„Rommá tekerjük”

Vörös Ákos és Zsuffa Aba – Analog Balaton

Úgy nőtték ki magukat az egyik legnépszerűbb elektronikus zenekarrá, hogy sokáig szinte semmilyen zenét nem adtak ki. A négynegyedes tánczenét bluesos gitározással, sok improvizációval és generációs-közérzeti szövegekkel felütő Analog Balaton közel tíz év után hozta ki első lemezét. Sikerről, stílusról és a digitális jelenlét hiányáról is beszélgettünk velük.

Magyar Narancs: Egy színjátszó táborban találkoztatok gyerekkorotokban, de csak jóval később kezdtetek el együtt zenélni. Hamar rátaláltatok a saját stílusotokra?

Vörös Ákos: Amikor 19–20 évesen újra találkoztunk, Aba már komolyan zenélt. Én kis sáska voltam, csak bütykölgettem a számítógépen.

Zsuffa Aba: De feltöltötted a Soundcloudra a zenéidet, én pedig rád írtam, mert nagyon érdekesek voltak. Furcsák, de érdekesek. Mire te visszakérdeztél, hogy nincsenek-e elfekvőben a capella énektémáim. Mint minden zenésznek!

MN: Mi volt furcsa Ákos zenéiben?

Zsuffa Aba: Hogy mindenféle zenei szabályt mellőztek. Hallatszott rajtuk, hogy nem akkordokban gondolkodik. Innen-onnan kivágott, felvett, reverbezett hangok jöttek egymás után, négynegyedes ritmusban.

Vörös Ákos: Szétmintáztam az akkor megjelent zenéket, amik nagyon tetszettek: Forest Swords, Darkside, Four Tet. Kivágtam belőlük témákat, dobokat, letöltöttem a netről 110 bpm-es loopokat, kongatémákat, meg én is vettem fel hangokat, és mindet egymás mellé raktam. Fogalmam sem volt, hogyan épül fel egy szám, azt kerestem, mi szól jól, még akkor is, ha kicsit hamiskás.

Zsuffa Aba: Én egész életemben gitároztam, akkordokat, dallamokat játszottam, ezért nekem először furcsa volt olyan emberrel zenélni, aki másképp gondolkodik. Ugyanakkor borzasztóan inspiráló is. Ákos egyes dolgai nem illenek bele az adott harmóniakörbe, mégis izgalmasan szólnak. Én magamtól nem tudnék eljutni ezekre a pontokra, mert zavar, ha valami disszonáns, de meggyőzhető vagyok, és ez új helyekre viszi a zenénket.

Vörös Ákos: Miután Aba rám írt, lementünk az újpesti próbatermükbe, én toltam ki hangkártyán a zenét, ő rágitározott, cigizgettünk, és rögtön éreztük, hogy ez működik.

Zsuffa Aba: Lekapcsoltuk a lámpákat, szinte eltűntünk a térben, és puttyogtattunk, fantasztikus érzés volt.

Vörös Ákos: Sokáig táplálkoztunk az első élményből. Nem volt rajtunk kényszer, hogy ebből valaminek lennie kell, csak csináltuk.

Zsuffa Aba: Nekem akkor sok zenekarom volt, és erre inkább hülyéskedésként tekintettem. Aztán mégis ez lett a főcsapás az éle­tünkben.

MN: Négy évig csak a próbateremben zenéltetek. Hogyan éltétek meg, amikor hirtelen sikeressé vált az Analog Balaton?

Zsuffa Aba: Nekem éles volt a váltás. Kimentem fél évre Spanyolországba kiszellőztetni a fejemet, és úgy jöttem haza, hogy az Analog Balaton kivételével minden zenei projektemet abbahagyom. Ez 2017-ben történt. Utána kezdtünk el koncertezni. De ezt nem úgy éltük meg, hogy egy sikeres zenekarban játszunk, hanem hogy a döntéstől kezdve az Analog Balaton lett a legfontosabb dolog az életünkben. Akkor is az lenne, ha négy ember hallgatná.