelte: a szövetségi kormány és a 16 tartomány közös irányelve arra épülnek, hogy a tudomány megállapítása szerint a társadalmi távolságtartás, vagyis az emberek közötti közvetlen, fizikai kapcsolatok korlátozása a leghatékonyabb módszer a járvány lassítására.

A lakosság ellátását biztosítani kell, ezért az élelmiszerüzletek, háztartási boltok, gyógyszertárak, üzemanyagtöltő-állomások, bankok, postahivatalok, tisztítók, fodrászok, újságosok, állateledel boltok, kertáruházak nyitva maradhatnak és egy sor szolgáltatást továbbra is igénybe lehet venni. De a játékterektől kezdve a templomokig egy sor olyan intézmény működését fel kell függeszteni, amely hozzájárulhat a koronavírus terjedéséhez és nem szükséges a mindennapi élethez – mondta Merkel.

Spanyolország: határzár

Spanyolország keddtől lezárja szárazföldi határait a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében – jelentette be a spanyol belügyminiszter hétfőn. Spanyolországban a legfrissebb adatok szerint a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma 8744, amelyből több mint 6600 esetet a madridi tartományban diagnosztizáltak. A betegségbe 297-en haltak bele, míg több mint 520-an meggyógyultak.

Szerbia leállította a választás előkészületeket

A választási bizottság a kormány vonatkozó határozata, illetve a szükségállapot kihirdetése miatt úgy döntött, hogy leállítja az április 26-ra tervezett általános választások előkészületeit, ám az eddig elvégzett munkát, a támogatói aláírások gyűjtését, illetve a beadott és kihirdetett listákat nem nyilvánítja semmisnek.
A testület közölte, hogy a szükségállapot visszavonását követően új határidőket szab a választási előkészületeknek.

Az országban vasárnap hirdettek szükségállapotot az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében. A döntés következtében bezárták a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat és felsőoktatási intézményeket, hétvégi menetrend lépett életbe a tömegközlekedésben, a vendéglátó-ipari egységek nyitvatartási idejét 8 és 20 óra közé korlátozták, a beltéri rendezvényeken, illetve az éttermekben és kávézókban legfeljebb 50-en tartózkodhatnak.

Szerbiába éjfél óta csak a szerb állampolgárok, valamint a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkezők léphetnek be, ám mindenki kötelezően házi karantén alá kerül 14 napra, míg a járvány európai gócpontjaiból – Olaszországból, Spanyolországból, Svájcból és Ausztriából – érkezőket 28 napos karantén várja. A karantén szabályainak megszegése három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. A szerb kormány emellett 30 napra megtiltotta a gyógyszerek exportját, valamint korlátozta a fertőtlenítőszerek, a maszkok és a kesztyűk megvásárolható mennyiségét. Az ügyintézés szinte teljesen leállt, a kormány bejelentése szerint a szükségállapot visszavonásáig a dokumentumok érvényességi idejét nem kell meghosszabbítani. Az országban eddig 57 fertőzöttet regisztráltak.

Moszkvában bezárják az iskolákat

Tanításai szünetet rendelt el március 21-től április 12-ig az orosz főváros közoktatási intézményeiben Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere. A polgármester április 10-ig megtiltotta az 50 fősnél népesebb rendezvények megtartását is a fővárosban. Emellett jelentősen kibővítette azoknak az országoknak a listáját, amelyek esetében a beutazóknak 14 napos elkülönítésnek kell alávetniük magukat. Az új rendelkezés az összes európai országot és az Egyesült Államokat érinti. Korábban a karanténba vonulás kötelezettsége csak a Kínából, Dél-Koreából, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból és Iránból érkezőkre terjedt ki. Oroszország ezen kívül hétfőn lezárta határát Fehéroroszországgal, arra hivatkozva, hogy Minszk nem tartja be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványellenes ajánlásait, és nyitva tarja a határátkelőhelyeit. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a döntésről nem értesítették előre.
Korábban Oroszország az orosz-lengyel és az orosz-norvég szárazföldi határán tiltotta meg az áthaladást. A Kommerszant című lap úgy értesült, hogy Moszkva szerdától elrendelheti az összes határ lezárását.
Az orosz kulturális minisztérium pedig hétfőn megtiltotta a külföldiek számára az orosz múzeumok és kiállítások látogatását.A hétfőn közölt hivatalos összesítés szerint Oroszországban eddig 93 ember kapta meg a koronavírust. Ezek közül 86 esetben külföldről hurcolták be a kórt.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.