Könyv

Járunk és tapasztalunk

Mezei Gábor: Száraztenger

Kritika

A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.

A most középgenerációvá váló késő harmincas, kora negyvenes korosztályból Mezei e harmadik kötetével, ha nem is a legfeltűnőbb, de mindenképpen az egyik legkövetkezetesebb alkotóként jelenik meg előttünk. Már a függelék. című, 2012-es bemutatkozó kötetében is az az analitikus érdeklődésű, a sajátos eszközeit alaposan megválogató, olykor aszketikusan önreflexív, máskor hedonista mellérendelésekben tobzódó monologikus versnyelv jelent meg, melyet bizonyos változtatásokkal, de alapvetően hangsúlyos folytonossággal ma is használ. Akkor azt írtuk róla, hogy „a társas magány, a létbe vetettség legmélyére igyekszik lemerülni, ambiciózusan és okosan, hidegen és tárgyilagosan egyszerre, és egyben vakmerően is”. A rákövetkező kötetre (natúr öntvény, 2016) mindez szintúgy jellemző, ugyanakkor a társas magány helyett valamiféle kiterjesztett tárgyiasság vált alapvető léttapasztalattá, melyben a formák, az ízek, az anyagok és az ember (mint lélek és test is) objektumszerűen vált megragadhatóvá, illetve leírhatóvá. Ennek kétségtelenül volt egyfajta ridegsége vagy akár – népszerű jelzővel – poszthumán minősége, ugyanakkor a nyelv radikalizmusa épp ezt a ridegséget ellensúlyozta a maga szokatlan képeivel. Mezei költői nyelve ugyanis bár alapvetően drámai hangoltságú, mégsem tragikus, és van benne valamiféle játékosság is. Kőrizs Imre szellemes megfogalmazásában a natúr öntvény versei „valamiféle gyengéd vágóhídi vagy nehézipari manierizmus jegyében íródtak”. Márpedig a manierizmus még poszt-posztmodern és humanizmus utáni változatában sem lehet egészen mentes a játékosságtól.

A játék azonban itt nem a humor vagy az irónia irányába visz, hanem a megfogalmazhatóság alapvetően metanyelvi problémaköre felé. Pontosabban ez a líra már nem is a költői megfogalmazás lehetőségein meditál, hanem – s ennyiben tényszerűen túl van a posztmodernen – az élmény, a tapasztalás mibenlétén. Mezeit a száraztengerben mintha elsősorban nem az érdekelné, hogy az érzékelt dolgok mit jelentenek, és ez a jelentés miképpen fordítható át szavakra, hanem hogy miképpen működik az érzékelése. Az érzékelés nullfoka vagy origója pedig mi más lehetne, mint a térbe vetettség megtapasztalása. Annak a tudatosítása, hogy vagyok én, és van minden más. Elsősorban a tér, ami körbevesz, és aminek vannak tulajdonságai, és vannak benne különböző dolgok, úgy is, mint kövek, vasak, épületek, növények és elvétve emberek is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.