Kultúra

A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.

Szerencsésebb országokban pusztán technikai, másutt politikai okok is állnak annak a hátterében, hogy ma már egyre inkább az interneten zajlik a rádiós tartalmak előállítása is. Az ilyen-olyan stúdiókban (otthoni konyhától a profin berendezett felvevőhelyig) rögzített anyagok már eleve úgy készülnek, hogy azokat az aktuális online platformokon minél könnyebben és minél gyorsabban meg lehessen osztani.

Úgy nőtték ki magukat az egyik legnépszerűbb elektronikus zenekarrá, hogy sokáig szinte semmilyen zenét nem adtak ki. A négynegyedes tánczenét bluesos gitározással, sok improvizációval és generációs-közérzeti szövegekkel felütő Analog Balaton közel tíz év után hozta ki első lemezét. Sikerről, stílusról és a digitális jelenlét hiányáról is beszélgettünk velük.

Az úgynevezett „irodalmi erőtérépítés” a határon túli magyar nyelvű irodalmi életet és könyvkiadást sem hagyta érintetlenül. A Magyarországról érkező támogatásokkal együtt a politikai megosztottság, az ideológiák menti polarizálódás is megjelent.

Kőszegi Imre zenekara kapcsán is lehet az évek múlásán morfondírozni.

Leda csak egy kis nyugalmat szeretne: a 48 éves egyetemi tanár akkor érzi legjobban magát, ha saját gondolataival, könyveivel és jegyzeteivel molyolhat, tanulmányokat írhat.

Az egyik legtöbbet játszott Shakespeare-darab a Szentivánéji…, Fehér Balázs Benő rendezése sem akar merőben újat mondani, inkább metaszínházi kutatásokat végez az előadás egészében, kiváltképp a mesteremberek dolgaira fókuszáltan.

Negyvenedik évéhez és tizenötödik sorlemezéhez érkezett a Duran Duran.

Amikor az egyik epizódban a kissé szerencsétlen, de jóravaló börtönőrcsapat egy tagja látványosan Michel Foucault Felügyelet és büntetés című munkáját lapozgatja, már mindenki érti, hogy mire megy ki a játék. 

Zoli, a renitens kaméleon ahelyett, hogy rendes kaméleonként változtatná a színét, inkább mindig azt a színt ölti magára, amelyikhez kedve van vagy épp meglát.

Csodakamasz és mintatanuló – e két ismertetőjegyét igazolta 1770-ben a 14 esztendős Mozart azzal a Milánó számára komponált opera seriával, amely most Marc Minkowski új stúdiófelvételén is felettébb meggyőző vizsgadarabnak bizonyul.

Ott hagytuk el három éve a Jussi Adler-Olsen krimijeiből készült Q-ügyosztályos filmeket, hogy ez a vége, a negyedik epizódban Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares utoljára jártak el a koppenhágai főkapitányságon porosodó aktákba zárt ügyekben.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.