A Future Past tökéletes jubileumi anyag: megidézi a zenekar nyolcvanas évekbeli stílusteremtő korszakát, mégsem veteránok kínos küzdelme, hogy hatvan fölött is relevánsnak látszódjanak.
Minden a helyén van: Simon Le Bon hangja, Nick Rhodes karakteres szintetizátorjátéka messziről felismerhető, John Taylor pedig régóta az egyik legjobb pop basszusgitáros. A kollaborációk – például Graham Coxon a Blurből vagy Giorgio Moroder – szervesen illeszkednek, leginkább a Chai nevű japán lányzenekarral közös kétakkordos bohóckodás, a More Joy! lóg ki. Kiemelkedő viszont a David Bowie-val is játszó Mike Garson zongoristával készült zárószám, a Falling.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
