Könyv

Járunk és tapasztalunk

Mezei Gábor: Száraztenger

Kritika

A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.

A most középgenerációvá váló késő harmincas, kora negyvenes korosztályból Mezei e harmadik kötetével, ha nem is a legfeltűnőbb, de mindenképpen az egyik legkövetkezetesebb alkotóként jelenik meg előttünk. Már a függelék. című, 2012-es bemutatkozó kötetében is az az analitikus érdeklődésű, a sajátos eszközeit alaposan megválogató, olykor aszketikusan önreflexív, máskor hedonista mellérendelésekben tobzódó monologikus versnyelv jelent meg, melyet bizonyos változtatásokkal, de alapvetően hangsúlyos folytonossággal ma is használ. Akkor azt írtuk róla, hogy „a társas magány, a létbe vetettség legmélyére igyekszik lemerülni, ambiciózusan és okosan, hidegen és tárgyilagosan egyszerre, és egyben vakmerően is”. A rákövetkező kötetre (natúr öntvény, 2016) mindez szintúgy jellemző, ugyanakkor a társas magány helyett valamiféle kiterjesztett tárgyiasság vált alapvető léttapasztalattá, melyben a formák, az ízek, az anyagok és az ember (mint lélek és test is) objektumszerűen vált megragadhatóvá, illetve leírhatóvá. Ennek kétségtelenül volt egyfajta ridegsége vagy akár – népszerű jelzővel – poszthumán minősége, ugyanakkor a nyelv radikalizmusa épp ezt a ridegséget ellensúlyozta a maga szokatlan képeivel. Mezei költői nyelve ugyanis bár alapvetően drámai hangoltságú, mégsem tragikus, és van benne valamiféle játékosság is. Kőrizs Imre szellemes megfogalmazásában a natúr öntvény versei „valamiféle gyengéd vágóhídi vagy nehézipari manierizmus jegyében íródtak”. Márpedig a manierizmus még poszt-posztmodern és humanizmus utáni változatában sem lehet egészen mentes a játékosságtól.

A játék azonban itt nem a humor vagy az irónia irányába visz, hanem a megfogalmazhatóság alapvetően metanyelvi problémaköre felé. Pontosabban ez a líra már nem is a költői megfogalmazás lehetőségein meditál, hanem – s ennyiben tényszerűen túl van a posztmodernen – az élmény, a tapasztalás mibenlétén. Mezeit a száraztengerben mintha elsősorban nem az érdekelné, hogy az érzékelt dolgok mit jelentenek, és ez a jelentés miképpen fordítható át szavakra, hanem hogy miképpen működik az érzékelése. Az érzékelés nullfoka vagy origója pedig mi más lehetne, mint a térbe vetettség megtapasztalása. Annak a tudatosítása, hogy vagyok én, és van minden más. Elsősorban a tér, ami körbevesz, és aminek vannak tulajdonságai, és vannak benne különböző dolgok, úgy is, mint kövek, vasak, épületek, növények és elvétve emberek is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."