Magyar Narancs: Épp a Don Carlos felújító főpróbahetében beszélünk. Négy éve mutatták be az előadást az Operaházban, és arra emlékszem, hogy rengeteget kell lépcsőzni benne az énekeseknek.
Bretz Gábor: Igen, és ilyenkor a legfontosabb, hogy edzésben legyen az énekes. A másik pedig, hogy rendesen be kell próbálni, meg kell szokni ezt az erőnléti igénybevételt. 2021-ben, amikor az előadás premierjére készültünk, volt időnk megedződni a hosszú próbafolyamat alatt, most viszont nem ugyanabban a díszletben mozogtunk a próbaszínpadon. Szóval, oda kell figyelni, hova lép az ember.
MN: Egy produkcióra nagyjából hat hetet szokás próbálni, de ha csak felújítópróba, akkor kettőt.
BG: Igen, de négy hét a minimum. Nagyobb biztonságban érzi magát az énekes, ha ennél több adatik. Salzburgban egy másfél órás modern darabra, Martinů Görög passiójára hét hetet próbáltunk, nem is volt szükség napi másfél-két óránál többre.
MN: A Don Carlosban II. Fülöp szerepében énekel: ő egy sötét és borzongató karakter, aki a saját fiát is feláldozza a hatalomért. Hogyan közelít hozzá?
BG: Természetesen át kell lényegülni, meg kell mártózni ennek az eltévedt, sötét léleknek a mélységében, de higgye el, nem olyan borzongató ez belülről. Inkább kifelé kell felmutatni a figurát, hogy ne engem viseljen meg, hanem a közönséget. Fülöp áriájából kiderül, mennyi kétség és kétségbeesés van benne, de különben az autodafé jelenetben keménynek kell mutatkoznia.
MN: Mi a különbség egy prózai színész és egy operaénekes színészi munkája között?
BG: A legfontosabb különbség, hogy az opera nagyon kötött műfaj, nem mindegy, mikor jön a következő sor, mikor egy mozdulat vagy egy gesztus, mert a zene viszi magával a szöveget. Egy barátom mondta egyszer, alighanem félig viccelődve, hogy minél később mondod a következő sort, annál nagyobb művész vagy. Egy prózai színész olykor annyit várhat a következő mondattal, amennyit csak akar, nálunk ilyen nincs. Ha valaki töpreng, azt senki nem tulajdonítja az alakítás mélységének. Valószínűbb, hogy elfelejtette a szöveget.
MN: De ilyenkor segíthet a súgó.
BG: Igen, csak sajnos egyre több esetben nincsen súgó. Ez főleg nyugat-európai tendencia, de világszinten is így van, és én ezt nem igazán értem. Többnyire a rendezőket zavarja az a kis kalitka a színpad közepén. A súgó ugyanúgy része a színháznak, mint a függöny meg a reflektor, és bárkivel előfordulhat, hogy kihagy az emlékezete, még a legjobb memóriájú énekessel is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
