Könyv

Járunk és tapasztalunk

Mezei Gábor: Száraztenger

Kritika

A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.

A most középgenerációvá váló késő harmincas, kora negyvenes korosztályból Mezei e harmadik kötetével, ha nem is a legfeltűnőbb, de mindenképpen az egyik legkövetkezetesebb alkotóként jelenik meg előttünk. Már a függelék. című, 2012-es bemutatkozó kötetében is az az analitikus érdeklődésű, a sajátos eszközeit alaposan megválogató, olykor aszketikusan önreflexív, máskor hedonista mellérendelésekben tobzódó monologikus versnyelv jelent meg, melyet bizonyos változtatásokkal, de alapvetően hangsúlyos folytonossággal ma is használ. Akkor azt írtuk róla, hogy „a társas magány, a létbe vetettség legmélyére igyekszik lemerülni, ambiciózusan és okosan, hidegen és tárgyilagosan egyszerre, és egyben vakmerően is”. A rákövetkező kötetre (natúr öntvény, 2016) mindez szintúgy jellemző, ugyanakkor a társas magány helyett valamiféle kiterjesztett tárgyiasság vált alapvető léttapasztalattá, melyben a formák, az ízek, az anyagok és az ember (mint lélek és test is) objektumszerűen vált megragadhatóvá, illetve leírhatóvá. Ennek kétségtelenül volt egyfajta ridegsége vagy akár – népszerű jelzővel – poszthumán minősége, ugyanakkor a nyelv radikalizmusa épp ezt a ridegséget ellensúlyozta a maga szokatlan képeivel. Mezei költői nyelve ugyanis bár alapvetően drámai hangoltságú, mégsem tragikus, és van benne valamiféle játékosság is. Kőrizs Imre szellemes megfogalmazásában a natúr öntvény versei „valamiféle gyengéd vágóhídi vagy nehézipari manierizmus jegyében íródtak”. Márpedig a manierizmus még poszt-posztmodern és humanizmus utáni változatában sem lehet egészen mentes a játékosságtól.

A játék azonban itt nem a humor vagy az irónia irányába visz, hanem a megfogalmazhatóság alapvetően metanyelvi problémaköre felé. Pontosabban ez a líra már nem is a költői megfogalmazás lehetőségein meditál, hanem – s ennyiben tényszerűen túl van a posztmodernen – az élmény, a tapasztalás mibenlétén. Mezeit a száraztengerben mintha elsősorban nem az érdekelné, hogy az érzékelt dolgok mit jelentenek, és ez a jelentés miképpen fordítható át szavakra, hanem hogy miképpen működik az érzékelése. Az érzékelés nullfoka vagy origója pedig mi más lehetne, mint a térbe vetettség megtapasztalása. Annak a tudatosítása, hogy vagyok én, és van minden más. Elsősorban a tér, ami körbevesz, és aminek vannak tulajdonságai, és vannak benne különböző dolgok, úgy is, mint kövek, vasak, épületek, növények és elvétve emberek is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.