Március 30. és április 1. között a Corvin moziban rendezik a Banff Hegyifilm Fesztivált.
Nem tudni, mi járatban van itt, de Magyarországon forgatják az új Alien-filmet.
A portugálok nemzeti költőjének friss magyar kötetéből kiderül, nem csak kortársak voltak Balassival.
A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló nem csak felnőtteknek szánt lélekbonbon, de egyfajta tanítómese is a fiatalok számára.
A megszorítások hatására hívja fel a figyelmet a Független Előadó-művészeti Szövetség: társulatok szűnhetnek meg, könyvtárak, kultúrházak, kiállítóterek maradhatnak üresen.
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia nem nyűgözte le a kritikusokat és a bevételei is csalódást keltőek. Repedezik a Marvel-univerzum, vagy csak pillanatnyi megingás történt?
Az utóbbi évtizedek magyar improvizatív/jazz univerzumának egyik legtudatosabban építkező, élőben és lemezeken is maradandó produkciókat megvalósító művésze Kézdy Luca hegedűs.
Külön lehet-e választani a művet a művésztől? – az ezeréves kérdés az elmúlt évek társadalmi mozgalmai, twitteres hashtaghadjáratai, az eltörléskultúra széles körű ismertté válása óta olyannyira előtérbe került, hogy már-már elcsépeltnek számít. Todd Field nem igyekszik univerzális választ kínálni rá, hiszen azt nem is lehet.
A tárlat címe egyszerre utal a leginkább az absztrakt művekre jellemző címnélküliségre (untitled), és a „címíró” golfmárka nevére, amelyet Philip E. Young fejlesztett ki a harmincas években, miután elrontott egy biztosnak látszó ütést. A hiba okait keresve Young egy orvos barátjával megröntgeneztette a labdát, és így kiderült, hogy jól érezte: a belső mag nem pont a középpontban volt. Válaszul megalkotta a tökéletes holtpontú labdát, amelyet Titleist néven 1935-ben piacra is dobott.
A regényben egy negyvenes éveiben járó nő életének nagyjából egy esztendejét követhetjük végig. A nő gyermekkora óta ugyanabban az olasz nagyvárosban él, és először készül huzamosabb időre elhagyni otthonát. Az apró gondolatfoszlányokra, rögzített benyomásokra emlékeztető rövid szövegeket, ha úgy tetszik, fejezeteket, az elbeszélő személyén kívül valójában ez az egyetlen, elsőre akár elhanyagolhatónak is vélhető szál fűzi össze.
Zsótér Sándor negyedik alkalommal állítja színpadra a darabot – legutóbb 2012-ben tette ezt a Radnótiban. Az az előadás egyfajta kortalan érzéki utazássá formálta Bertolt Brecht drámáját. Most a decemberi olvasópróbák kezdetekor bevallotta, hogy komoly teherként nehezedik rá a szomszédunkban zajló háború, hiszen a színházaktól elvárják, hogy állást foglaljanak aktuálpolitikai kérdésekben, de szerinte ez a szöveg jóval absztraktabb üzenetet kínál a háború természetéről és a benne élőkről. Az előadás végül reagál az orosz agresszióra, bár csupán vizuális gesztusok formájában.
