Zelenszkij a támadásról: Ez nem hollywoodi film

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. június 21.

Külpol

Az oroszok 200 ezer négyzetkilométert aknáztak alá az ukrán csapatok előtt.

„Vannak, akik azt hiszik, hogy ez egy hollywoodi film, és azonnali eredményeket várnak, ám ez nem az” – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a BBC-nek adott interjújában. 

Az államfő szerint az ukrán hadsereg ellentámadása azért nem megy könnyen, mert azon a vidéken kétszázezer négyzetkilométert aknáztak alá az orosz csapatok. „Bármit is akarnak egyesek, beleértve azokat, akik nyomást próbálnak gyakorolni ránk, minden tisztelettel azt kell nekik mondanom, hogy úgy haladunk a csatatéren, ahogy jónak látjuk” – fűzte hozzá Zelenszkij.     

Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára korábban kijelentette, hogy az ukrán védelmi erők egyik fő prioritása jelenleg mindenekelőtt az orosz erők „tüzérségi kivéreztetése” a fronton.

Nagyija Makszimec, a kijevi ügyészség szóvivője közben nyilvánosságra hozta, hogy az illetékes kerületi bíróság elektronikus karkötő viselésével egész napos háziőrizetbe helyezte Roman Tkacsukot, a kijevi városi közigazgatás biztonságért felelős osztályvezetőjét. A tisztségviselő ellen azért indítottak eljárást, mert őt tartják felelősnek három ember haláláért, akik nem tudtak bejutni az óvóhelyre az ukrán főváros elleni egyik orosz légitámadás idején. A halálesetek után, június elején Zelenszkij elrendelte Ukrajna összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is. Az ukrán belügyminisztérium több mint ötvenezer óvóhely ellenőrzése után közölte, hogy csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak. Olekszandr Kamisin, Ukrajna stratégiai iparágakért felelős minisztere hétfőn kritikusnak nevezte a fővárosi óvóhelyek állapotát, kiemelve, hogy azok fele nem áll készen emberek fogadására.

Az ukrán vezérkar legfrissebb, szerdai összesítése alapján az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mostanra hozzávetőleg elérte a 222 ezer főt. Az ukrán erők az elmúlt napban megsemmisítettek egyebek mellett kilenc harckocsit, 32 tüzérségi rendszert és 35 drónt.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.

A vesztes győztes

Izrael a tűzszünettel súlyos árat fizet a túszok kiszabadításáért. De valójában az október 7-i katasztrófát előidéző vétkeiért büntetik: a gázai határ elhanyagolásáért, a figyelmeztető jelek semmibe vételéért, a hibás katonai döntésekért, a Hamász alulértékeléséért. A hübriszért.

Búcsú az egyezménytől

  • Jávor Benedek

Hivatalba lépését követő egyik első intézkedéseként Donald Trump valóra váltotta azt, amit sokan – támogatói és ellenfelei közül egyaránt – vártak tőle. Látványos gesztussal bejelentette az Egyesült Államok kilépését az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó párizsi egyezményből.

A pokol kapui

Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.

Itt a szabály, hol a szabály

Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?

Budapest bejelentkezett

Élve elővásárlási jogával, a főváros elhappolná az arab befektetők elől a rákosrendezői fejlesztési területet, a kormány pedig próbálja leszerelni Karácsonyékat. A helyzet jogilag is igen zavaros.

Nincs az a pénz

Első pillantásra drasztikus az ösztöndíjas férőhelyek számának csökkenése, a minisztérium viszont felsőoktatási „hozzáférési fordulatról” beszél. Ám alaposabb vizsgálat után sem lehetünk nyugodtak, miután a diplomások arányát tekintve csaknem sereghajtók vagyunk az unióban.