Enyedi Ildikó, Birkás Ákos, Baló György, Bálint gazda, Kányádi Sándor, Eötvös Péter az idei primák között

  • narancs.hu
  • 2017. december 2.

Kultúra

Kiosztották a Prima Primissima díjakat.

Tíz kategóriában 15. alkalommal vehettek át Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői péntek este, a Müpában tartott gálaesten.

A mintegy 750 jelölés közül titkos szavazással választották ki a kuratórium tagjai és a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) kiterjesztett elnöksége a primissimákat. Idén a primissimák és a közönségdíjas 15-15 millió forintos pénzdíja mellett a primák 5-5 millió forintban részesülnek.

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a díj kuratóriumának tagja köszöntőjében kiemelte, hogy a művészetnek, a tudománynak és a sportnak nem sztárjai, hanem munkásai vannak, akik egyedül a kihívásra és az alkotásra figyelnek. A fékezhetetlen munka örömét, az elhivatottság kockázatát jelenítik meg, mert aki valóban nagy, az teszi a dolgát és mindenkit növekedésre serkent.

Csányi Sándor, a kuratórium elnöke külföldi elfoglaltsága miatt nem volt jelen. De ott volt a díjátadón Áder János köztársasági elnök és felesége; Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége és Pintér Sándor belügyminiszter.

  • Magyar építészet és építőművészet kategóriában Farkas Gábor építész,
  • magyar tudomány kategóriában Vicsek Tamás fizikus, akadémikus,
  • magyar sajtó kategóriában Baló György szerkesztő, műsorvezető,
  • magyar képzőművészet kategóriában Birkás Ákos festőművész,
  • magyar oktatás és köznevelés kategóriában Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgató,
  • magyar sport kategóriában Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző,
  • magyar irodalom kategóriában Kányádi Sándor költő, író, műfordító,
  • magyar népművészet és közművelődés kategóriában Bálint György kertészmérnök,
  • magyar zeneművészet kategóriában Eötvös Péter zeneszerző, karmester,
  • magyar színház- és filmművészet kategóriában Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró vehette át az elismerést.

A Közönségdíjat a Hazajáró honismereti magazinműsornak ítélték a szavazók.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.