Kultúra
A császár és a sátán képe
Néha egy könyv előtörténete legalább annyira regényes, mint a benne szereplő művek születése: kétségtelenül ez a helyzet a Karaffa című kortárs drámagyűjteménnyel, amelynek valamennyi darabja ugyanattól a kályhától indul. Az ősforrás az idén 200 éve született Petőfi Sándor rövidre szabott életének utolsó heteiben készült Caraffa című drámatöredéke.
Őrült szenvedéllyel
A szerelmi háromszög intézményére a szerző rátesz két lapáttal: kedélyünket szerelmi ötszöggel borzolja. A fiú beleszeret a bájos könyvkötőbe, akivel korábban már az apja is összeszűrte a levet. Az apukába hosszú évek óta szerelmes a felesége testvére, míg a feleség megszállottan odavan a saját fiáért. A sztereotípiát, miszerint a franciák a petite liaisonok rajongói, a darab remekül igazolja.
Trükkös tükrözés
Sűrűn alkalmazott formai megoldás, de minduntalan felveti a kérdést, hogy mégis mire jó, ha színház van a színházban. A választ közelmúltbéli előadások felidézésével keressük.
Félúton élet és halál között
Az Örkény Stúdiója már a kezdetek óta színházi laborként is működik, ahol az alkotók teljes szabadságban hozhatnak létre az Örkény nagyszínpadi repertoárjától egészen eltérő produkciókat. Ilyen Kárpáti Péter új rendezése is, és felteszem, ilyen lesz majd áprilisban a Hat medúza egy tepsiben, Fekete Ádám rendezésében. Kockázatos vállalás e két rendezőt meghívni: színházi nyelvüket tanulni kell, egyiküké sem könnyen adja meg magát.
Polgár Csaba: A legnagyobb szívás lehet Magyarországon intézményt vezetni
„Én voltam az egér”
A Keresés című, 2018-as thriller kizárólag egy számítógép képernyőjén játszódik. A rendhagyó koncepciójú film Eltűnt címmel kapott folytatást, amelyben egy kamasz lány igyekszik felkutatni a dél-amerikai nyaraláson eltűnt édesanyját – mindezt ugyancsak képernyőképeken keresztül követhetjük. Az Eltűntet a Keresés vágói, Will Merrick és Nick Johnson rendezték – az előbbivel beszélgettünk.
„A hibát kell arannyá változtatni”
A Hangya és a Darázs: Kvantumánia
Miután a Vasembertől Amerika kapitányig minden népszerű hősét vászonra vitte, a Marvel a kevésbé ismert szereplői felé fordult: így érkeztek a mozikba a galaxis őrzői és így született a Hangya is.
Camilla de la Bédoyère és Anne Rooney
A tavalyi adatok alapján a hazai felsőfokú tanintézményekben minimális létszámmal indult el a fizika- és kémiatanár-képzés.
Nálad vagy nálam?
A menő nagyvárosi nőfaló, aki a szíve mélyén érzelmes férfi, illetve a túlaggódó kertvárosi anyuka, aki nem tudja magáról, hogy valójában szexideál, régóta barátok.
Magyarosaurus Dacus
A Monarchia utolsó évtizedei egészen különös, kalandos életű alakokat termeltek ki.
Yo La Tengo: This Stupid World
Jövőre ünnepli negyvenéves jubileumát a szerethetően esetlen, zajos gitárzenét játszó Yo La Tengo.

