Elektro-Gent - A Vive La Féte és a The Subs koncertjei elé

  • - minek -
  • 2009. április 9.

Képzőművészet

A Vive La Féte-et 1997-ben hozta tető alá Danny Mommens, a dEUS basszusgitárosa Gentben - 2004-ig párhuzamosan játszott mindkét zenekarban. Ekkortájt került össze - mind a magánéletben, mind művészileg - az elbűvölő Els Pynoo énekesnővel, akivel kisvártatva rögzítették első demójukat, hogy azután 1998-ban ki is adják Je ne veux pas címen, mely rögvest figyelmet keltett a maga retro-new wave hangzása miatt. A duó zenéjében sikerrel eresztette össze a kortárs elektronika léhábbik oldalát, no és a nyolcvanas évek sötét elektropopját - jellemző, hogy korai lemezeik okán hamarosan keblére ölelte őket a divatszcéna, s magát Karl Lagerfeldet is rajongóik között tudhatták.

A Vive La Fte-et 1997-ben hozta tető alá Danny Mommens, a dEUS basszusgitárosa Gentben - 2004-ig párhuzamosan játszott mindkét zenekarban. Ekkortájt került össze - mind a magánéletben, mind művészileg - az elbűvölő Els Pynoo énekesnővel, akivel kisvártatva rögzítették első demójukat, hogy azután 1998-ban ki is adják Je ne veux pas címen, mely rögvest figyelmet keltett a maga retro-new wave hangzása miatt. A duó zenéjében sikerrel eresztette össze a kortárs elektronika léhábbik oldalát, no és a nyolcvanas évek sötét elektropopját - jellemző, hogy korai lemezeik okán hamarosan keblére ölelte őket a divatszcéna, s magát Karl Lagerfeldet is rajongóik között tudhatták. Sikerük legfőbb titka, hogy a gondosan összerakott, mégis hányavetien lazának tűnő zenei produkció kellően szexi és egyben jól táncolható - mindezt remekül alapozza meg a gitárokkal is bolondított szikár elektro-hauzer ritmika, meg Pynoo kisasszony hol szende, hol vadóc vokálja. Eddig öt sorlemezt készítettek, egy jó ideig a szaloncukorikonjáról jól felismerhető, belga Surprise kiadónál, majd a párizsi UWe-nál. Ráadásul jó szokásuk, hogy pályafutásukat idővel kompilációs albumokon is összefoglalják: a 2004-es Attaque Populaire a korai albumokból, a 2006-os Vive les Remixes a saját és mások által reciklált darabokból, feldolgozásokból és B oldalakból, a tavaly kijött 10 Ans de Fte pedig a bő évtizedes teljes életműből nyújt alapos ízelítőt. S ha nem mondtuk volna, a Vive La Fte, hűen az őket mozgató ironikus attitűdhöz, nagy mestere a feldolgozásoknak. Egyik korai sikerük volt a Bollock Brothers Horror Moviesának kellően kétértelmű adaptációja, vagy itt van mindjárt a klasszikus Trans-X-sláger (Living On Video) remekül sikerült parafrázisa, esetükben Vivre Sur Video címen. A tavaly maxin is kiadott Child In Time a kívánságműsorok egykori kedvence, a Deep Purple epikus/heroikus alapvetésének sajátos VLF-verziója, csekély tíz percben előadva. Igazi, vérbő elektrokabaré vár hát azokra, akik április 30-án a hajóra teszik a lábukat.

*

A The Subs története szintén Gentből indult, de később: a három derék helybéli fiatal alig három éve kezdte publikálni számait. A félkomolyan felkent rave/elektro zenéik (például a Substraktion és a Fuck That Shit maxik) nem várt sikert hoztak, s megannyi kolléga kezdte játszani zenéiket. Az igazi áttörést azonban a tavalyi Kiss My Trance maxi hozta meg, amelyen a társaság kipróbálta, meddig is mehet el a "jól bevált" trance-zenei sémák, érzelmes szintifüggönyök szétcincálása és elektropunkkal való megbolondítása terén - nos, ezt a határt jó alaposan sikerült kitolniuk, ráadásul a szám magasra küzdötte magát a slágerlistákon is. Ezt követően már nem is volt oly csoda, hogy tavaly ősszel megjelent Subculture című debütáló albumuk is masszív sikernek bizonyult - rajta a fentieken kívül még az Albatross című másik trance-kibelezéssel, az In Cold Blood című melankolikus-fájdalmas elektro-diszkó veretéssel, vagy a Prodigy Breath-jének sajátos feldolgozásával. A fentiek morbid folyományaként pedig egyszerre vívták ki Alex "Boys Noize" Ridha, Philippe Zdar, Laurent Garnier és igen, dj Ti‘sto elismerését.

A Subs szorgalmas tagjai: Jeroen De Pessemier, avagy Papillon (énekes/producer), Wiebe Loccufier, avagy Tonic (a Starski & Tonic dj-duó beltagja, akik a 2 ManyDJstől és a Glimmerstől örökölték meg a Culture Club-béli rezidenciát Gentben), valamint Stefan Bracke, más néven l'entrepreneur (aki a Subs mellett szerepel még a Foxylane nevű rave/rock bandában is). Szem, száj és nadrág nem marad szárazon, ha színpadra lépnek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.