magyarnarancs.hu: Jó ideje te igazgatod már a Szabadművelődés Házát, ám a hely már a ’80-as évektől jelentős helyszíne volt a korabeli zenei szubkultúrának is. Milyen emlékeid vannak abból az időből?
Kiss Dorottya: Már kiskoromban is jártam az akkor még Velinszky László Ifjúsági és Úttörőházba, ami 1989 –ben, a rendszerváltáskor vette fel A Szabadművelődés Háza nevet. Annak idején itt, a jazz klubban jöttek össze a modern zenét kedvelők. A korabeli munkás művházak, mint a nem hivatalos zenei szcéna zenészeinek kedvenc helyei voltak - a közönségükkel együtt, én is jártam koncertekre, koncertezni, mindenhová, Várpalotára, Inotára is, csak hogy a közelebb eső helyeket említsem. A rendszerváltás előtti korszak volt az, amikor mindenki, aki csak egy gitárhoz jutott, maga is zenélt. Én magam előzőleg fuvoláztam, akkoriban kezdtem el szaxofonozni, és többek között a Testcselpuszi punk zenekarban visítoztam. A szervezés úgy jött az életembe, hogy a művészet több ága érdekelt, az irodalom, a zene, a képzőművészet - mindegyiket gyakoroltam - gyakoroltam magam is - , és nem tudtam eldönteni, melyiket szeretem legjobban. A művelődési házban ezzel a sok területtel mind kapcsolatban maradhattam.
magyarnarancs.hu: Hogy sikerült a 45. évfordulós eseményeitek nyitánya, az online kiállítás megnyitó?
KD: A 45. születésnapra egy egész hetes rendezvénysorozattal készültünk, úgyhogy eléggé megszenvedtük a virtuális térbe kényszerülést. A megnyitóval szerencsénk volt, mert a ház nagytermének egyik fala üvegből van, kintről be lehet látni abba a térbe, ahol megvalósult a kiállítás, és a megvilágított alkotásokat nagyon szépen lehetett látni a mögöttünk levő Csónakázó tó partjáról. Megálltak a kutyasétáltatók, babakocsi tologatók, az erre sétálgatók. Az online megnyitó után a Méhkas Aula Egyesület aktivistái, „Zöld” Szepesi Imre szervezésében bevilágították, meg-fényfestették a házat, s végül további online nézhető-hallgatható programmal zártunk, a nyolcvanas évektől itt játszó zenekarok lemezeiről megszólaltatott mikrobarázdás Dj-projekttel. Élőben pár százan látták a műsort, de több ezer online követőnk volt, és utólag is rengetegen visszanézték.
| ||
magyarnarancs.hu: Kik alkotják a közönségeteket?
KD: A régi arcok mellett szerencsére a fiatalabb generációkat is sikerül megszólítani. A már említett Méhkas Aula, amely a programjainkban a partnerünk, tipikusan fiatalokat vonzó egyesület, nekik is köszönhető, hogy kinevelődnek az újabb, közösségi kultúrát igénylő generációk. Induló zenekarok, képzőművészek kapnak nálunk lehetőséget a bemutatkozásra. A Kodolányi Egyetemen van egy jazz előadó művészeti tanszék, onnan is jönnek rendszeresen bemutatkozók, de ha valaki az utcáról jön, hogy zenekart alapított, annak szívesen helyet adunk. Hozzák a saját kis közönségüket, eljönnek az ismerőseik - aztán vagy lesz belőlük valami vagy nem. Ugyanez áll az irodalmi kezdeményezésekkel kapcsolatban is.
magyarnarancs.hu: Tudatosan működtök inkubátor jelleggel?
KD: Erre törekszünk; ez a hagyomány az ifjúsági- és úttörőház időszak óta él. Bár a ’70-es ’80-as években itt rendezték meg a Fiatal Dalos Találkozókat - ami polbeat-zenei program volt, Cseh Tamás is fellépett rajta -, de a rendszerváltás előtt elsősorban az „ifjúság”, az úttörők korosztálya volt a célcsoport. A rendszerváltás után viszont A Szabadművelődés Háza programjaiban a paletta kiszínesedett: a nyugdíjastól a csecsemőkorúakig minden korosztálynak kínálunk programot.
magyarnarancs.hu: Korábban a Pelikán Galériában és a Városi Képtárban dolgoztál, itt is erős a képzőművészeti vonal is.
KD: A Szabadművelődés Háza galériája már az idejövetelem előtt is nívós felhozatallal, kiállítókkal dicsekedhetett. A Városi Képtárban tényleg sok minden „ragadt rám”, a kiállítások mellett szerveztünk művésztelepeket is, Agárdon a város által finanszírozott Agárdi Nemzetközi Művésztelepet, és egy másikat Móron. Az agárdi művésztelep a székesfehérvári és a Székesfehérvár testvérvárosaiból meghívott művészek alkotótábora, találkozóhelye volt minden nyáron, de sajnos ez a terep megszűnt, lassan kivonult a városvezetés mögüle…
| ||
magyarnarancs.hu: Az online kiállítás megnyitón kapcsolatba léptetek a testvérvárosokból való hajdani alkotókkal is, azokkal a faszobrászokkal, akik a tíz éve elhunyt Őri Tóth István fotóművész nevéhez fűződő, kétévente szervezett nemzetközi faszobrász szimpozion résztvevői voltak. Az AE Bizottság alapítójának, a szentendrei képzőművész ef. Zámbó Istvánnak az egyik felejthetetlen élménye, hogy a belváros sétálóutcáján faraghatták a szobrokat…
KD: Perényi László kollégám, A Szabadművelődés Háza képzőművészeti eseményeinek és a mostani online kiállításnak a szervezője 2017-ben felelevenítette a nemzetközi faszobrász szimpozion hagyományát. ef. Zámbó „Öcsike” is a jelenleg kiállítóink közt van, a 2017-es nemzetközi faszobrász szimpozionon készült szobraiból kettő a város tulajdonába került köztéri alkotásként. A 45. évfordulóra, részben a járvány miatt, a saját gyűjteményünknek azon darabjaiból válogattunk, amiket a művészek a három évvel ezelőtti szimpozion alkotásai közül ránk hagyományoztak.
magyarnarancs.hu: A jövővel kapcsolatban mondanak valamit a csillagok?
KD: Sokan nem tudják, hogy van egy csillagvizsgáló a művház tetején…A tudományos ismeretterjesztés is szívügyünk, számos előadást tartottunk a pandémia alatt online, többek közt égi jelenségeket magyaráztak a csillagászok. A múzeumok éjszakáján, kutatók éjszakáján, vagy bármilyen eseményünket követően, ami az éjszakába nyúlik, felmehetnek a látogatók a csillagvizsgálóba, csillagászok vezetésével.
magyarnarancs.hu: A Szabadművelődés Háza a szocreál építészet gyöngyszeme. Megmarad ilyennek?
KD: Tény, hogy megérett a helyzet a felújításra, modernizálásra, akadálymentesítésre. Majdnem az összes megyei jogú városban megépültek az agórák, ezek az ultra modern, nagyon jól felszerelt intézmények, de Fehér megyében, Székesfehérváron nem épült egy ilyen sem – a mi házunk felújítása meg egyre tolódik…
magyarnarancs.hu: Sokan emlékezünk azokra az alkalmakra, amikor „Budapest leugrott Székesfehérvárra”, többek közt egy Vető-Zuzu kiállításra a Csók képtárba, Baksa Soós János műveit vagy az anarchista Monty Cantsin/Kántor István életművét megtekinteni direkt buszjáratokkal a főváros és a kiállítási helyszínek között.
KD: Sok évtizeden keresztül direkt nem szombat este voltak a kiállítás megnyitók, hanem délután, mert így tudtak a Budapestről indított buszokkal még aznap vissza is menni a látogatók. Pest közelsége számunkra inspiráló: Székesfehérvár is bármikor felugorhat Budapestre színházba, koncertre, kiállításra. Reméljük, hamarosan beindul a pezsgés újra. Érzékelhető, hogy most elsősorban a találkozásokra vannak kiéhezve az emberek, nem feltétlen a megabulikra. Az meg már a járvány előtt is nyilvánvaló volt, hogy más a közönség és más a közösség: az előbbi a tömeges rendezvények „fogyasztója”, az utóbbi viszont épp a miénkhez hasonló kis helyeken találhat ismét önmagára.
