"Nem fogadjuk el, hogy az ország vezetése lemondjon a kortárs kultúráról!"

  • narancs.hu
  • 2023. március 3.

Kultúra

A megszorítások hatására hívja fel a figyelmet a Független Előadó-művészeti Szövetség: társulatok szűnhetnek meg, könyvtárak, kultúrházak, kiállítóterek maradhatnak üresen.

"A háború keltette gazdasági és erkölcsi válság idején soha nem látott megszorításokkal kell szembenézniük a magyar kulturális élet szereplőinek:

a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, valamennyi humán ágazat közül a legmagasabb összeget, 34,2 milliárd forintot, a Nemzeti Kulturális Alapnak 913,8 millió forintot kell befizetnie az Államkincstárba,

miközben a sporttevékenységekre szánt támogatások 116 milliárd forinttal növekednek a 2023. évi módosított költségvetésben" – áll a Független Előadó-művészeti Szövetség közleményében. Ennyivel kevesebb pénz jut idén kultúrára és innovációra – hangsúlyozzák. Az intézkedés elsősorban a legsérülékenyebb, kortárs művészeti színtereket dúlja fel.

Pályázati keretösszegek csökkennek, alapvető pályázatok kiírása marad el, és csúszik a tavaly megítélt támogatások kifizetése is. Intézmények zárhatnak be, társulatok szűnhetnek meg, könyvtárak, kultúrházak, kiállítóterek maradhatnak üresen, fesztiválokat törölhetnek el országosan.

A Független Előadó-művészeti Szövetség összefogásra és közös cselekvésre hívja a kulturális élet szereplőit. "Hiszünk abban, hogy válság idején a kultúrához való hozzáférés nem pusztán állampolgári jog, hanem a túlélés nélkülözhetetlen záloga is.

Nem fogadjuk el, hogy az ország vezetése lemondjon a kortárs kultúráról!

Párbeszédet sürgetünk a támogatási rendszer újragondolásáról, a forrásátcsoportosítások lehetőségeiről, és a gazdálkodó szervezetek bevonása érdekében olyan támogatási program bevezetését kezdeményezzük a művészet és a kreatív ipar területén, amely versenyképes a látvány-csapatsport támogatása után járó adókedvezménnyel szemben.

Felszólítják a döntéshozókat, hogy tegyenek lehetővé azonnali tárgyalásokat és érdemi egyeztetéseket a szakma képviselőivel még 2023. március 10. előtt annak érdekében, hogy rövid és hosszabb távra szóló megoldási javaslataikat megoszthassák.

A művészet nem egy költségvetési sor. A kultúra közös, és még mindig nemzeti alap!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.