A következő kilenc évben újabb két opust írt barátja, a kor megbecsült hegedűse, Joachim József számára, de közben négy kezdeményt el is égetett – a három teljes művet így a legintimebb, legkiforrottabb alkotásai között tarthatjuk számon.
A venezuelai származású Giovanni Guzzo, aki egyebek mellett a Camerata Salzburg koncertmestere és Budapestet az otthonának tekinti, szívesen merül el Brahms zenéjében: tavaly a zongoranégyeseket rögzítette magyar muzsikusokkal. Most a sokoldalú Fejérvári Zoltánban talált partnerére, kettejük összjátékából pedig kirajzolódik, milyenek ezek a szonáták: virtuózak, a gyors tételek gyakran viharosak, de nem patetikusak, a lassú tételekben pedig szép, melankolikus dallamokat hallunk.
Számos kiváló lemezfelvételét ismerjük ezeknek a Brahms-műveknek: most csak Christian Tetzlaff és Lars Vogt, Leonidasz Kavakosz és Yuja Wang, az archív klasszikusok közül pedig Josef Suk és Julius Katchen együttműködését emelném ki. Guzzo és Fejérvári interpretációja semmivel nem marad el ezek mögött, ám inkább a művek intim oldalát domborítja ki, és a nagy „robbanásokat” is csak fojtva jeleníti meg. Az utolsó, d-moll szonáta sebes fináléja azért képes lenne felverni a szomszédot. Nem mellékes az sem, hogy a Hungaroton áttetsző, tiszta hangfelvételén egyetlen hang sem vész el.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
