Az utolsó forgatás

Film

Jancsó Miklós két és fél évvel ezelőtt még forgatott, akkor meg is látogattuk munka közben. Fotóztunk is.

Forgatás közben értük Jancsó Miklóst a főváros hírhedt gettójában, az Illatos úti Dzsumbujban. Őt is, akárcsak kilenc másik filmest, Tarr Béla szólította fel az azonnali, feltétel nélküli kamerafelvételre. Kikötés is csak egy volt: egy-egy kisfilmes etűdben számot adni a 2011-es Magyarországról.

Underground filmezés lesz - mondja Tarr Béla a gettó belsejébe nyúló fahrtsínek mellett, a gazon innen, a szeméthegyen túl. Térdig járunk az Illatos és a Gubacsi út találkozásánál fennálló Dzsumbujban: a látvány teljességgel kétségbeejtő és kora ősziesen derűs. Bármilyen hasonlóság a magyar film jelenlegi helyzetével nyilván csak a véletlen műve, noha a mélymagyar valóság e rossz hírű sarkon le se tagadhatná magát. Ahogy Jancsó Miklós sem: a fiatal filmrendező, aki pár nap múlva tölti be a kilencvenet, épp az undergroundba igyekszik, a hazatérő Dzsumbuj-lakók pedig a lakhelyük felé. Nem zavarják egymás köreit: A tévések csinálnak valamit! - állapítja meg fennhangon, de gyorsan hanyatló érdeklődéssel az egyik hazatérő. A valamitben igaza van, de ezt a valamit - nevezzük az egyszerűség kedvéért kisfilmnek - nem a televízió kiküldött munkatársai csinálják, hanem Jancsó és Kende, a filmtörténetből ismert régi harcostársak, akik utolsó nagyjátékfilmjüket (a Kék Duna keringőt) 1992-ben forgatták. A fahrtsín sem azért szeli át a hulladék anyagban gazdag tájat, mert egy illetékes hivatalnok készül nyilatkozni a helyzet tarthatatlanságáról - noha a helyzet valóban tarthatatlan (de persze még sokáig tartható), ezúttal jancsói tudósítás készül - füsttel, táncművésznővel, Jancsóval.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A kortárs tánc képviseletében Góbi Rita lendül neki, és kukákat megvető bátorsággal táncolja be a lepusztult tereket (kísér: Kende János fahrtkocsin). Nem gyalog, hanem egy táncművésznő mozdulataival közlekedik az épületek között, s ezzel szemlátomást komoly híveket szerez a gang hol csendben figyelő, hol szőnyeget teregető közönsége körében. Ha úgy hozza az élet és a lépcsőházi forgalom, az udvaron átvágó cekkeres civil is képbe kerül, a táncosnő pályája mindazonáltal kötött: a cél a szomszédos udvar, melynek előterében egy kőtömbnek dőlve Jancsó Miklós várja érkezését. A Dzsumbuj, a tánc és Jancsó egyébként nem idegenek egymásnak, a filmrendező még boldogult ifjúkorából ismeri a telep hajdani kulturális életét: "Voltak itt haverok, barátok, még a régi időkben, munkásgyerek még '45 előtt. Egy népi együttes tagjai voltak, idevalósiak." A régmúlt azonban - korántsem meglepő módon - köszönő viszonyban sincs a 2011-es gettóval, mely a készülő kisfilm kitüntetett szereplője. "Ezen a helyszínen nem forgatni kell, az ilyen helyszínen ordítani kell" - kommentálja a helyszínválasztást a rendező, de azért a forgatás sem marad el: tánc indul, kocsi követ, Jancsó pedig magányosan várakozik a sínpálya legvégén.

A főszereplővel

A főszereplővel

Fotó: Németh Dániel

A mai az ő forgatási napja, de rajta kívül még kilenc másik filmrendező fogalmazza meg underground módszerekkel, hogy mi jut eszébe konkrétan vagy kevésbé konkrétan a mai magyar valóságról. Az underground tarri definíciója annyit tesz: no-budget. "Ezek itt mind no-budget filmek, mindenki mindent barátságból csinál" - magyarázza a forgatásra kilátogató filmrendező, aki ezúttal nem rendez, azzal amúgy is felhagyott egy időre (mint mondja: örök időre), baráti látogatás ez csak a részéről. A barátság, miként az ingyenesség, kulcsszó ezen a forgatáson, ahogy a többiekén is. És valóban, ameddig a szem ellát, csupa barát, sehol egy árva állami támogatás, egy sötétben bujkáló miniszteriális megbízott. Se a befalazott lakásokban, se a vasrácsos emeleti folyosókon. Az állam, ha valamivel, a Dzsumbuj meglétével járul hozzá az új Jancsó-etűd elkészüléséhez. Fotogén romhalmaz a telep, felettébb alkalmas helyszín a mostanában inkább tűrt, mintsem támogatott magyar filmről való diskurzusra. "Lehet még sírni jó pár évig, hogy mily nehéz is a sorsunk nekünk, filmeseknek, és ezek majd nagyon is jó indokokká lesznek, hogy miért is akklimatizálódunk. Én viszont azt mondom, hogy elég most már a sírásból. Az egyetlen lehetőség, hogy offenzív választ adjál, az ez" - mutat körbe Tarr az undergroundba hajló forgatáson. A jövőjét és jelenét firtató kérdéseket rutinosan szereli le, ő nem producer, nem mozgalmár, ő csupán egy "közönséges filmharcos".

Tarr Bélával

Tarr Bélával

Fotó: Németh Dániel

Jelenleg is filmharcosi minőségében van jelen, de nem sokáig: épp csak üdvözli az egybegyűlteket, majd távozik. A felkért alkotóktól is csak annyit kért (többek közt Jeles Andrástól, Szabó Simontól, Fliegauf Benedektől, Pálfi Györgytől, Kocsis Ágnestől), hogy a no-budget többpercesek ebben a naptári évben, Magyarországon játszódjanak. Máskülönben nincs megkötés, minél sokszínűbb az összkép, annál inkább célba talált a vállalkozás. "Bármit lehet csinálni" - erősíti meg az abszolút szabad kéz politikáját Jancsó is, akit Tarr az elsők között avatott be ilyen irányú terveibe. És hogy mi lesz a következő munka, ha leforog a kisfilm? A kilencedik X-be lépő filmrendező erre csak nevet, és így válaszol: "Akasztott ember házában kötélről nem beszélünk!"

Az etűd a Magyarország 2011 szkeccsfilm részeként került bemutatásra.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.