Lemez

Négy húron pendül

Kézdy Luca: Home; Santa Diver: Coasts

  • - minek -
  • 2023. március 1.

Kritika

Az utóbbi évtizedek magyar improviza­tív/jazz univerzumának egyik legtudatosabban építkező, élőben és lemezeken is maradandó produkciókat megvalósító művésze Kézdy Luca hegedűs.

Santa Diver névre hallgató, rendhagyó felállású, több műfajból is gazdagon építkező trióját 2006-ban alapította Szesztay Dávid multiinstrumentalista-zeneszerzővel közösen – utóbbi ebben a zenekarban basszusgitárosként szerepel. Kettejükhöz az idők során különböző dobosok is társultak: előbb Halmos András, majd Sárvári Kovács Zsolt, végül Szegő Dávid. A Santa Diver lemezeit mindenekelőtt Kézdy egyedi hegedűjátéka járja át, ami a Santa Diver-lemezeken tökéletes szimbiózisban működik a szintén gondosan effektezett basszusgitárfutamokkal és a virtuóz-szellemes dobolással.

Aki megismerte a Santa Diver gondosan komponált, ugyanakkor kellő játékossággal oldott szerzeményeit, a hangulatok hullámzásából fakadó teremtő feszültséget, a tiszta muzikalitás örömét, valószínűleg kíváncsi lesz Kézdy Luca szólóanyagára is – mire megy magában a hegedűs? Teljesen azért nem maradt egyedül itt sem, a lemez megszólalását (felvétel, keverés, masztering) ezúttal is Szesztay Dávid felügyelte. Minden más értelemben, zeneszerzőként és a hangszeres játék oldaláról is Kézdy kontrollálta a Home című albumot, még a külső és belső borítót is ő tervezte.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.