Túllépte a kétezret halottak száma Olaszországban

  • narancs.hu
  • 2020. március 16.

Külpol

Ugyanakkor a fertőzés üteme enyhe csökkenést mutat.

Az utóbbi huszonnégy órában 349-cel 2158-ra emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság hétfő esti tájékoztatója szerint. Eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma enyhe ütemű csökkenéssel 27 980-ra nőtt – jelentette Sárközy Júlia, az MTI tudósítója.
Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy az új fertőzöttek száma az egy nappal korábbi 2853-ról 2470-re csökkent. A legfrissebb számok nem tartalmazzák két olasz tartomány adatait, mégis Angelo Borrelli enyhe csökkenésről beszélt, amely szerinte pozitív trendre enged következtetni.
A betegekből több mint 10 ezer házi karanténban tartózkodik, a kórházban kezeltek tíz százaléka van intenzív osztályon. A gyógyultak száma 2749-re emelkedett. Az orvosok, ápolók és más egészségügyi dolgozók közül is több mint kétezren fertőződtek már meg.
Giuseppe Conte miniszterelnök egy hétfői interjúban elmondta: talán még hónapok kellenek a járvány olaszországi megállítására, de lehetséges, hogy már a következő napokban sikerül megfékezni az új betegszám eddigi fokozatos emelkedését.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.