"Közelebb kell húzódnunk" - Stef Kamil Carlens - Zita Swoon

  • Greff András
  • 2009. április 9.

Képzőművészet

Az énekes/gitáros/billentyűs Stef Kamil Carlens (képünkön fehér gitárral) a nálunk is jól ismert, vezető belga alternatív rockzenekar, a dEUS alapító tagja volt, 1996-ban azonban kiszállt a bandából, hogy a pár évvel korábban beindított, eklektikusabb (popot, rockot, bluest, funkot és soult egybegyúró) zenekarára koncentráljon. Ezt a társaságot Zita Swoonnak hívják, legalábbis egy ideje. A zenekar a 90-es években ugyanis kétszer is nevet cserélt - először erről kérdeztük Carlenst, amikor Antwerpenben utolértük telefonon.

Az énekes/gitáros/billentyűs Stef Kamil Carlens (képünkön fehér gitárral) a nálunk is jól ismert, vezető belga alternatív rockzenekar, a dEUS alapító tagja volt, 1996-ban azonban kiszállt a bandából, hogy a pár évvel korábban beindított, eklektikusabb (popot, rockot, bluest, funkot és soult egybegyúró) zenekarára koncentráljon. Ezt a társaságot Zita Swoonnak hívják, legalábbis egy ideje. A zenekar a 90-es években ugyanis kétszer is nevet cserélt - először erről kérdeztük Carlenst, amikor Antwerpenben utolértük telefonon.

Stef Kamil Carlens: Amikor először megváltoztattam a nevet, még a zenekar történetének legelején jártunk, így aztán nem igazán számított a váltás, mert nem sok ember ismerte a bandát. A második alkalom viszont kikényszerített fordulat volt. Először A Beatband voltunk, aztán Moondog Jr.-ként kezdtünk játszani, majd kiderült, hogy van egy amerikai zeneszerző (azóta már meghalt), aki régóta Moondognak hívja magát, és nem akarja, hogy használjuk ezt a nevet. Ez már nagyobb problémát jelentett, hiszen akkor már turnéztunk Európában ezzel a névvel, lemezünk jelent meg, sőt még az MTV is játszott minket olykor. De ez is már több mint tíz éve volt, és most már biztosan látszik, hogy végeredményben nem okozott nagyobb törést a pályánkon.

Magyar Narancs: A zenétek is jócskán megváltozott az évek során. Az első két Zita Swoon-lemez eleven eklektikussága után az utóbbi anyagok csendesebbek és koncentráltabbak lettek.

SKC: Szeretek váltani, ma már más zenék is hatnak ránk, és ahogy öregszünk, valamennyire a személyiségünk is megváltozott. De a koncerteken továbbra is játszunk dalokat a zenekar korai periódusából - még a Moondog Jr.-albumról is! Szóval nem arról van szó, hogy teljesen hátat akarnánk fordítani a régebbi hangzásnak.

MN: Ha már szóba hoztad a hatásokat: van egy szám a 2007-es Big Cityn, Everything Is Not The Same a címe, és abban elhangzik Johnny Cash és John Coltrane neve. Továbbá van a lemezen egy Dylan-feldolgozás is. Egytől egyig amerikai zenészek.

SKC: Elég sok művész amerikai, akit szeretek, de igazság szerint én mégsem amerikaiként gondolok rájuk. Azok a zenészek, akiket megemlítek abban a számban, rendkívüli, humánus szellemiséget képesek megjeleníteni a zenéjükben, ez pedig, ha engem kérdezel, univerzálissá teszi őket és a művészetüket.

MN: Az angolszász kultúrához köt viszont, hogy a dalaid többségét angolul énekled.

SKC: Azért szeretek angolul és franciául énekelni, mert ezeket a nyelveket rengeteg ember beszéli, és így lehetőségünk van utazni a zenénkkel. Ha flamandul énekelnék, valószínűleg sosem jutnánk el Magyarországra vagy tulajdonképpen bárhová Belgiumon és Hollandián kívül. Ezért választottam már az elején az angolt, aztán később mellé a franciát: mindig is az volt az álmom, hogy utazhassak a világban a zenémmel. Még ma is ez a legnagyobb öröm.

MN: Mi szerint döntöd el, hogy egy számot angolul vagy franciául énekelj?

SKC: Egyszerűen csak elindítom a számot, és amint leülök szöveget írni, abban a pillanatban el is döntöm. A feleségem francia, úgyhogy otthon sokat használom a nyelvet. Az angol pedig az a nyelv, amellyel felnőttem: ez volt a kedvenc zenéim és filmjeim nyelve. Úgyhogy mindkettőt nagyon közel érzem magamhoz. Éppen pár napja beszélgettem egy angollal, és azt mondtam neki, hogy az angol már nem is igazán az ő nyelvük, mert annyiféle ember használja, és mindenki bele is keveri az angol kifejezéseket a saját nyelvébe. Más kérdés, hogy talán nem annyira szerencsés, hogy éppen ez lett univerzális, mert ez a nyelv masszív imperialista árnyalatot kapott a múltban.

MN: Tavaly megjelent egy lemezetek Big Blueville címen, ami elég furcsa keverék: vannak rajta új számok, és van pár némiképp átdolgozott tétel is a Big Cityről.

SKC: Igen, a Big Blueville nagyjából a remake-je a Big Citynek. A Big City 2007-ben jelent meg Belgiumban, Hollandiában és még egy-két országban, de Franciaország nem tartozott ezek közé. Megjelent a lemez, turnéztunk is vele, a dalok pedig folyamatosan alakultak, egyre feszesebbé váltak a koncerteken. Amikor tavaly ismét lehetőséget kaptunk rá, hogy megjelentessünk egy lemezt Franciaországban, nem akartuk teljesen ugyanazt kiadni, inkább azt mondtam, hogy vegyük fel a koncertverziókat - mindössze néhány napot vett igénybe az egész, mert a turné után betéve tudtuk az összest. Az új számok meg jól jöttek ahhoz, hogy frissíthessük a koncertműsort: nem szeretem sűrűn ismételni magam, attól könnyen rám tör az unalom.

MN: A zenekarnak van két nagyszerű énekesnője. A Big City/Big Blueville lemezeken jóval dominánsabb lett a szerepük, mint korábban.

SKC: Nem igazán kedvelem, ha egy énekest csak háttérvokalistának használnak. Számomra az énekhangok személyiségeket reprezentálnak, azt szeretem, ha érződik, hogy véleménnyel, egyéniséggel, lélekkel rendelkező emberek állnak mögöttük. A lányok hangját és a sajátomat egyenrangúnak tekintem - lehet, hogy bizonyos dalokban az egyik több szerepet kap a másiknál, de nincs egyértelmű hierarchia közöttük.

MN: A zenétek határozott soulos ízt kapott ettől.

SKC: A lányok afrikaiak, fekete zenén nőttek fel, a soult is teljesen a maguk zenéjének érzik. Ez a tónus keveredik a mi másképp formált, máshonnan táplálkozó ötleteinkkel, és így elég sajátos zene jön létre.

MN: De a számokat alapvetően te írod, ugye?

SKC: Igen, szinte mindet. Tudod, a Zita Swoon nem szólóprodukció, ez egy zenekar, de egyúttal az én zenekarom is. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, de eddig mindig sikerült.

MN: Band In The Box fedőnéven olyan koncerteket is szoktatok adni, ahol a zenekar a közönség között játszik. Eredetileg mi volt ezzel a célotok? A közönség és a zenekar közötti távolságot akartátok leküzdeni elsősorban, vagy újfajta hangzásra vadásztatok?

SKC: Igazából egyik sem. Szimplább oka volt: a menedzserünk azt mondta, hogy a koncertjeink túl drágák, így aztán találnunk kellett egy megoldást, hogy olcsóbban turnézhassunk, ami az estünkben nem annyira egyszerű, mert heten vagyunk a színpadon, és velünk utazik még 4-5 háttérember is. Úgyhogy elkezdtem gondolkodni, hogy talán koncertezhetnénk minimális erősítéssel. Ha ezt akarjuk, közelebb kell húzódnunk a közönséghez, hogy hallhassanak minket. Használunk ugyan erősítőket, de a szokásos hangosítóberendezést nem vesszük igénybe. Ez egy különleges dolog, amit az évek alatt folyamatosan fejlesztettünk: van egy rúd a nézőtér közepén, és erre rakunk körbe apró monitorhangszórókat. A saját cuccunkat szintén e köré állítjuk fel, úgyhogy a zenészek egymással szemben állnak, a közönség pedig körbevesz minket. Így aztán az, amit mi hallunk, ugyanaz, mint amit a közönség hall. És a közönség nagyon közel van hozzánk. Ha megtelik a terem, az első sorban állók kábé fél méterre vannak tőlem. Ez egy új és nagyon intim módja a koncertezésnek: a közönség és mi, zenészek ugyanazon a "színpadon" állunk. Néha ott van egy technikus is velünk, ha elég nagy a gázsi - máskor egy keverőpultot is berakunk a körbe, és a keverést mi magunk végezzük el, miközben játszunk. Legalább száz ilyen fellépésünk volt már, és én odáig vagyok érte. Nálatok is ilyen koncertet fogunk adni.

MN: Olvastam, hogy 1999-ben a flamand kormány másfél millió frankkal támogatta a zenekart, ami elég szép summa. Megmondták, hogy mire költhetitek?

SKC: Csak úgy elverni, úszómedencére költeni nem lehetett. Felépítettünk belőle egy céget a zenekar köré, a többire már nem emlékszem. A pénz mellé a zenekar arra az évre megkapta a Flandria Kulturális Nagykövete címet is, mert annyi országban reprezentáljuk a hazánkat. De hát egy zenekar amúgy is mindig ezt teszi külföldön, ha kap érte pénzt, ha nem.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.