Kalácsot sütni nem lehet csak úgy. Azt nem lehet félvállról venni. Bele kell tenni mindent: tudást, emléket és a hitet is – ha mást nem, az abbéli hitet, hogy ezúttal is sikerül. A nagyszüleim mindig elvitték a húsvéti kalácsot megszenteltetni a templomba. A templom nem volt közel, nem lehetett csak úgy elsétálni odáig, ezért lovas kocsival mentek. A misét és a szentelési procedúrát a kocsi és az elébe fogott Bandi névre keresztelt ló türelmesen végigvárta odakint. Aztán a szentelt kalácsból mindenki kapott egy darabot, a Bandi elsőként, még a templom előtt. Ma már nincsenek meg, a Bandi se, a nagyszülők se, a pap se, aki prédikált. Csak a történet van a szentelt kalácsot evő lóról. De a kalácsba ezt is bele kell sütni, különben csak egy élelmiszeripari terméket hozunk létre, amit akár megvehetünk a boltban is, zacskózva.
A covid első évében, amikor a fél kontinensen nem volt élesztő, nem sütöttem kalácsot, minek, ha a gyökérkenyér se lett ehető, akkor felesleges kísérletezni. Egyébként is kényes dolog ez a kalácskészítés, mert mindennek stimmelnie kell, és mindennek úgy kell lennie, ahogy a recept írja. A legtöbb recept persze hazudik, valójában nem is akarja igazán, hogy olyan legyen a kalács, amilyennek lennie kell. A szűkkeblű szakács elhallgatja azokat a részleteket, amin valójában áll vagy bukik az egész, mi meg állunk a romok előtt és nem értjük, miért történt mindez. Hát mert hazudtak nekünk.
Ha megtaláltuk vagy kikísérleteztük a nagybetűs receptet, akkor azt onnantól kezdve úgy kell kezelni, mint a katekizmust. Én most elmondom, mi a legfontosabb, mire kell figyelni. Aranyszabály, hogy minden hozzávalónak langyosnak és puhának kell lennie. A vajat, a tojást idejekorán ki kell venni a hűtőből – bár eleve felesleges ott tárolni ezeket. A lisztet át kell szitálni. Az élesztős tejet kézmelegre szabad csak melegíteni. A vajba ellenállás nélkül szaladjon bele az ujjunk.
A tésztát szeretni kell. Nem szabad gyilkolni, addig gyúrni, amíg le nem izzadunk, ez nem dödölle, nem kell megküzdeni vele. Sokkal inkább táncoltatni, együttműködésre bírni. Határozottan, de finoman, mint mikor járni tanítjuk a gyereket. Bízva abban, hogy ő is úgy akarja, ahogy mi. Türelmesnek kell lenni. Az egyik legszebb pillanat, amikor megnézem a radiátorra rakott tálat, és látom, hogy a konyharuha alatt kicsit kidudorodik a tészta. Ez azt jelenti, hogy életre kelt. A meleg, hólyagos tésztát másodszorra már csak átdolgozni kell, nem szükséges a gyúrás.
Ami a fonást illeti, azt sosem tudtam megtanulni. A másodikat alulra, negyediket a harmadikra és hasonló mantrákat képtelen voltam és vagyok megjegyezni, azt sem tudom óra nélkül, melyik a bal kezem. Először persze a könnyebb ellenállás felé hajlottam, és háromba fontam a kalácsot, ám az eredmény egy idomtalan képződmény lett, amit sötétben lehetett csak megenni. Maradt tehát a négyes fonás. A megfelelő videó birtokában immár magabiztosan fontam a kalácsot, de persze egy évre rá – valójában öt perccel később –, már fogalmam sem volt, melyiket hova kell tenni. Úgyhogy a házi receptfüzetbe szépen belerajzoltam a lépéseket, ez van, az annuitásszámítást is bele kellett írnom a telefonomba, mert bármikor szükség lehet rá, és nem tudom megjegyezni. Persze ilyen alapon a szinusz függvényt és a hermeneutikai kör definícióját is beleírhatnám, de mindent nem lehet.
A tojássárgáját gondosan kell felkenni. Akkor lesz csodálatosan fényes és sötétbarna. Ahol nem tökéletes a kenés, ott világos marad a tészta. Egyszer kenni nem elég, mert fonás és kenés után, de még a sütőben is nő a tészta, és ahogy emelkedik, úgy válnak szabaddá a kenetlen részek. Vagyis menet közben gyors korrekcióra szorul az egész. Aztán már csak várni kell.
Az idén az egyetlen, nagy, édes kalács helyett két kisebbet sütök, egy édeset és egy sósat. Még sosem sütöttem sós kalácsot, azt is biztosan el lehet rontani. Mindig mindent el lehet rontani, és hogy mindent jól csináltunk-e, az csak a legvégén, a dagasztás, a kelesztés, a fonás, a kenés és a sütés után derül ki. Amikor lenyílik a sütőajtó, kiáramlik a friss, édes (sós) kalácsillat és előtűnik a dimbes-dombos testű, barna kalács.
