„Messziről jöttünk” – Az Artphoto Galéria születése

  • L. Horváth Katalin
  • 2014. február 5.

Kultúra

Tavaly novemberben újabb kulturális bázissal gyarapodott Újbuda: megnyílt az Artphoto Galéria. A netről a való világba kilépett vállalkozás a kortárs fotóművészek hazai népszerűségét kívánja növelni.

A XI. kerületi fejlesztési tervben évek óta szerepel egy kulturális negyed programja, amely a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszt kulturális eseményekben, vendéglátó- és kiállítóhelyekben gazdag, idegenforgalmi szempontból is izgalmas területté kívánja alakítani. Ez a projekt is hátszelet adott az Artphoto Galériát létrehozó cég tulajdonosainak. Mivel az elképzelésük remekül illeszkedett az önkormányzati koncepcióba, pályázatuknak nem kellett különféle kifőzdékkel versenyeznie: mérsékelt díjért, illetve kedvező áron juthattak a helyiséghez.

Borbély László és Montvai Péter 2001-ben azzal a céllal alapított céget (azóta egy barátjuk is társult hozzájuk), hogy létrehozzanak egy virtuális fotóművészeti galériát. „Messziről jöttünk, Laci bölcsész, a színházi világban dolgozik, én foglalkozásom szerint közgazdász vagyok, de mindketten régóta vonzódtunk a fotográfiához, és valahogy megláttuk a különbséget a művészi és az amatőr fotó között” – mondja Montvai Péter. „Úgy gondoltuk, hogy ha már van egy hobbink, megpróbáljuk azt (fél)profiként művelni. Így hoztuk létre a galériát saját főállásunk mellett, kvázimásodállásként.”

Montvai Péter, Borbély László

Montvai Péter, Borbély László

Fotó: artphoto

A 2000-es évek elején egy internetalapú vállalkozás ötlete nemcsak kalandosnak, hanem kissé őrültnek is számított, de ők kellően megszállottak voltak ahhoz, hogy megvalósítsák. A fotográfia szerelmeseiként mind az alkotók, mind a közönség számára fórumot akartak biztosítani a lehető legtöbb kép bemutatására, illetve megismerésére úgy, hogy egyik félnek se kelljen kivárnia az offline kiállításokat. Másrészt fontos szempont volt, hogy az online felülettel az ország határain túl is hozzáférhetővé tegyék az alkotásokat, és azokat meg is lehessen vásárolni a kívánt méretben, választható kerettel, paszpartuval. A virtuális galéria fennállásának harmadik évében együttműködési megállapodást kötöttek az Indexszel, és annak főoldalán, betagozódott tartalomként megjelentek mint művészeti galéria. Évente több mint százezer nézőjük volt, de nem csupán virtuális látogatókat hozott az internet, hanem igazi vevőket is, akik valódi képeket akartak vásárolni.

A felfelé ívelő, három-négy éves periódust csendesebb időszak követte, mert a galéria gazdái kevesebb személyes energiát tudtak a projektbe fektetni, de – mint Borbély László fogalmaz – tavaly újult erővel ismét lábra kaptak. Abból az alaptapasztalatukból indultak ki, hogy a net jó szolgálatot tett ugyan, de nem elégítette ki a nézőket. Mivel sokan hiányolták a műalkotás befogadásának azt a formáját, amikor valóságosan is szemben állhatnak a képpel, és birtokba vehetik, az Artphoto-tulajdonosok elérkezettnek látták az időt egy offline galéria alapítására. Ebben szakmai segítségükre voltak a kezdet kezdetén barátokká vált művészek – többek között Balla Demeter, Eifert János, Féner Tamás, Vancsó Zoltán, Stalter György, valamint Kincses Károly fotómuzeológus is.

Eifert János: A világ végén (1984)

Eifert János: A világ végén (1984)

 

A kiállítóterem működtetői szilárdan hisznek abban, hogy szükség van a fotográfia iránt elkötelezett galériára. Úgy vélik, hogy jóllehet az okostelefonoknak köszönhetően ma már mindenki készít képeket, elárasztják a világot a fotók, de éppen emiatt értékelődik majd fel az a tudás és különlegesség, ami a művészi látásmóddal és hozzáállással készült fényképek sajátossága. Féner Tamás szavaival: ahogy egy tehetséges műkedvelő zenész muzsikája nem hasonlítható össze egy profi játékával, ugyanúgy bármilyen jó is egy amatőr kép, egy fotóművész alkotása mellett „leugrik a falról”.

Borbély és Montvai szerint a hazai műtárgypiacon eddig nem töltött be jelentős szerepet a fotográfia. A nagyvilágban, de Európa-szerte is sokkal nagyobb keletje van. Komoly munkát kell fektetni abba, hogy a művészi képeket itthon is egyedi műalkotásokként becsüljék; kialakuljon az a kultúra, amelyben tudatosul, hogy a mesterek kézjegyével ellátott, számozott példányok esztétikai minőségükön túl anyagi értéket is képviselnek. Az artphotósok küldetésüknek tekintik annak elősegítését is, hogy a művészi fotók bekerüljenek a vizuális és dizájnkultúrába, úgymond divatossá, az enteriőrök szerves részévé váljanak.

Eifert Jánor: Brooklyn Bridge (1977)

Eifert Jánor: Brooklyn Bridge (1977)

 

Mivel belépőjegyet nem szednek a galériában, és egyelőre a képeladások után kapott jutalék sem számottevő összeg, ahhoz, hogy legalább nullszaldós legyen a vállalkozásuk, több lábon kell állniuk. Más kulturális intézményekkel közös projekteket, workshopokat terveznek, pályázatokon keresik a lehetőségeket. Útjára indítottak egy, a kiállító művészeket és munkáikat bemutató exkluzív kiadványsorozatot, amelyre sikerült támogatást is nyerniük az NKA-tól. Két kötet, Eifert Jánosé és Vancsó Zoltáné már meg is jelent. Cégeket is próbálnak érdekeltté tenni abban, hogy dotálják a galériát, illetve a kortárs fotóművészetet.

Az Artphoto tehát három csatornán próbál eljutni a közönséghez: kiadványokon, kiállításokon és az internetes felületen keresztül. Az offline galériában másfél havonta rendeznek új tárlatokat. (Jelenleg, február 7-ig Eifert János kétszázadik kiállítása, több évtized terméséből válogatott egyéni tárlata látható. Február 14-től Vancsó Zoltán képei és fotófilmjei következnek.) A kiállítótérről távlatokban gondolkodnak az üzemeltetők, hogy a kulturális negyed koncepciójának valóra váltását előmozdítsák. Reményeik szerint a terület, főként a nyári időszakban, Budapest fontos kulturális-turisztikai útvonala lesz, amelyen a Vásárcsarnoktól indulva a Gellért Szálló érintésével a Bartók Béla úti – majdan buzgón pezsgő – kulturális terek felé haladnak a látogatók. Finomhangolással több, egymásra épülő program is megvalósítható. Az egyik ötletük, hogy ha valaki végigjárja a kulturális útvonal galériáit, kapjon mindenhol egy pecsétet, amiért cserébe kedvezményes áron ehet-ihat valamit a Hadik kávéházban.

Az Artphoto egyébként is szeretné kihasználni a Hadik közelségét, teraszát, a Gárdonyi tér és a „Bartók boulevard” adottságait. Terveik között szerepel egy olyan közös szabadtéri vendéglátóhely kialakítása, amely egyszersmind kiállítótér is: installációk lennének az asztalok között, így a közönség egyszerre áldozhatna a kulináris örömök és a műélvezet oltárán. A merész tervek szerint ez tenné montmartre-i hangulatú, egyedi és izgalmas városrésszé a környéket

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.