Aknay Jánost, Maurer Dórát és Reviczky Gábort is Nemzet Művészévé választották

  • narancs.hu
  • 2021. november 5.

Kultúra

6 alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító díjat.

Ebben az évben 6 alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet a díjazottak a tavalyi év kitüntetettjeivel együtt vehettek át pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

A Nemzet Művésze díj Bizottság 2021-ben Aknay János festőművésznek, András Ferenc filmrendezőnek, Maurer Dóra grafikus-festőművésznek, Reviczky Gábor színművésznek, Sapszon Ferenc karnagynak, zeneszerzőnek és Zádori Mária énekművésznek ítélte oda az elismerést.

Nemzet M?v?sze - Aknay J?nos fest?m?v?sz

 
Aknay János Kossuth-díjas festőművész, az MMA rendes tagja.
Fotó: MTI/Cseke Csilla

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a díjátadón hangsúlyozta, a magyar kultúra több gyökérből táplálkozik és ez adja a sokszínűségét. "Önök ennek a kultúrának a képviselői, akik értékteremtő tevékenységükkel idolokká, példaképpé váltak" – méltatta a díjazottakat a miniszter.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy a Nemzet Művésze címet 8 évvel ezelőtt alapította az MMA az Országgyűlés kezdeményezésére, melyet azok a 65 év feletti, Kossuth-díjas alkotóművészek kaphatják meg, akik saját művészeti területükön jelentős értéket hoztak létre. A Nemzet Művésze kitüntető címet egyidejűleg elvileg legfeljebb 70 művész viselheti. A Nemzet Művésze cím viselése mellett a díjazottak életük végéig életjáradékot kapnak, amelynek összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a huszonháromszorosa. A díj odaítéléséről a tizenegy Kossuth-díjas művészből álló Nemzet Művésze-díj Bizottság dönt, amelynek az elnöke az MMA elnöke (amennyiben ő maga Kossuth-díjas). A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter közösen kéri fel legfeljebb 3 évre.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”