A színpadképet egy hosszú, kifutópályára emlékeztető tárgyalóasztal foglalja el, középen egy svéd zászlócska, a Kremlről szóló tudósításokból ismerős képek. Az asztal két végén svéd nemzeti színekbe öltözött katona, az őrmester (Fröhlich Kristóf) és a zászlós (Böröndi Bence) tollaslabdázik. Nehéz levenni a szemünket a labdamenetről, de azért felfedezzük a díszlet egyéb részleteit is. A játékteret mélységében körülvevő függönyre egy palota belsejének kontúrjait nyomtatták. Az anyag árnyékol, mögötte észrevétlenül lehet jönni-menni, innen bukkannak elő a szereplők. A halványan átlátszó függöny mögül négy neonfényből hajlított piktogram jelzi, hogy milyen helyszínen járunk. Különös megoldás a neon, hiszen nem Hongkongban, hanem a háború szaggatta Észak-Németországban járunk, így minimum kockázatosak Ambrus Mária díszlettervező egymásra toluló cukorkaszínei, ahogy Kurázsi mama vadonatúj kertészmobilja (elektromos triciklije) is.
A katonák szerváit megzavarva színpadra lépnek a főszereplők, Kurázsi mama markotányos (Spolarics Andrea) a fiaival, Eiliffel (Sas Zoltán) és Bocival (Juhász Vince), illetve Kattrin nevű néma lányával (Nagy Katica). Spolarics karakán Kurázsi, bármikor ráreccsen a katonákra, ha az övéiről van szó. Zsótér azt vizsgálja, hogyan viszonyul ez az asszony háborúhoz és a saját lelkiismeretéhez, hogyan képes nyerészkedni a pusztításon. Mert a történet előrehaladtával egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a háború fog Kurázsi sarkára lépni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
