"Közelebb kell húzódnunk" - Stef Kamil Carlens - Zita Swoon

  • Greff András
  • 2009.04.09 00:00

Képzőművészet

Az énekes/gitáros/billentyűs Stef Kamil Carlens (képünkön fehér gitárral) a nálunk is jól ismert, vezető belga alternatív rockzenekar, a dEUS alapító tagja volt, 1996-ban azonban kiszállt a bandából, hogy a pár évvel korábban beindított, eklektikusabb (popot, rockot, bluest, funkot és soult egybegyúró) zenekarára koncentráljon. Ezt a társaságot Zita Swoonnak hívják, legalábbis egy ideje. A zenekar a 90-es években ugyanis kétszer is nevet cserélt - először erről kérdeztük Carlenst, amikor Antwerpenben utolértük telefonon.

Az énekes/gitáros/billentyűs Stef Kamil Carlens (képünkön fehér gitárral) a nálunk is jól ismert, vezető belga alternatív rockzenekar, a dEUS alapító tagja volt, 1996-ban azonban kiszállt a bandából, hogy a pár évvel korábban beindított, eklektikusabb (popot, rockot, bluest, funkot és soult egybegyúró) zenekarára koncentráljon. Ezt a társaságot Zita Swoonnak hívják, legalábbis egy ideje. A zenekar a 90-es években ugyanis kétszer is nevet cserélt - először erről kérdeztük Carlenst, amikor Antwerpenben utolértük telefonon.

Stef Kamil Carlens: Amikor először megváltoztattam a nevet, még a zenekar történetének legelején jártunk, így aztán nem igazán számított a váltás, mert nem sok ember ismerte a bandát. A második alkalom viszont kikényszerített fordulat volt. Először A Beatband voltunk, aztán Moondog Jr.-ként kezdtünk játszani, majd kiderült, hogy van egy amerikai zeneszerző (azóta már meghalt), aki régóta Moondognak hívja magát, és nem akarja, hogy használjuk ezt a nevet. Ez már nagyobb problémát jelentett, hiszen akkor már turnéztunk Európában ezzel a névvel, lemezünk jelent meg, sőt még az MTV is játszott minket olykor. De ez is már több mint tíz éve volt, és most már biztosan látszik, hogy végeredményben nem okozott nagyobb törést a pályánkon.

Magyar Narancs: A zenétek is jócskán megváltozott az évek során. Az első két Zita Swoon-lemez eleven eklektikussága után az utóbbi anyagok csendesebbek és koncentráltabbak lettek.

SKC: Szeretek váltani, ma már más zenék is hatnak ránk, és ahogy öregszünk, valamennyire a személyiségünk is megváltozott. De a koncerteken továbbra is játszunk dalokat a zenekar korai periódusából - még a Moondog Jr.-albumról is! Szóval nem arról van szó, hogy teljesen hátat akarnánk fordítani a régebbi hangzásnak.

MN: Ha már szóba hoztad a hatásokat: van egy szám a 2007-es Big Cityn, Everything Is Not The Same a címe, és abban elhangzik Johnny Cash és John Coltrane neve. Továbbá van a lemezen egy Dylan-feldolgozás is. Egytől egyig amerikai zenészek.

SKC: Elég sok művész amerikai, akit szeretek, de igazság szerint én mégsem amerikaiként gondolok rájuk. Azok a zenészek, akiket megemlítek abban a számban, rendkívüli, humánus szellemiséget képesek megjeleníteni a zenéjükben, ez pedig, ha engem kérdezel, univerzálissá teszi őket és a művészetüket.

MN: Az angolszász kultúrához köt viszont, hogy a dalaid többségét angolul énekled.

SKC: Azért szeretek angolul és franciául énekelni, mert ezeket a nyelveket rengeteg ember beszéli, és így lehetőségünk van utazni a zenénkkel. Ha flamandul énekelnék, valószínűleg sosem jutnánk el Magyarországra vagy tulajdonképpen bárhová Belgiumon és Hollandián kívül. Ezért választottam már az elején az angolt, aztán később mellé a franciát: mindig is az volt az álmom, hogy utazhassak a világban a zenémmel. Még ma is ez a legnagyobb öröm.

MN: Mi szerint döntöd el, hogy egy számot angolul vagy franciául énekelj?

SKC: Egyszerűen csak elindítom a számot, és amint leülök szöveget írni, abban a pillanatban el is döntöm. A feleségem francia, úgyhogy otthon sokat használom a nyelvet. Az angol pedig az a nyelv, amellyel felnőttem: ez volt a kedvenc zenéim és filmjeim nyelve. Úgyhogy mindkettőt nagyon közel érzem magamhoz. Éppen pár napja beszélgettem egy angollal, és azt mondtam neki, hogy az angol már nem is igazán az ő nyelvük, mert annyiféle ember használja, és mindenki bele is keveri az angol kifejezéseket a saját nyelvébe. Más kérdés, hogy talán nem annyira szerencsés, hogy éppen ez lett univerzális, mert ez a nyelv masszív imperialista árnyalatot kapott a múltban.

MN: Tavaly megjelent egy lemezetek Big Blueville címen, ami elég furcsa keverék: vannak rajta új számok, és van pár némiképp átdolgozott tétel is a Big Cityről.

SKC: Igen, a Big Blueville nagyjából a remake-je a Big Citynek. A Big City 2007-ben jelent meg Belgiumban, Hollandiában és még egy-két országban, de Franciaország nem tartozott ezek közé. Megjelent a lemez, turnéztunk is vele, a dalok pedig folyamatosan alakultak, egyre feszesebbé váltak a koncerteken. Amikor tavaly ismét lehetőséget kaptunk rá, hogy megjelentessünk egy lemezt Franciaországban, nem akartuk teljesen ugyanazt kiadni, inkább azt mondtam, hogy vegyük fel a koncertverziókat - mindössze néhány napot vett igénybe az egész, mert a turné után betéve tudtuk az összest. Az új számok meg jól jöttek ahhoz, hogy frissíthessük a koncertműsort: nem szeretem sűrűn ismételni magam, attól könnyen rám tör az unalom.

MN: A zenekarnak van két nagyszerű énekesnője. A Big City/Big Blueville lemezeken jóval dominánsabb lett a szerepük, mint korábban.

SKC: Nem igazán kedvelem, ha egy énekest csak háttérvokalistának használnak. Számomra az énekhangok személyiségeket reprezentálnak, azt szeretem, ha érződik, hogy véleménnyel, egyéniséggel, lélekkel rendelkező emberek állnak mögöttük. A lányok hangját és a sajátomat egyenrangúnak tekintem - lehet, hogy bizonyos dalokban az egyik több szerepet kap a másiknál, de nincs egyértelmű hierarchia közöttük.

MN: A zenétek határozott soulos ízt kapott ettől.

SKC: A lányok afrikaiak, fekete zenén nőttek fel, a soult is teljesen a maguk zenéjének érzik. Ez a tónus keveredik a mi másképp formált, máshonnan táplálkozó ötleteinkkel, és így elég sajátos zene jön létre.

MN: De a számokat alapvetően te írod, ugye?

SKC: Igen, szinte mindet. Tudod, a Zita Swoon nem szólóprodukció, ez egy zenekar, de egyúttal az én zenekarom is. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, de eddig mindig sikerült.

MN: Band In The Box fedőnéven olyan koncerteket is szoktatok adni, ahol a zenekar a közönség között játszik. Eredetileg mi volt ezzel a célotok? A közönség és a zenekar közötti távolságot akartátok leküzdeni elsősorban, vagy újfajta hangzásra vadásztatok?

SKC: Igazából egyik sem. Szimplább oka volt: a menedzserünk azt mondta, hogy a koncertjeink túl drágák, így aztán találnunk kellett egy megoldást, hogy olcsóbban turnézhassunk, ami az estünkben nem annyira egyszerű, mert heten vagyunk a színpadon, és velünk utazik még 4-5 háttérember is. Úgyhogy elkezdtem gondolkodni, hogy talán koncertezhetnénk minimális erősítéssel. Ha ezt akarjuk, közelebb kell húzódnunk a közönséghez, hogy hallhassanak minket. Használunk ugyan erősítőket, de a szokásos hangosítóberendezést nem vesszük igénybe. Ez egy különleges dolog, amit az évek alatt folyamatosan fejlesztettünk: van egy rúd a nézőtér közepén, és erre rakunk körbe apró monitorhangszórókat. A saját cuccunkat szintén e köré állítjuk fel, úgyhogy a zenészek egymással szemben állnak, a közönség pedig körbevesz minket. Így aztán az, amit mi hallunk, ugyanaz, mint amit a közönség hall. És a közönség nagyon közel van hozzánk. Ha megtelik a terem, az első sorban állók kábé fél méterre vannak tőlem. Ez egy új és nagyon intim módja a koncertezésnek: a közönség és mi, zenészek ugyanazon a "színpadon" állunk. Néha ott van egy technikus is velünk, ha elég nagy a gázsi - máskor egy keverőpultot is berakunk a körbe, és a keverést mi magunk végezzük el, miközben játszunk. Legalább száz ilyen fellépésünk volt már, és én odáig vagyok érte. Nálatok is ilyen koncertet fogunk adni.

MN: Olvastam, hogy 1999-ben a flamand kormány másfél millió frankkal támogatta a zenekart, ami elég szép summa. Megmondták, hogy mire költhetitek?

SKC: Csak úgy elverni, úszómedencére költeni nem lehetett. Felépítettünk belőle egy céget a zenekar köré, a többire már nem emlékszem. A pénz mellé a zenekar arra az évre megkapta a Flandria Kulturális Nagykövete címet is, mert annyi országban reprezentáljuk a hazánkat. De hát egy zenekar amúgy is mindig ezt teszi külföldön, ha kap érte pénzt, ha nem.

Neked ajánljuk