Ahogy azt a Szépírók Társaságának idén megválasztott, új elnöke, Szkárosi Endre elmondta, négy évnyi szünet után, az előző vezetés segítségével sikerült nagylelkű támogatókat találni, így mostantól ismét évente kiosztják a Szépíró-díjat. A nyár folyamán felkért zsűri összetételénél ügyeltek arra, hogy minden korosztály képviseltesse magát, így az idei díjazottak listáját – az elnökség közreműködésével – Tóth Krisztina, Garaczi László (ők mindketten Szépíró-díjasok) és Babiczky Tibor állította össze.
Czinki Ferenc alelnök kiemelte, hogy eddig három kategóriában díjaztak (próza, vers, kritika/esszé), most már csak két kategória lesz: szépirodalom és irodalomkritika. Az idei díjátadó azonban rendhagyó, ugyanis hat díjat adtak át, melyeket nem csak kategóriák, de az idő sem kötött meg. A díjazottak nem egy-egy műre vagy az elmúlt évre kapják az elismerést, hanem egész eddigi munkásságukra. A Szépírók-díjat Sipos Balázs üvegművész készítette.
„Aki nem ismeri az életművet, bárhol belekezdhet, ugyanoda fog jutni” – emelte ki az első díjazottat, Tolnai Ottót laudáló Radics Viktória s hozzátette: kontinuitás, folyamatosság jellemzi Tolnai művészetét, a motívumai nem széttartanak, hanem összefutnak. A vajdasági költő és író egyediségét azzal hangsúlyozta, hogy esetében nem könyveket, hanem Tolnait olvasunk, ahogy a zenében is Bachot szoktunk hallgatni. A párhuzamot tovább görgetve Tolnai nyelvi zeneiségére terelődött a szó, de ami Radics Viktória szerint ennél fontosabb, hogy Tolnai szövegei nem csak utánozhatatlanok, de van bennük valami kedvesség a dolgok, az állatok és az emberek iránt.
Németh Gábor laudációja a következő díjazott, Csaplár Vilmos egyik idézetével indult, majd a nyelvre terelődött a szó. „Elejétől fogva undorodott a szép szavaktól” – mondta Németh, és azt hangsúlyozta, hogy Csaplár ösztönös író, aki azt írja, amit behunyt szemmel lát. Művei élvezetesen kiszámíthatatlanok, Németh Gábor számára Csaplár soha meg nem alkuvó radikalizmusa legszimpatikusabb, majd azzal zár, hogy „legyünk nagyvonalúak: kívánjunk neki mindent, örökké!”
„Egy költőnőt szeretnék méltatni” – mondta Mészöly Ágnes, aki a harmadik díjazottat, Molnár Krisztina Ritát méltatta, aki „nem verseket ír, hanem varázsigéket”. Titkok és csend jellemzi művészetét, amikor pedig boldog – állapította meg Mészöly – akkor macska. A verseskötetek mellett jelentek meg meséi, sőt tavaly egy gyermekkalendáriumot is írt.
Szegő János nem tudott jelen lenni a díjátadón, így az ő laudációját Tóth Krisztina olvasta fel. „Melyik Schein Gábort méltassam?” – tette fel a kérdést a negyedik díjazott kapcsán, hiszen az elmúlt időszakban minden évre jutott egy – különböző műfajú – könyve. Végül mégis a 2011-es Éjszaka, utazás című kötetről beszél bővebben, mivel az nem csak a költészetében egy új korszak nyitánya, de hazánkban és a nyugati civilizációban is. Scheint mélyen mindig ugyanazok a témák foglalkoztatják, a rosszat ugyanúgy építi az ember, mint a jót: tégláról téglára. Az ő kérdése az, hogy milyen téglák vannak a kezünkben?
Závada Pál, ha esszét írna az ötödik díjazottról, Szilasi Lászlóról, az lenne a címe, hogy A Szilasi-féle paradoxon effektus. Olyan példákat hozott, mint a vidékiség vs. egyetemesség, magyarság vs. tótság, s megkérdezte, hogy van-e egyáltalán ebben a paradoxonban ellentmondás? Hiszen a tudományos vizsgálódás és a regényírói attitűd, a komolyság és a pajkos rejtőzködés kiegészítik egymást egy művön belül.
„Kemény meló 5 percben dicsérni valakit, akit ismersz” – vallotta be Totth Benedek a laudációja elején, melynek alanya az utolsó díjazott, Krusovszky Dénes, aki már mindent írt, talán csak receptet nem, bár a konyhában otthonosan mozog, tudjuk meg ezt is. Ebből a mindenből Totth Benedek elsősorban a Magyar Narancs oldalain olvasható rádiókritikáit emelte ki, melyeket egyenesen a magyar publicisztikatörténet legizgalmasabb írásainak tart. Idén megjelent első regényéről (Akik már nem leszünk sosem) pedig ezt mondta: elvarázsol, letaglóz, rá- és nem megvezet.
Tehát még egyszer: Tolnai, Csaplár, Molnár, Schein, Szilasi és Krusovszky – most ezt a hat nevet jegyezzük meg, jövőre úgyis csak kettőt kell.
