A Bart Baele, Yves Degryse és Caroline Rochlitz alkotta BerlinBerlin csoport 2003-ban kezdte multimédiás működését. Az antwerpeni illetőségű trió Holocénra keresztelt sorozatában várostérképészeti munkát végez, szigorúan szubjektív nézőpontból. Városportréik sorát Jeruzsálem három képernyőre komponált multimédiás portréja nyitotta, majd ezt követte az inuitok által lakott Iqaluit, harmadikként pedig a Colorado állambeli Bonanza (a negyedik állomás Moszkva), melynek népessége a háromtagú alkotócsoport megérkezésével közel másfélszeresére duzzadt.
Ezt a Sziklás-hegység lábánál fekvő, hajdan pezsgő életű bányászvárost, mely kezdetben 6000 lakossal is büszkélkedhetett, ma heten lakják, épp elegendően ahhoz, hogy sértettségből és egyéb más személyes indokból kifolyólag több egymásra mutogató pártra szakadjanak. Mark, a legelőször felbukkanó bonanzai lakos, a helyiek legfiatalabbika arra figyelmeztet, hogy semmiképpen se higgyünk a szemünknek, és a fele sem igaz abból, amit az elkövetkezőkben hallani fogunk - baljóslatú konferanszát azonban nem követik nagy megrázkódtatások. A berlinesek kamerája előtt megnyilatkozó városlakók szeretetteljes pillantásokkal mérik fel a tájat, mely itteni életük legszembetűnőbb luxusa, derűsen nyilatkoznak az istenhátamögöttiség kihívásairól, a helyi csúcsforgalomról (1 motor berreg az úton) illetve a kollektív élményekről (néhány éve egy valódi rendőrségi autós üldözés nézői lehettek a moziba ritkán járó helybéliek), és épp csak akkor bicsaklik meg a jóféle falusias emelkedettség hangja, ha a szó a szomszédokra terelődik. Van, akinek az szúr szemet, hogy szomszédja nem az elfogadható csatornákon tart kapcsolatot a szellemvilággal (azaz boszorkány), van, akinek pedig az, hogy a városvezetésben többségben vannak azok, akik csak hébe-hóba látogatják a kisvárost. Az állandó lakosok ferde szemmel nézik a nyaralókat, a régiek az újakat: a sok kis lángon égő, de folyamatos ellenségeskedés pedig egy perben csúcsosodik ki, mely a mindenkinek kedves városi rang elvesztésével fenyeget. Az események és az egymásra mutogatások szintjén ide (és az ebből adódó tanulságoknál) lyukadunk ki a Bonanza-projekt keretében, de az öt képernyő és a városka kicsinyített makettmása nem (csak) a történetmesélés céljából lesz a Merlinben felállítva. A messziről jött flamandoknak a hely szellemét is sikerült lekapni, a külső és belső láthatárokat éppúgy, mint a helyi időt, mely, ha nincs a mindennapoknak célt adó ellenségeskedés, végképp megállni látszik Bonanzában.
