A koronavírus miatt elmarad a budapesti "Kínai Tavaszünnep" Fesztivál

  • narancs.hu
  • 2020. január 27.

Kultúra

„Tekintettel a Kínában jelen lévő járványügyi helyzetre, az összes kínai holdújévi fesztiválra szervezett ünnepséget törölték. Sok európai városban a helyi kínai közösségek ugyanígy döntöttek" - olvasható a kulturális és gasztrofesztivál Facebook-oldalán; a bejegyzést a 444.hu találta meg.

Az eseményt szervező Chinatown Budapest és a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület hasonlóképp határozott, és a 2020 február 1-jére és 2-ára, a Monori Center - Budapesti kínai negyed helyszínére szervezett, a 2020-as Negyedik Magyar „Kínai Tavaszünnep” Kulturális Fesztivált is elhalasztják, és egy későbbi, egyelőre nem megadott időpontban rendezik majd meg.

Tavaszünnep Huahsziban

Tavaszünnep Huahsziban

Fotó: MTI/Trebitsch Péter

Ahogy azt nemrég megírtuk rohamosan emelkedik Kínában a koronavírus halottainak és válságos állapotú betegeinek száma. Vasárnap estére már 80-an haltak bele a betegségbe, reggel még 56 volt a kór halottainak száma.

Az egészségügyi miniszter közlése szerint a vírus "egyre hevesebben" terjed. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb adatai szerint 24 óra alatt 769 beteg esetében bizonyosodott be, hogy koronavírussal fertőződött, számuk így már 2744-re nőtt.

Ajánlásokat tett közzé a WHO a koronavírus megelőzésére

Tanácsokkal szolgál az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Néhány alapvető rutinnal csökkenthető az esélye, hogy valaki megfertőződjön az akár halált is okozó tüdőgyulladásos kórral. Egyszerű, lényegében néhány mindennapi higiénés és élelmiszer biztonsággal összefüggő rutin betartásával jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy az ember elkapja a világ egészségügyi hatóságait készenlétben tartó koronavírust.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.