Forgatás közben értük Jancsó Miklóst a főváros hírhedt gettójában, az Illatos úti Dzsumbujban. Őt is, akárcsak kilenc másik filmest, Tarr Béla szólította fel az azonnali, feltétel nélküli kamerafelvételre. Kikötés is csak egy volt: egy-egy kisfilmes etűdben számot adni a 2011-es Magyarországról.
Underground filmezés lesz - mondja Tarr Béla a gettó belsejébe nyúló fahrtsínek mellett, a gazon innen, a szeméthegyen túl. Térdig járunk az Illatos és a Gubacsi út találkozásánál fennálló Dzsumbujban: a látvány teljességgel kétségbeejtő és kora ősziesen derűs. Bármilyen hasonlóság a magyar film jelenlegi helyzetével nyilván csak a véletlen műve, noha a mélymagyar valóság e rossz hírű sarkon le se tagadhatná magát. Ahogy Jancsó Miklós sem: a fiatal filmrendező, aki pár nap múlva tölti be a kilencvenet, épp az undergroundba igyekszik, a hazatérő Dzsumbuj-lakók pedig a lakhelyük felé. Nem zavarják egymás köreit: A tévések csinálnak valamit! - állapítja meg fennhangon, de gyorsan hanyatló érdeklődéssel az egyik hazatérő. A valamitben igaza van, de ezt a valamit - nevezzük az egyszerűség kedvéért kisfilmnek - nem a televízió kiküldött munkatársai csinálják, hanem Jancsó és Kende, a filmtörténetből ismert régi harcostársak, akik utolsó nagyjátékfilmjüket (a Kék Duna keringőt) 1992-ben forgatták. A fahrtsín sem azért szeli át a hulladék anyagban gazdag tájat, mert egy illetékes hivatalnok készül nyilatkozni a helyzet tarthatatlanságáról - noha a helyzet valóban tarthatatlan (de persze még sokáig tartható), ezúttal jancsói tudósítás készül - füsttel, táncművésznővel, Jancsóval.
| ||
A kortárs tánc képviseletében Góbi Rita lendül neki, és kukákat megvető bátorsággal táncolja be a lepusztult tereket (kísér: Kende János fahrtkocsin). Nem gyalog, hanem egy táncművésznő mozdulataival közlekedik az épületek között, s ezzel szemlátomást komoly híveket szerez a gang hol csendben figyelő, hol szőnyeget teregető közönsége körében. Ha úgy hozza az élet és a lépcsőházi forgalom, az udvaron átvágó cekkeres civil is képbe kerül, a táncosnő pályája mindazonáltal kötött: a cél a szomszédos udvar, melynek előterében egy kőtömbnek dőlve Jancsó Miklós várja érkezését. A Dzsumbuj, a tánc és Jancsó egyébként nem idegenek egymásnak, a filmrendező még boldogult ifjúkorából ismeri a telep hajdani kulturális életét: "Voltak itt haverok, barátok, még a régi időkben, munkásgyerek még '45 előtt. Egy népi együttes tagjai voltak, idevalósiak." A régmúlt azonban - korántsem meglepő módon - köszönő viszonyban sincs a 2011-es gettóval, mely a készülő kisfilm kitüntetett szereplője. "Ezen a helyszínen nem forgatni kell, az ilyen helyszínen ordítani kell" - kommentálja a helyszínválasztást a rendező, de azért a forgatás sem marad el: tánc indul, kocsi követ, Jancsó pedig magányosan várakozik a sínpálya legvégén.
| ||
A mai az ő forgatási napja, de rajta kívül még kilenc másik filmrendező fogalmazza meg underground módszerekkel, hogy mi jut eszébe konkrétan vagy kevésbé konkrétan a mai magyar valóságról. Az underground tarri definíciója annyit tesz: no-budget. "Ezek itt mind no-budget filmek, mindenki mindent barátságból csinál" - magyarázza a forgatásra kilátogató filmrendező, aki ezúttal nem rendez, azzal amúgy is felhagyott egy időre (mint mondja: örök időre), baráti látogatás ez csak a részéről. A barátság, miként az ingyenesség, kulcsszó ezen a forgatáson, ahogy a többiekén is. És valóban, ameddig a szem ellát, csupa barát, sehol egy árva állami támogatás, egy sötétben bujkáló miniszteriális megbízott. Se a befalazott lakásokban, se a vasrácsos emeleti folyosókon. Az állam, ha valamivel, a Dzsumbuj meglétével járul hozzá az új Jancsó-etűd elkészüléséhez. Fotogén romhalmaz a telep, felettébb alkalmas helyszín a mostanában inkább tűrt, mintsem támogatott magyar filmről való diskurzusra. "Lehet még sírni jó pár évig, hogy mily nehéz is a sorsunk nekünk, filmeseknek, és ezek majd nagyon is jó indokokká lesznek, hogy miért is akklimatizálódunk. Én viszont azt mondom, hogy elég most már a sírásból. Az egyetlen lehetőség, hogy offenzív választ adjál, az ez" - mutat körbe Tarr az undergroundba hajló forgatáson. A jövőjét és jelenét firtató kérdéseket rutinosan szereli le, ő nem producer, nem mozgalmár, ő csupán egy "közönséges filmharcos".
| ||
Jelenleg is filmharcosi minőségében van jelen, de nem sokáig: épp csak üdvözli az egybegyűlteket, majd távozik. A felkért alkotóktól is csak annyit kért (többek közt Jeles Andrástól, Szabó Simontól, Fliegauf Benedektől, Pálfi Györgytől, Kocsis Ágnestől), hogy a no-budget többpercesek ebben a naptári évben, Magyarországon játszódjanak. Máskülönben nincs megkötés, minél sokszínűbb az összkép, annál inkább célba talált a vállalkozás. "Bármit lehet csinálni" - erősíti meg az abszolút szabad kéz politikáját Jancsó is, akit Tarr az elsők között avatott be ilyen irányú terveibe. És hogy mi lesz a következő munka, ha leforog a kisfilm? A kilencedik X-be lépő filmrendező erre csak nevet, és így válaszol: "Akasztott ember házában kötélről nem beszélünk!"
Az etűd a Magyarország 2011 szkeccsfilm részeként került bemutatásra.
