Minden szerző maga határozza meg írásának stílusát és irályát. Mindazonáltal Krasztev Péter közleményének cinikus, gúnyos hangvétele sértheti azt a nemzetet, amelyiknek történelme oly viharos volt, s amelyiknek a jelene sem könnyű. De haladjunk sorjában, és kezdjük K. P. állításainak szemrevételezését azokkal, melyeket a szerző a macedóniai albánok fegyveres mozgalmáról tett.
Létezik-e albán fegyveres
szervezkedés Macedóniában?
Krasztev Péter szerint csupán egy "marginális sajtótermék" tette közzé az Albán Nemzeti Hadsereg (AKS) létezésének és macedóniai jelenlétének hírét, azért - vélelmezi Krasztev -, hogy a macedón kormány a teljes harckészültséget "helyezhesse kilátásba".
Ezzel szemben az AKS-szel (e formáció célja az albán területek felszabadítása a szláv uralom alól) a parlament is foglalkozott. A jelentés adatokkal szolgált a bázisokról, a szervezeti felépítésről és a többi. Februárban az AKS magára vállalta a felelősséget a Macedóniában addig elkövetett terrorcselekményekért. Az előzményekhez tartozik, hogy a kosovói háború idején Macedóniában a Kosovói Felszabadítási Hadsereget (U‚K) kiszolgáló bázisokat és pihenőhelyeket találtak, a Dél-Szerbiában a télen és mostanában újra működő "csoport" tevékenységi köre a határ innenső oldalára is kiterjed. A macedón védelmi miniszter a bombázások idején a nyugati és az északi határon, 2000. február 24-én pedig - a dél-szerbiai események miatt - az északi határon rendelt el fokozott harckészültséget. A harckészültség azonban - Krasztev cikkbéli állításával szemben - az AKS-ről napvilágot látott hírek kapcsán szóba sem került. A hadsereg főparancsnokaként Borisz Trajkovszki köztársasági elnök idén június 15-től a macedón-kosovói határ megerősített védelmét rendelte el, miután rendszeresen előfordultak súlyos határincidensek. A határ kosovói oldala gyakorlatilag őrizetlen, a KFOR szerint a védelem a macedónok érdeke és feladata.
Verik-e az albánokat?
Vitatható Krasztev azon állítása is, miszerint az 1998-ig kormányzó macedón reformkommunisták "tucatszám" termelték volna a politikai elítélteket - bár valóban voltak, akik államellenes szervezkedés, fegyveres felkelés szításának vádjával kerültek börtönbe. Mint ahogy az albánok tüntetéseit sem "verik szét" a macedón hatóságok. Amikor 1995-ben a tetovói albán egyetem mellett tüntettek a diákok, a rendőröket kővel dobálták, de ők nem alkalmaztak erőszakot. Erőszakos összecsapásra kétszer került sor: a 90-es évek elején a szkopjei Bit Pazarnál fenyegetőző albánok vették körül az intézkedő rendőrt, és ő erősítést kért. Mire a kollégái megérkeztek, több száz felfegyverzett albán gyűlt össze a közeli városrészből. Ennél komolyabb volt az 1997-es gosztivári zavargás. Erről viszont érdemes hosszabban idézni az ENSZ jelentését: "Néhány nappal az 1997. július 9-i gosztivári események előtt tartották a két nagyobb ellenzéki etnikai albán párt egyesülési kongresszusát, felforrósodott nacionalista légkörben. A kongresszuson párhuzamos kormányszervek, autonóm intézmények, pánalbán parlament és etnikai regionalizáció megszervezésére szólítottak fel. A fekete inget viselő, paramilitáris gárdisták megjelenése Tetovóban a kongresszus idején az extrémizmus provokatív megnyilvánulása volt." Azóta az albánok tüntetéseivel nem foglalkozik különösebben sem a rendőrség, sem a sajtó, legfeljebb egy rövid hírben említik meg őket.
Hol tanulhatnak az albánok?
Nem igaz Krasztev azon közlése sem, miszerint a tetovói albán egyetemet lerombolták volna - már csak azért sem, mert nem is lett volna mit. Az albán egyetem ugyanis magánházakban működik, a leendő egyetemi város első épülete ez év végére készül el. Fadil Szulejmani rektor legutóbbi nyilatkozata szerint az egyetemen 8000 diák tanul, és 400 tanár oktat majd. Kérdés, hol fér el ennyi diák, és milyen színvonalon folyik majd az oktatás. Amikor ugyanis 1997-ben, tehát még a szociáldemokrata kormány idején (a jelenleg hatalmon lévő Belső Macedón Forradalmi Szervezet, a VMRO tiltakozása ellenére) a szkopjei Pedagógiai Főiskolán bevezették az albán nyelvű képzést, alig találtak megfelelő, tudományos fokozattal rendelkező tanárt. Az albán egyetem hívei azt követelik, hogy az állam ismerje el az ott kapott diplomákat, ugyanakkor nem hajlandók bemutatni, milyen tantervek szerint tanulnak a hallgatók. A most meghozott új oktatási törvény - az EBESZ iránymutatása alapján - lehetővé teszi az albán nyelvű felsőoktatást, ám ezt az albán politikusok nem fogadják el, és ragaszkodnak a tetovói egyetem harmadik állami egyetemmé alakításához. Jóllehet az albánok és a törökök az alkotmány szerint anyanyelvükön tanulhatnak az általános- és a középiskolákban, a már említett pedagógiai főiskola mellett a szkopjei egyetemen is évtizedek óta működik nemzetiségi albán és török nyelvi tanszék. Helyesen írja viszont Krasztev azt, hogy az állami felsőoktatási intézményekben a helyek 10 százalékát nemzetiségi hallgatókkal kell betölteni. Ez a kvóta korábban is létezett, nem a jelenlegi kormány vezette be. Numerus claususnak viszont már csak azért sem nevezhetjük ezt a rendelkezést, mert a nemzetiségi hallgatók aránya lehet magasabb is - a 10 százalék felvétele akkor is kötelező, ha a jelentkezők nem érik el a megfelelő szintet.
Részvétlenek-e a macedónok?
Krasztev Péter továbbá avval vádolja a macedón kormányt és a macedónokat, hogy részvétlenséget tanúsítottak a tavalyi bombázások elől Macedóniába menekült albánokkal szemben. Nos, a helyzet e tekintetben a következő.
A bombázások megkezdése után egyetlen éjszaka 50-60 ezer ember érkezett a határra, s számuk - csak a regisztráltaké - rövid idő alatt háromszázezerre nőtt, ami az ország lakosságának 15 százaléka. Mintha Magyarországra másfél millió menekült érkezett volna! Macedónia megtette, amit tudott, ellátta a földönfutóvá lett embereket - nem "részben", hanem ahogy egy amúgy is szegény országtól tellett. A macedón kormány megszervezte a gyerekek oktatását, élelmezték, gyógyították a menekülteket, segélyeket adtak a kosovóiakat befogadó családoknak. Egyszerűen nem igaz, hogy akár az állam, akár a lakosság érzéketlen maradt, hogy nem mutatott részvétet a szerencsétlenek iránt! Mint ahogy az sem igaz, hogy egyetlen macedón család sem fogadott menekülteket. ´k elsősorban a szerb, macedón, roma és egyéb nemzetiségű családokról gondoskodtak - ismerőseik, rokonaik mellett azokról, akik albán sorstársaik fellépése miatt kénytelenek voltak elhagyni a menekülttáborokat. Az albánok inkább a saját nemzetiségű ismerőseikhez, rokonaikhoz mentek. És Krasztev Péter vajon gondolt-e arra, mit jelent a gyakorlatban, ha egy (muzulmán) albán család együtt él (pravoszláv) macedónokkal? Hogy mások az életviteli, étkezési szokásaik? Gondolt arra, mit jelent egy albán asszonynak egy fedél alatt élni egy idegen (pravoszláv) férfival? Mindeközben azok, akik az ENSZ részéről a menekültekkel foglalkoztak, a felelősséget a macedónokra hárították, mondván, Macedónia aláírta a menekültügyi konvenciót, tehát kötelessége ellátni az érkezőket. Ígéretük ellenére nem fizették ki az újabb táborok megépítésének költségeit, mert a macedónok nem írtak ki versenytárgyalást (!), a segélycsomagokban lejárt szavatosságú élelmiszereket és gyógyászati eszközöket sóztak a menekültekre. Az albánok a nyugati országokba szerettek volna menni, de azok sokkal kevesebb embert vittek el, mint amennyit bejelentettek, s ez is a "macedónok bűne" volt. A macedónok joggal érezhetik úgy, hogy magukra hagyták, kihasználták őket. A nyugati országok egyébként most visszahozzák a menekülteket, együtt azokkal az albánokkal, akik korábban hagyták el Kosovót - Szkopjéig, hogy innen majd akkor térjenek vissza a hazájukba, ha ott a helyzet biztonságos lesz.
Mit állít az Akadémia?
A kisebbségek irredentális követelései fenyegetést jelentenek a macedón államra - Krasztev közlésével szemben ilyen című akadémiai "határozat" nincs. Van viszont egy állásfoglalás, A Macedón Tudományok és Művészetek Akadémiája a nemzeti kisebbségekről és a felsőoktatásról címmel. A négyoldalas dokumentum első részében a szerzők geopolitikai, demográfiai és gazdasági tényekkel indokolják, miért nem javasolják a kisebbségek - az albánok - anyanyelvi felsőoktatását (az ország nem tud ott munkát biztosítani, ahol kizárólag az adott nyelven beszélők élnek); a második rész az egyes dél-, közép- és kelet-európai országok lakosságának etnikai megoszlását ismerteti, azzal a kiegészítéssel, hogy azok is nemzetállamként vannak deklarálva, nincs nemzetiségi felsőoktatás, néhol a nemzetiségek létét el sem ismerik (köztük EU-tagállamok és -tagjelöltek is vannak). Ez a dokumentum nem hasonlítható össze a szerb akadémia memorandumával, amely szerint "a szerb terület addig nyúlik, ameddig szerbek élnek", sem pedig az Albán Tudományos Akadémiának "az albán nemzeti kérdés megoldására" vonatkozó, a kosovói háború idején közzétett platformjával. Ez "történelmi érvekkel" igazolja Nagy-Albánia létjogosultságát, s mellékeli a nagyalbán területi igényeket tükröző térképet, amely Macedónia jó egyharmadát is magában foglalja.
Miért lennének "mondvacsináltak"?
Az 1991-es alkotmány nem csupán azt mondja ki, hogy Macedónia nemzetállam, hanem azt is, hogy "biztosított a macedón nép teljes állampolgári egyenjogúsága és tartós együttélése az albánokkal, a törökökkel, a vlachokkal, a romákkal és a többi nemzetiséggel, akik a Macedón Köztársaság területén élnek". Az európai kisebbségi szakértők szerint az itt élő nemzetiségek alkotmányos jogai jócskán meghaladják a másutt tapasztalhatókat, és megfelelnek a nemzetközi normáknak. Macedónia nem "mondvacsinált" ország, a macedón nép nem "mondvacsinált" nemzet. Az itt élőkben valóban meglévő Jugoszlávia-nosztalgia nem a Tito és rendszere utáni sóvárgás, hanem természetes emberi érzés, ha valaki sajnálja, hogy elmúlt az az idő, amikor nem kellett filléres gondokkal megküzdenie, s szabadon utazhatott a világ minden tájára.
Az albánok nyíltan hangoztatják, hogy nem tartják hazájuknak ezt az országot, semmiféle lojalitást nem tanúsítanak iránta. Néhány példa: bojkottálták az 1991-es referendumot; azt állítják, az ENSZ-hez fordultak, hogy az ne ismerje el Macedónia függetlenségét; kizárólag az albán nemzeti ünnepeket ünneplik meg, és Albánia nemzeti szimbólumait használják. A Szkopjéban árult albán kifestőkönyvben Nagy-Albániát színezhették ki a gyerekek. A Bota sot (Pristinában megjelenő, de Macedóniában is kapható újság) szerint: "Macedóniában 1,5 millió albán él. Macedónia Tito mesterséges alkotása. Az északi és a nyugati rész albán, a keleti bolgár, tehát fele-fele. Történelmi szempontból a macedóniai macedónok bolgárok." Kevés okunk van csodálkozni azon, hogy a macedónok aggodalommal tekintenek a jövőbe, és meglehetős bizalmatlansággal viseltetnek az albánok iránt. De nem Macedónia az az ország, ahol a "társadalmilag károsnak tartott elemek" szaporodását fogamzásgátló szerek osztogatásával akarja valaki megakadályozni! Egyöntetű az a vélemény, hogy a gondokat a betelepülők okozzák, az őslakosok valóban a hazájuknak tekintik Macedóniát. Azt pedig, hogy a nemzetközi közösség úgyis az albánokat fogja támogatni, maguk az albánok mondják - a macedónok saját tapasztalataik alapján legfeljebb nem kételkednek ebben.
Hász Magdolna
Egy kis filológia
Jane Koneszki nevű "mérsékelten tehetséges bolgár költőt", aki "lejegyezte a macedóniai mohamedán szlávok nyelvjárását, és ezzel megteremtette a macedón irodalmi nyelvet", a macedón irodalom- és nyelvtudomány nem ismer. Krasztev Péter talán Blazse Koneszkire (1921-1993) gondolt, akit 1944-ben a macedón helyesírás kidolgozása és az irodalmi nyelv kodifikálása céljából létrehozott bizottság tagjává választottak. Koneszki a szkopjei egyetem bölcsészkarának dékánja, majd az egyetem rektora, a Macedón Tudományok és Művészetek Akadémiájának első elnöke, külföldi akadémiák tagja, több egyetem díszdoktora volt. Mindemellett kiváló költő, versei magyarul is olvashatók a Markó temploma című kötetben (Budapest, Európa Könyvkiadó, 1980), valamint a Szó születése című antológiában.
