Könyv

Örömdoboz

Jhumpa Lahiri: Amerre járok

Kritika

A regényben egy negyvenes éveiben járó nő életének nagyjából egy esztendejét követhetjük végig. A nő gyermekkora óta ugyanabban az olasz nagyvárosban él, és először készül huzamosabb időre elhagyni otthonát. Az apró gondolatfoszlányokra, rögzített benyomásokra emlékeztető rövid szövegeket, ha úgy tetszik, fejezeteket, az elbeszélő személyén kívül valójában ez az egyetlen, elsőre akár elhanyagolhatónak is vélhető szál fűzi össze.

A fizikai vagy absztrakt helyszínek fontosságát, a tér- és időbeliséget is felülírni képes meghatározó szerepét viszont már a külön-külön is értelmezhető fragmentumok címei is magukban hordozzák (Az utcán; A piazzán; A fejemben stb.). A különböző terekhez kötődő emlékekben és tapasztalatokban az otthon és a család determináló hatásának elfogadására vagy éppen lebontására tett kísérletekre nézhetünk rá. Az ezek összességéből összeálló mű leglátványosabb momentuma természetesen a szembenézés a szükségszerű eltávolodással – a családtól, a családi múlttól.

A főszereplő környezetével és önmagával kapcsolatos tapasztalatai olykor egészen intimek, amit kiemel az is, hogy az egyes szövegek időnként naplószerű feljegyzéseknek hatnak. Részben ennek hatására érezhetjük úgy eleinte, hogy a nő élettörténetének évtizedeken át rejtegetett titkaiba készülünk elmerülni, miközben eltemetett, elzárt, soha fel nem vállalt érzelmekkel találkozunk. Ám hamar világossá válik, szó sincs titkokról. Lahiri visszafogottan egyszerű és végletekig letisztult prózájában ugyanis a hétköznapok mindenki számára látható, mégis alig észrevehető szépségei és fájdalmai artikulálódnak. Az elbeszélő személyisége, saját múltja és története a legtöbb esetben még háttérbe is húzódik, s a szövegek fókuszába mikrokörnyezete visszatérő, vagy éppen újból soha fel nem bukkanó szereplői, pontosabban a főalak hozzájuk fűződő viszonya kerül. Egyéni szorongásai és traumái, nem mellesleg a magány egyszerű örömei és mindennapi nehézségei is ugyanezen kapcsolati háló finom szövetén rajzolódnak ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.