Kiállítás - A szép placebója - A nő dicsérete - Alfons Mucha kiállítása

  • Hajdu István
  • 2009.04.16 00:00

Zene

Biztosan nincs értelme szimbolikussá tenni topográfiai adottságokat, mégsem lehet átsiklani a - valószínűleg nem - véletlen egybeesés szülte paradoxonon: Gustav Moreau fent, Alfons Mucha lent mutatkozik meg egyidejűleg a Szépművészeti Múzeumban; Moreau mint kezdet, Mucha mint folytatás és lecsengés. A francia festő a szimbolizmus egyik előfutára, a cseh pedig a szimbolizmust követő-folytató szecesszió kivirágzásának s végső fonnyadásának protagonistája, egyszersmind annak a szomorú, de elkerülhetetlen mozdulatnak az áldozata, mellyel a stílus (és önmaga) a művészettörténet imakönyvének aranyavesztett lapjai közé préselődött le. Ahogy Moreau-t, Muchát is a hatvanas években fedezték fel, de más indokkal: a pop-grafika, mely mögött ideológiaként húzódott meg az újmódi orientalizmus és ezotéria - giccsként lett ennek emblémája a hippizmus virágmániája -, de egyáltalán, a ciklikusan emelkedő-süllyedő affinitás a korábbi korszakok iránt - nos, mindez kinyitotta Mucha elfeledett munkái előtt a teret, s hirtelen ismét nedvteli lett a mester aszalt-édes vegetációja, szárba szökkentek asszonyos-lányos virágai. Az irántuk érzett rajongás az elmúlt évtizedekre állandósult: milliószámra sokszorosított plakátjai a Montmartre-tól a Károly hídig minden múzeumshopban és papírkereskedésben kaphatók, s szögezzük le azonnal, nem véletlenül, nem hiába és nem érthetetlen módon.

Biztosan nincs értelme szimbolikussá tenni topográfiai adottságokat, mégsem lehet átsiklani a - valószínűleg nem - véletlen egybeesés szülte paradoxonon: Gustav Moreau fent, Alfons Mucha lent mutatkozik meg egyidejűleg a Szépművészeti Múzeumban; Moreau mint kezdet, Mucha mint folytatás és lecsengés. A francia festő a szimbolizmus egyik előfutára, a cseh pedig a szimbolizmust követő-folytató szecesszió kivirágzásának s végső fonnyadásának protagonistája, egyszersmind annak a szomorú, de elkerülhetetlen mozdulatnak az áldozata, mellyel a stílus (és önmaga) a művészettörténet imakönyvének aranyavesztett lapjai közé préselődött le. Ahogy Moreau-t, Muchát is a hatvanas években fedezték fel, de más indokkal: a pop-grafika, mely mögött ideológiaként húzódott meg az újmódi orientalizmus és ezotéria - giccsként lett ennek emblémája a hippizmus virágmániája -, de egyáltalán, a ciklikusan emelkedő-süllyedő affinitás a korábbi korszakok iránt - nos, mindez kinyitotta Mucha elfeledett munkái előtt a teret, s hirtelen ismét nedvteli lett a mester aszalt-édes vegetációja, szárba szökkentek asszonyos-lányos virágai. Az irántuk érzett rajongás az elmúlt évtizedekre állandósult: milliószámra sokszorosított plakátjai a Montmartre-tól a Károly hídig minden múzeumshopban és papírkereskedésben kaphatók, s szögezzük le azonnal, nem véletlenül, nem hiába és nem érthetetlen módon.

Alfons Mucha nyomatai ugyanis a megbékélt, érdektelen, egyetemes, kititrált szépet, vagy legyünk szárazak, a szép placebóját adják a nézőnek, ellenjavallat, mellékhatás nélkül.

A brnói Moravska Galerie anyagából válogatott kiállítás is - nyilván nem ok nélkül - ezt a benyomást erősíti. Mert bár Muchának az 1890-es években készített néhány olajképe, de még inkább pasztelljei világosan jelzik, hogy a festő az expresszív, drámai szimbolizmus legjobb képviselői közé is tartozhatott volna, ha - ki tudja, talán a megfelelés kényszere, egzisztenciális körülmények folytán - nem váltja le önmagában a kor valódi kifejezésének igényét a szép allegorizálásának szándékával, s így a vágy, hogy időszerű művész lehessen, néhány év után felcserélődött a sikeres, all round mester ideájával. A kiállítás gazdag katalógusa idézi szavait: arra törekedett, hogy közel kerüljön a "néphez", munkáit arra szánta, hogy mindenki megvásárolhassa. S persze itt a jól beépített ellentmondás. Plakátjai, illusztrációi jórészt luxustermékeket hirdettek, a fogyasztás apológiájának és a művészet demokratizálásának nagyobb dicsőségére. Ez utóbbi amúgy a szecesszió (és az art nouveau és a jugendstil) ideológiájának egyik talpköve volt.

Semmi értelme nem lenne a kiállítás alapján Mucha pályáját öszszevetni kortársaiéval; sehova sem vezetne megidézni a századforduló évtizedeinek művészeti fejleményeit, vagyis forradalmait, hiszen a mestert mindez nem érintette. Negyvenéves korára levehetetlen lepelbe burkolózott, mely számára csak egy módon nyílhatott meg. A millenniumot követően írta: "...az utóbbi öt évben munkám főleg a hétköznapi élet szükségleteit elégítette ki, de az energia, amit erre pazaroltam, nem állt arányban az eredménnyel. A díszítő elemtől az asztali étkészletig, az ékszertől egészen a különböző dekoratív figurális pannókig - mindent másoknak osztogattam szét, miközben saját nemzetem igényei a háttérbe szorultak. Ezért most, az új század küszöbén, keményen töprengtem, hogyan tudnék a magam szerény módján saját népem hasznára lenni." A cél hamarosan kitűzte önmagát, s Mucha majd két évtizeden át fundálta és festette a Szláv eposz pannósorozatát, s rajzolta hozzá a litográfiákat, metszette a metszeteket, melyek pénzjegy, hazafias hirdetmény, illusztráció formában szaporán és praktikusan meg is jelentek.

Nem valószínű, hogy Mucha tudomást vett volna honfitársáról, a nálánál amúgy is negyven évvel fiatalabb Vít“zslav Nezvalról, a cseh szürrealizmus egyik legfontosabb költőjéről, aki 1926-ban némi malíciával, de halálos pontossággal írta le: "E korban a lehetséges lehetetlenné válik / ma nem lehet harminc évig írni a verset / percet perc után kell kitalálni / megmenteni a menthetőt s egy pillanat nyugalom sincs..." (Költészettan, részlet, Eörsi István fordítása)

Nem, Alfons Mucha majd ötven évig megragadva a szecesszió historizáló, tehát már önmagában anakronisztikus modorában dolgozott a nagy álmon, mely aztán - megvalósulva - egy morva kastély termeibe zárva dicsőíti a szlávságot, opálos nacionáloptimizmust árasztva.

Szépművészeti Múzeum, megtekinthető június 7-ig

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.

A balfácán napja

Nem vennénk rá mérget, hogy a Netflix gyártásában készült friss svéd történelmi krimisorozat készítői valóban Harold Ramis 1993-as klasszikusából, az Idétlen időkigből vették a dramaturgiai inspirációt, de A valószínűtlen gyilkost nézve könnyen érezhetjük úgy, hogy Stig Engström is belekeveredett egy Phil Connorséhoz hasonló időhurokba. 

Dzsúdló és a magány

  • Puskás Panni

Dzsúdló nem azonos Jude Law-val, hanem egy magyar zenész, akinek leghíresebb száma a Lej. Ilyen és ehhez hasonló titkokat tudhatunk meg e „Z generációs pandémia paradigmából”, de csak akkor, ha valaki olyan szerencsés, mint én, és egy Z generációs digitális bennszülöttel nézheti végig a darabot. A tizenhat éves húgom árulta el azt is, miért nevet a főleg fiatalokból álló közönség azon, hogy az egyik szereplő annyira depis, hogy a frufruját is majdnem levágta.

Politikai inszeminátor

Egy ország találgatja éppen, hogy mi a fenét is akar ez az egész jelenteni. Hogy Gattyán György, aki a LiveJasmin nevű site-ján keresztül élő webkamerás pornóval begyűjtött nagyjából 300 milliárd forintot, most minden előzmény nélkül miniszterelnök-jelöltként bukkant fel a honi média megfelelő bugyraiban. 

Apácától nyalókáig

Az elsősorban tematikus kiállításokat bemutató, programjaival a tradíciót és a történelmi eseményeket szokatlan fénytörésben vizsgáló 2B Galéria 19 alkotót felvonultató csoportos kiállítása most a kakast állítja a középpontba.

Itt mindenki figyel

A szerző specialitása, hogy olyan zárt világokról fest részletes képet, amely a legtöbb ember számára még szeleteiben sem megközelíthető: ilyen volt a magyar szervezett bűnözés 1970-es évektől zajló történetére koncentráló Maffiózók mackónadrágban, majd a kokain magyarországi szerepét az 1920-as évektől napjainkig végigkövető Magyar kóla is.

Nem szentírás

  • Balogh Magdolna

A szerző eddig kilenc történelmi tárgyú könyvet jelentetett meg, amelyek közül a legsikeresebb a 2017-ben Goncourt-díjjal kitüntetett, a nemzetközi kritika által is egekbe dicsért Napirend, amelyben Hitlernek a második világháborút előkészítő tárgyalássorozatát írja meg egy afféle fekete komédiában. 

A hetedik napon

A neves olasz részecskefizikus jókor volt jó helyen: ott lehetett a genfi részecskefizikai központ, a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) Kompakt Müon Szolenoid (CMS) kísérleti programjában, ahol például a sötét anyagot alkotó egzotikus részecskék, extra dimenziók és a nevezetes Higgs-bozon után kutattak a fizikusok.

A nemlét sűrűsége

  • Radics Viktória

Fantasztikusan érdekes Lanczkor Gábor új könyve. Műfaját tekintve talán a „prózaversek” megjelölés áll legközelebb e több mint kétszáz szövegdarabhoz; én temetőjáró könyvnek nevezem a Sarjerdőt, poétikailag pedig a norvég Edvard Grieg Lyriske stykker (Lyric Pieces) című, tíz könyvbe sorolt, naplófolyamot képező zongoradarabjaihoz közelítem; ezek negyven év termését tartalmazzák szépen összekomponálva a 19. század második feléből. Ahogy a szóló zongorafutamok, úgy a Sarjerdő is egészében érvényes.

Emígy

Önéletrajzi ember – Szerb Antal találóan és evidens módon így jellemezte Goethét (egyszersmind Saint-Simon herceget és Proustot), s ez a megfogalmazás okvetlenül ráillik Granasztói Pálra (1908–1985) is.

Tárgyversek során

  • Domsa Zsófia

„Meg akarom neked mutatni a világot, a maga valóságában, ahogy itt van a szemünk előtt, folyamatosan. Csak így tudom én magam is felfedezni” – írja Knaus­gård a születendő lányának szóló levélben, amelyet a könyvben háromszor húsz rövid esszé követ.