Könyv

Örömdoboz

Jhumpa Lahiri: Amerre járok

Kritika

A regényben egy negyvenes éveiben járó nő életének nagyjából egy esztendejét követhetjük végig. A nő gyermekkora óta ugyanabban az olasz nagyvárosban él, és először készül huzamosabb időre elhagyni otthonát. Az apró gondolatfoszlányokra, rögzített benyomásokra emlékeztető rövid szövegeket, ha úgy tetszik, fejezeteket, az elbeszélő személyén kívül valójában ez az egyetlen, elsőre akár elhanyagolhatónak is vélhető szál fűzi össze.

A fizikai vagy absztrakt helyszínek fontosságát, a tér- és időbeliséget is felülírni képes meghatározó szerepét viszont már a külön-külön is értelmezhető fragmentumok címei is magukban hordozzák (Az utcán; A piazzán; A fejemben stb.). A különböző terekhez kötődő emlékekben és tapasztalatokban az otthon és a család determináló hatásának elfogadására vagy éppen lebontására tett kísérletekre nézhetünk rá. Az ezek összességéből összeálló mű leglátványosabb momentuma természetesen a szembenézés a szükségszerű eltávolodással – a családtól, a családi múlttól.

A főszereplő környezetével és önmagával kapcsolatos tapasztalatai olykor egészen intimek, amit kiemel az is, hogy az egyes szövegek időnként naplószerű feljegyzéseknek hatnak. Részben ennek hatására érezhetjük úgy eleinte, hogy a nő élettörténetének évtizedeken át rejtegetett titkaiba készülünk elmerülni, miközben eltemetett, elzárt, soha fel nem vállalt érzelmekkel találkozunk. Ám hamar világossá válik, szó sincs titkokról. Lahiri visszafogottan egyszerű és végletekig letisztult prózájában ugyanis a hétköznapok mindenki számára látható, mégis alig észrevehető szépségei és fájdalmai artikulálódnak. Az elbeszélő személyisége, saját múltja és története a legtöbb esetben még háttérbe is húzódik, s a szövegek fókuszába mikrokörnyezete visszatérő, vagy éppen újból soha fel nem bukkanó szereplői, pontosabban a főalak hozzájuk fűződő viszonya kerül. Egyéni szorongásai és traumái, nem mellesleg a magány egyszerű örömei és mindennapi nehézségei is ugyanezen kapcsolati háló finom szövetén rajzolódnak ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.