Az egész néhány Whatsapp-üzenettel kezdődött: Charlie Mackesy kezdetben ilyen formában küldözgette barátainak és ismerőseinek rajzait, melyeken egy fiú, egy vakond, egy róka és egy ló beszélgetnek az élet nehézségeiről és szépségeiről.
A skicceknek tűnő, a befejezetlenség érzetét keltő rajzokat általában rövid mondatok kísérték, amelyek a motivációs üzeneteket és a közösségi médiában terjedő bölcsesség-bonbonokat idézték: tömörek voltak, jól hangzottak és a befogadótól függően legalább olyan felszínesek, mint amilyen mélyek.
Az egyiken például a fiú megkérdezi a lovat: „Mi a legbátrabb dolog, amit valaha mondtál?”. A ló pedig ezt válaszolja: „Segíts” – mindez pedig nemcsak a könyvbe, de az abból készülő animációs rövidfilmbe is bekerült.
Mackesy idővel elkezdte az Instagramon is megosztani a rajzokat, a szinte kizárólag rajzokat posztoló Insta-oldalát ma már 1,7 millióan követik. Mint egy interjúban elmondta, kórházak, PTSD-vel (poszttraumás stressz zavarral) foglalkozó ellátóhelyek, katonai egységek, főiskolák, orvosok, pszichológusok és pszichoterapeuták írtak rá azzal, hogy használni szeretnék rajzait. „Használjátok őket! Nem azért készültek, hogy pénzt keressek velük. Nem akarom eladni őket. Csak megosztom az interneten” – válaszolta nekik.
Egyre több kiadó is elkezdett érdeklődni a rajzok iránt, ő pedig egy idő után beadta a derekát: 2019-ben jelent meg képeskönyve, amiből világszerte több mint 8 millió példányt adtak el, többek között magyarul is megjelent A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló címmel.
„Az a vágy inspirált, hogy az emberek, a barátaim és mindenki jobban érezze magát.
Abban az időben mind küszködtünk valamivel és jó ötletnek tűnt ezeket a gondokat egy beszélgetésbe önteni, ami egy fiú, egy vakond, egy róka és egy ló között zajlik. Mindez ma talán furcsának hangzik, de akkor úgy éreztem, ezt kell tennem” – emlékezett vissza.
Mackesy karikaturistaként kezdte karrierjét a The Spectator című brit magazinnál, majd illusztrátorként dolgozott az Oxford University Pressnek. Részt vett néhány rendhagyó projektben is: az Igazából szerelem forgatásán együtt rajzolt a rendező Richard Curtisszel, hogy a műveiket aztán elárverezzék, így támogatva Curstis Comic Relief nevű jótékony szervezetét. Alkotott Nelson Mandela Unity Series című litográfia-projektje számára is, de készített bronzszobrokat is, művei londoni és New York-i galériák mellett London közterein is láthatóak.
Igazi ismertséget azonban előbb Insta-oldala, majd a könyve hozta meg számára – utóbbi sikere után pedig szinte azonnal megjelentek a producerek, akik elsősorban egy egész estés filmet vagy animációt készítettek volna könyvéből. Cara Speller és Matthew Freud viszont egyértelműen egy animációs rövidfilmben gondolkodtak, emellett azzal sikerült meggyőzniük Mackesyt, hogy kezdettől fogva biztosak voltak abban, hogy nem pusztán adaptálnák a képeskönyvét, de végig együtt is szeretnének dolgozni vele. A projektbe beszállt J. J. Abrams Bad Robot nevű produkciós cége, sőt, még Woody Harrelson is. A rendező Mackesy mellett Peter Baynton animációs rendező lett.
Mackesy azt mondta, a fejében mindig is mozogtak a figurák, mégis meg kellett találniuk azt a formát, amely filmként is élvezhető, de nem szakad el teljesen az eredeti rajzok szellemiségétől. „Úgy tűnik, ha valaha szükségünk volt kedvességre, az most van. Szerintem nincs olyan ember a Földön, akinek ne jönne jól pár jó szó, egy kis megnyugtatás, egy csöppnyi remény vagy gyógyulás. Jó érzés volt olvasni a pandémia alatt az olvasói visszajelzéseket a könyvről, remélem a film is hasonló hatással lesz” – fogalmazott Mackesy.
A pandémia az animáció készítésére is rányomta a bélyegét: 120-150 ember dolgozott a filmen 20 országból, ráadásul a lezárások miatt valamennyien otthonról. A rajzokat általában ceruzával készítették, majd tintával festették át, a háttereket pedig szintén ezzel a kézzel készült stílussal alkották meg, hogy megőrizzék Mackesy vízfestményeinek hangulatát. Nagyon ügyeltek arra is, hogy a karakterek anatómiailag is helyesen, élethűen mozogjanak – kivéve a vakond, aki leginkább egy ajtótámaszra emlékeztetett. Az ő megalkotását inkább a kreativitás és a képzelet vezérelte.
A főhősök hangját a filmben olyan neves színészek adták mint Idris Elba vagy Tom Hollander. A ló figurájára Gabriel Bryne-t nézték ki, akit Mackesy egy kézzel írt levélben kért fel. Három hét múlva Bryne fel is hívta őt, és a következő beszélgetés zajlott le köztük: „– Ismered a könyvet? – Igen, megvan a könyv. – Van kedved eljátszani a lovat? – Charlie, a ló én vagyok”.
A legnehezebb a kisfiú megtalálása volt: a rajzokon a karakternek nincs arca, csak elnagyolt vonalai, azaz bárki lehet. A filmen azonban kénytelenek voltak pontosabban megalkotni figuráját. Meghallgatásokon találtak rá a hangját kölcsönző Jude Coward Nicollra, akinek ez volt az első filmszerepe. „Egy bizonyos törékenységet és sebezhetőséget kerestünk a fiú hangjában. Azt akartuk, hogy amikor az emberek meghallják, ösztönösen azt érezzék, meg akarják védeni őt” – nyilatkozta a producer.
Az animációs rövidfilm végül tökéletesen idézte meg a képeskönyv hangulatát: a rajzok szemkápráztatóan gyönyörűek, a figurák pedig szinte rögtön életre kelnek.
Míg a képeskönyv és Mackesy Insta-oldala inkább csak bölcsességek és gondolattöredékek szabad jegyzéke, a film az otthonkeresés keretébe foglalja ezeket.
A sztori szerint a félénk és magányos Fiú találkozik a tortaimádó Vakonddal, és együtt vágnak neki az útnak. Összefutnak a Rókával, akitől először megijednek, majd egy kis kedvesség hamar összehozza őket. Ezután találkoznak a Lóval és együtt folytatják útjukat.
A film mondanivalóját és karaktereit tekintve is leginkább a Micimackóra és A kis hercegre hajaz. A Vakond például egyértelműen Micimackó köpönyegéből bújt elő, míg a Róka talán Fülesnek felelne meg: nincs sok mondanivalója, legtöbbször egyszerűen csak ott van a többiekkel – és épp ez karakterének lényege. „A róka nem nagyon beszél” – jegyzi meg a filmben a fiú, mire a bölcs apának beillő ló azt feleli: „Nem, és milyen jó hogy velünk van!”. Mire a róka bevallja, hogy úgy érzi, egyszerűen semmi érdekeset nem tud mondani. „Őszintének lenni mindig érdekes!” – nyugtatja meg a ló.
A film viszont nem csak felnőtteknek szánt lélekbonbon, de egyfajta tanítómese is a fiatalok számára.
Melyik osztályban ne akadna olyan gyerek, aki a hangosabb társai mellett úgy érzi, nem tud mit hozzátenni a beszélgetéshez, ezért inkább csendben marad? A Fiú, a Vakond és a Ló azonban befogadják a Rókát, és azt is megértik, hogy egyszerűen nem olyan beszédes, mint ők. Emellett a film egy rakás olyan dologról beszél, amivel minden gyerek együtt tud érezni: milyen elesni és miért fontos felállni, hogy időnként érkeznek viharok, de azok mind elmúlnak, ha pedig van valaki mellettünk, még könnyebb átvészelni a nehéz időket.
„ – Mi akarsz lenni ha felnősz? – Kedves”
– hangzik el a filmben. Az egyszerűnek hangzó, pozitív gondolatokat akár A kis hercegben is olvashattuk volna. Antonie de Saint-Exupéry világhírű művéhez hasonlóan A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló is vagy megérinti az embert, aki örökre beleszeret – vagy teljesen hidegen hagyja, és a néző szirupos ömlengésnek tartja az egészet. A jelek szerint előbbiek vannak többen: a film a szakértők szerint a Legjobb animációs rövidfilm Oscar-díjának egyértelmű esélyese, és máris instant karácsonyi klasszikussá vált: a BBC az Egyesült Királyságban épp tavaly december 24-én mutatta be.
A film itthon az AppleTV+-on érhető el magyar felirattal.
