Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.
Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.
Igazi szenzációnak ígérkezett ez a lágernapló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magánkiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.
A koronavírus-járvány jó néhány felívelőben levő zenekar pályáját meghajlította, ilyen például a neo-pszichedelikus gitárzenét játszó Los Angeles-i Peel Dream Magazine is.
Az eddig ismert világrend felborult, valamennyi országban előretörtek a szélsőségesek, a populisták vagy épp az anarchisták, akik csábítóan egyszerű, de pusztító megoldást hirdetnek az emberiséget fenyegető komplex problémákra.
„Betegnek lenni unalmas. Nem heroikus, nem tragikus, nem szerencsétlen, egyszerűen unalmas” – kezdődik a kötet.
Egy szólista ritkán hozza szóba, hogy a zenekarvezető szerzeményei roppant összetettek, sőt nehezek, de épp ettől varázslatosak.
Bodó Viktor a hagyományos színjátszás keretein belül vitte színre ezt a sokszor feldolgozott drámát, bizonyítva, hogy nem kell feltétlenül kísérleti koncepciókban gondolkodni ahhoz, hogy modern előadást kapjunk.
A későn érő zeneszerző 1879-ben, negyvenhat évesen komponálta első hegedű-zongora szonátáját egy itáliai utazás után.
Attól azért eléggé lehetett félni, amikor Koltai Róbert Michael Madsennel és Vinnie Jonesszal forgatott.
