Kultúra

A cs. és kir. - mondjuk - 101. (békéscsabai) gyalogezred egész napos sturmon (Rohamra, vitéz fiaim!), golyó- és srapneltűzön túlesett bakája megtisztálkodván, a gulyáságyúhoz járulva estebédjét elfogyasztván, csukaszürke zubbonyát levetvén végre lélegzethez jutott a vesszőfonattal bélelt lövészárokban, amelybe még belevillantak a lemenő Nap ferde fényei. Összehajtogatta csinosan a Párisi Nagyáruházból megrendelt lábszárvédőjét, bőségesen megszórta magát Szanitéc tetűporral, elővette a Rádium (vagy inkább Brázay, mert az mentholos, netán Oroszlán) sósborszeszt, hogy bedörzsölje vígan megfáradt tagjait, végül a Promptol hintőporral sem takarékoskodott, hiszen az megvéd "a golyónál, szuronynál is veszedelmesebb kiütéses tífusztól", majd nagyot húzott végre a pakkban kapott Hősök Söre "idénysörből", mely már csak azért is mindenütt hódít, mert "első megjelenése öszszeesik a világháború idejével, melynek történetébe lángoló betűkkel írták be a magyar nevet a mi hős katonáink".

Az udvari(as)ságról (cortesia) szóló remekmű egy nagyon is udvariatlan cselekedetnek - magyarán hatalmas pofátlanságnak (sfacciataggine) - köszönheti végső formáját. Castiglione harmincöt éves kora, 1513 táján kezdte el írni könyvét, amit nem adott azonnal nyomdába, pepecselt vele, többször is átdolgozta. Annyi hiúság azért volt benne, hogy másolatokat készíttessen, s ezeket megmutassa néhány ismerősének, barátjának. Pescara márkinéjának, Vittoria Colonnának is adott egyet. Vittoria pedig minden lelki nagysága dacára a kézirat jó részét lemásoltatta, s Nápolyban néhányan e másolat megjelentetésére készültek. "E veszélytől megrémülve úgy döntöttem, hogy kijavítom a könyvben legalább azt, amit az idő rövidsége lehetővé tesz, és én magam megjelentetem..." Így látott napvilágot Az udvari ember 1528 tavaszán, Velencében.

Mikó Csaba színdarabjai díszletet, jelmezt abszolút nem igényelnek, színjátszásra pedig a szónak csak a legfinomabb értelmében adnak lehetőséget. Az Apa, az Idill és a címadó darab három vagy öt lineárisan tálalt, dialógusformába rendezett, de valójában csak feldarabolt monológ összessége (az Előjáték formailag illeszkedik ezekhez, de abban megjelennek a valódi dialógusok); ezek mindig valamilyen tragédiát mondanak el több szemszögből, jelen időben vagy - ha minden megjelenő szereplő túléli az utolsó oldalt is - visszaemlékezésként. Noha különálló, szuverén drámákról van szó, egyfajta kapocs egyértelműen jelen van köztük: nemcsak a soha nem néven nevezett, csak Apaként, Nőként, Férfiként, Szeretőként jelölt szereplők, hanem a tragédiák jellege miatt is. Mind az Apában, mind az Idillben és az Előjátékban egy-egy erősen terhelt család és egy betolakodó(ként kezelt személy) részvételével jutunk el a tragédiáig, s a Testínség is csak technikailag lóg ki a sorból: abban a terhelt család tagja lesz a betolakodó. De nem csak ez közös a darabokban: a figurák jellemei, frusztrációi és bűnei alapján például az Idill akár az Apa folytatásaként is felfogható.

Biztosan nincs értelme szimbolikussá tenni topográfiai adottságokat, mégsem lehet átsiklani a - valószínűleg nem - véletlen egybeesés szülte paradoxonon: Gustav Moreau fent, Alfons Mucha lent mutatkozik meg egyidejűleg a Szépművészeti Múzeumban; Moreau mint kezdet, Mucha mint folytatás és lecsengés. A francia festő a szimbolizmus egyik előfutára, a cseh pedig a szimbolizmust követő-folytató szecesszió kivirágzásának s végső fonnyadásának protagonistája, egyszersmind annak a szomorú, de elkerülhetetlen mozdulatnak az áldozata, mellyel a stílus (és önmaga) a művészettörténet imakönyvének aranyavesztett lapjai közé préselődött le. Ahogy Moreau-t, Muchát is a hatvanas években fedezték fel, de más indokkal: a pop-grafika, mely mögött ideológiaként húzódott meg az újmódi orientalizmus és ezotéria - giccsként lett ennek emblémája a hippizmus virágmániája -, de egyáltalán, a ciklikusan emelkedő-süllyedő affinitás a korábbi korszakok iránt - nos, mindez kinyitotta Mucha elfeledett munkái előtt a teret, s hirtelen ismét nedvteli lett a mester aszalt-édes vegetációja, szárba szökkentek asszonyos-lányos virágai. Az irántuk érzett rajongás az elmúlt évtizedekre állandósult: milliószámra sokszorosított plakátjai a Montmartre-tól a Károly hídig minden múzeumshopban és papírkereskedésben kaphatók, s szögezzük le azonnal, nem véletlenül, nem hiába és nem érthetetlen módon.

Vannak rabul ejtő városok. Már amikor leszáll a repülőgép, hatalmába kerít valami bizsergésféle a gyomor tájékán, mint egy új szerelemnél.

Gyufának kell, gyufát csináltatunk belőle, az egészből - nézett fel a kocsmaasztal foltokkal csúfított fehér abroszáról Kese, mintha csak most ébredne a gondolataiból. Elébb nyomatékosan Sztupára pillantott, majd mintegy futólag vagy szimpla udvariasságból Trochéra.

Múlt heti vasútállomásunkban annyi szépet írtunk a nagymarosi partról, hogy fokozni lehetetlen. Inkább a Dunába esnénk, mint túlzásokba, Új Skorpiót dúdolva hanyagoljuk a lírát - "Nap süt a fejemre / egy sörrel kezembe' várok rááád!" -, hogy aztán eszünkbe jusson a híres hajókirándulás 1986-ból, amikor a Queen énekese, Freddie Krueger kilóra vette volna meg a visegrádi várat.

"Ki dibeg-dobog itt? Ó, hiszen ez a kis Modernsky! Bubifrizurát vágatott magának; No lám milyen jól áll neki! Milyen valódi ál-haj! Mint egy paróka! Olyan éppen (ahogy a kis Modernsky képzeli), éppen, Akár a Bach-papa!" Arnold Schönberg Három szatírájából való a fenti gunyoros versezet (Fodor András fordítása), mely azonban egyetlen e heti koncert programján sem szerepel majd. Nem úgy, mint Az új klasszicizmus című dal parodizáltja, a stílusváltásaival sokakat vérig bosszantó Igor Stravinsky, akinek teljes koncertet szentel Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, április 17., fél nyolc).

rés a présen: A zord északról a napfényes délre utaztatja a Kalevala után a közönséget az Isteni vidékek című új darabod. Számíthatunk rá, hogy valóban vidámabb lesz az előadás? Miért a görög téma? Horváth Csaba: A vidámság nézőpont kérdése, remélem, hogy megmosolyogtatja a nézőket az, ami engem is megmosolyogtat.

POSZTUMUSZ VONNEGUT Look at the Birdie címmel novemberben lát napvilágot a 2007-ben elhunyt Kurt Vonnegut tizennégy, eddig publikálatlan novelláját tartalmazó kötet: a tavalyi Armageddon in Retrospect után ez már a második hasonló összeállítás. A Delacorte kiadó egy 15 kötetes Vonnegut-sorozatot tervez, benne az ismert műveken kívül még egy válogatást meg nem jelent írásokból, valamint az író levelezését. UNIVERSAL + GOOGLE Zenés videowebsite indítását jelentette be a világ egyik legnagyobb zenei kiadója, a Universal és a YouTube videomegosztó tulajdonosa, a Google: a VEVO névre keresztelt, az év folyamán indítandó portál, valamint a YouTube hirdetési bevételein a tartalmat szolgáltató Universal és a technikai hátteret biztosító Google osztozik majd.

Irodalom Beszélgetés Rachida Lamrabet írónővel Károli Gáspár Református Egyetem, április 23., 10.00; Millenáris, Könyvfesztivál, Első Könyvesek Fesztiválja, április 25., 14.30 Képzőművészet Vérité Exposée - az emlékezetről Ernst Múzeum, április 11.-május 31. Komolyzene Collegium Vocale Gent / Akademie Für Alte Musik Berlin: G. F.

A Vive La Féte-et 1997-ben hozta tető alá Danny Mommens, a dEUS basszusgitárosa Gentben - 2004-ig párhuzamosan játszott mindkét zenekarban. Ekkortájt került össze - mind a magánéletben, mind művészileg - az elbűvölő Els Pynoo énekesnővel, akivel kisvártatva rögzítették első demójukat, hogy azután 1998-ban ki is adják Je ne veux pas címen, mely rögvest figyelmet keltett a maga retro-new wave hangzása miatt. A duó zenéjében sikerrel eresztette össze a kortárs elektronika léhábbik oldalát, no és a nyolcvanas évek sötét elektropopját - jellemző, hogy korai lemezeik okán hamarosan keblére ölelte őket a divatszcéna, s magát Karl Lagerfeldet is rajongóik között tudhatták.

A Bart Baele, Yves Degryse és Caroline Rochlitz alkotta BerlinBerlin csoport 2003-ban kezdte multimédiás működését. Az antwerpeni illetőségű trió Holocénra keresztelt sorozatában várostérképészeti munkát végez, szigorúan szubjektív nézőpontból. Városportréik sorát Jeruzsálem három képernyőre komponált multimédiás portréja nyitotta, majd ezt követte az inuitok által lakott Iqaluit, harmadikként pedig a Colorado állambeli Bonanza (a negyedik állomás Moszkva), melynek népessége a háromtagú alkotócsoport megérkezésével közel másfélszeresére duzzadt.

Az énekes/gitáros/billentyűs Stef Kamil Carlens (képünkön fehér gitárral) a nálunk is jól ismert, vezető belga alternatív rockzenekar, a dEUS alapító tagja volt, 1996-ban azonban kiszállt a bandából, hogy a pár évvel korábban beindított, eklektikusabb (popot, rockot, bluest, funkot és soult egybegyúró) zenekarára koncentráljon. Ezt a társaságot Zita Swoonnak hívják, legalábbis egy ideje. A zenekar a 90-es években ugyanis kétszer is nevet cserélt - először erről kérdeztük Carlenst, amikor Antwerpenben utolértük telefonon.