Bele kellett bújnom egy pedofil férfi bőrébe

  • narancs.hu
  • 2017. november 15.

Kultúra

Bántalmazott, megcsalt, kihasznált nők és lányok széles palettáját tolja az arcunkba.

A semmiből robbant be a hazai irodalomba 2014-ben Péterfy-Novák Éva, aki az Egyasszony című kötetében a saját történetét írta meg: első gyermeke születését és halálát. Most megjelent novelláskötetében, A rózsaszín ruhában bántalmazott, megcsalt, a legváltozatosabb módokon kihasznált nők és lányok széles palettáját tolja az arcunkba. A szerzővel Götz Eszter beszélgetett.

A rózsaszín ruha

A rózsaszín ruha

 

 

Magyar Narancs: Azt hiszem, valójában most, ezzel a második kötetével lett író.

Péterfy-Novák Éva: Még mindig zavarban vagyok a kifejezéssel. Egy regényen dolgozom, és amikor belefogtam, hirtelen megijedtem: hátha mégsem vagyok író? Egy könyvet bárki meg tud írni. Az Egyasszony publikálásával kiadtam magamból, amit sokáig csak magamban őriztem. Megírtam benne, hogy a szülész két adag gyorsító injekcióval halálra ítélte a lányomat. Zsuzsi testileg és mentálisan sérült gyerek lett, hét évet élt. Minden örömömet is beleírtam a regénybe, amit vele élhettem át. A mondatok harminc évig készültek a fejemben, aztán egy blogot kezdtem írni, és ott, egyszerre esett ki belőlem az egész regény, három hónap alatt. Azt mondják, a legnehezebb a saját sztorit megírni. Belőlem kiömlött.

MN: Talán mert harminc évig tanulta a távolságtartást.

PNÉ: Talán igen. Sok idő kell egy trauma feldolgozásához. Azt hittem, a könyvvel kinyitottam az ajtót, hogy kiadjam magamból a gyászt – de a nyitott ajtón egyszer csak beömlött egy nagy halom téma. Ezerszámra kaptam a leveleket, benne személyesen megélt történeteket szülési traumákról és sérült gyerekekről, bántalmazásokról, családon belüli erőszakról. Most már csak hetente jön néhány levél, de az író-olvasó találkozók után előfordul, hogy még órákon át hallgatom ezeket. Kimeríthetetlen kincstár. A beteg gyermekem szülésekor nem tudtam, hogy ha az orvos bead egy második gyorsító injekciót, mert siet a teniszmeccsére, abba a gyermekem bele is halhat. Viseltem, mert ez volt a dolgom, mert erre neveltek. Tudjuk, hogy akit bántalmaznak, az szégyenben érzi magát, mintha billog lenne a homlokán. De szégyen az is, ha nem tudsz egészséges utódot produkálni, ha megcsal a férjed, ha megfogdosnak az utcán, ha a masszőr benyúl a lábad közé.

A teljes interjút csütörtökön megjelenő, aktuális lapszámunkban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.