Kultúra

Valami kis természetellenes a nagyon nagy, sőt végtelen természetben, egy torz akkord az isteni szimfóniában, épp csak felbukkan, épp csak észlelhető, nem bánt senkit, sőt, szelíd, mégis hamar kitépetik könyörtelenül, s el is tűnik nyomtalan, elúszik, mint egy narancssárga mentőmellény a horgászparadicsom vizén. Vízben erősek vagyunk, a Deltával leginkább akkor volt tele a sajtó, amikor Cannes-ban versenyfilm volt (micsoda megtiszteltetés), és hát a pólósaink, a kajakosok-kenusok, Cseh Laci. Turcsányi Sándor

Frissen, naposan indult a szezon: a Stúdió K Rettentő görög vitéz című előadásán dőltünk a nevetéstől, gyerekek, felnőttek - bár nem kötnék fogadást rá, hogy ugyanazon nevettünk. Csáki Judit

"A nagy graffitis reggel felkel, zuhanyozik, felveszi bő gatyáját, fekete spray-vel fújja be a hónalját, szőrös testét, vicces pólót húz, és nekivág a városnak." Ha a festékfújó spray nem rendeltetésszerű használatától eltekintünk, szinte magunk előtt látjuk azt a közhelyes képet, amely alapján a street art dolgos munkásait elképzeljük. A négy művész kiállítása ellenben arra mutat rá, hogy a köztérben elhelyezett üzeneteknek lehet más módjuk is, mint a festékszóróval elkövetett egyszerű rombolás, a puszta helymegjelölés tagekkel vagy egy túlfűtött érzelmi állapot felmutatása (Szeretlek Béla). Dékei Kriszta

Történetileg minden adekvát: a tizenkilencedik század második felében, amikor a fiatal festők csontig járták a lábukat egész Európában a realizmusért meg az életben maradásért, és már négyszáz éve szokták a csecsemőhalandóságot, a fiatal Hodler is megkezdte élethátrányainak lefaragását. Minden adva volt tehát ahhoz, hogy olyan életmű kanyarodjon ebből, amelyet a sorozatos pályázatok nyűge és az egzisztenciális alkalmazkodás kényszere fog viszsza, valahogy úgy, ahogy a szerencsétlen Zichy Mihállyal történt. Hodler életművében viszont az a szép és az a váratlan, hogy a modern festészet képfelfogása úgy tör elő belőle, olyan elementáris természetességgel, hogy a sokra tartott szimbolizmusa a tizenkilencedik századdal együtt elpattan, mint egy buborék. Ami marad utána, azt ma is értjük. Kürti Emese

Gyakran megfigyelhető legnagyobb költőinknél is (Illyés, Füst Milán), hogy prózájuk nyelvének zeneisége, lejtése, ritmusa eltér a hagyományos próza oldott, szabad áramlásától, időnként mintha sűrűsödne, csomósodna, hogy aztán furcsán meg-megakadva gyakran irányt váltson, s így a természetes olvasás könnyedsége ellen hasson. Annál is érdekesebb mindezt Báthori Csaba regényében megtapasztalni, mert kritikusként talán az egyik legszebb nyelvű mai magyar író, aki mindig nagy természetességgel, tömör lírai képekben bontja ki a művek legbonyolultabb összefüggéseit. A könyv stilizált világában egy kamasz fiú dolgozatait olvashatjuk. Egyrészt kissé idomtalanul erős ez a nyelv, másrészt költőiségében, egyéni szóhasználatában szeszélyesen hullámzó. Akárhol is üssük fel a könyvet, ilyen mondatsorokat olvashatunk: "Holci barátom meséli, kinn heverésztek a homokban a Balcsin, és az apja megtanította sakkozni. Egy nyár elég kigondolni, begombolni. Én csak úgy összehordom magam, hogy legyek. Mások vannak erőlködés nélkül. Én a hazáért dolgozom?" Sántha József

Egyik sem káromkodás. Sőt, annyira komoly dolog, hogy Andrásfalvy Bertalan etnográfus, későbbi kultuszminiszter tollából önálló tanulmány is született a tárgyban (Pekmez.

Sötétkék vattakabátja, mint patyolat, váltva viseli a kobakot a svájcisapkával, amikor még hosszabb haja volt, egy cseppet sem zavartatta magát a kendő viselésében, tett rá, hogy röhögnek a szakik, és utána kiabálnak, hogy Icuka. Arra gondolt, hogy hülye vén trógerok, csak azt lesitek, mikor van fájront, aztán a többségetek nem is zuhanyzik, sőt olyan is van köztetek, aki át sem öltözik, úgy, ahogy van, munkásruhában megy haza.

Ha kocsmában vagy kávéházban akarta múlatni a drága időt, Beethovennek szerencséjére nem kellett az asszonykájától egy kis kimenőt kérni, mivel nem volt felesége, és idősödő korában termékenyen élte azt a teljesen magányos, családtól, barátoktól, szeretőktől, egyáltalán majdnem minden emberi kapcsolattól mentes életformát, mely a szellem embereihez egyedül méltó: solo, solissimo, ahogy Péterfy Jenő mondta önmagáról. És most senki ne jöjjön azzal, hogy Péterfy főbe puffantotta magát, Beethoven meg a végére szinte teljesen megőrült.

Meggyőződésünk, hogy egy-két jó kis kertész les kinéz még az idén, de a múlt héten épp esőre korgott a gyomrunk, hiába akadtak verőfényes napjaink. A helyszín az Akácfa utca, amit méltán neveznek egyesek a kutyaszar Mekkájának, mások a BKV-pótdíj-ugratás terepének.

TÚLKAPÁSOK! E címmel jelent meg az Index könyvek sorozatának legújabb darabja: a hírportál és a Narancs munkatársa, Bodoky Tamás műve a 2006. őszi zavargások alatt, illetve ezek nyomán a törvényesnél és a szükségesnél több erőszakot alkalmazó rendőrség ténykedéséről, illetve az ilyen ügyek kiderítése érdekében tett lépések komolytalanságáról szóló, Gőbölyös Soma-díjas cikksorozatán alapul.

Újra gondtalanul ragyogott a napocska Nyíregyháza felett, ahogy az egy kedélyes világzenei fesztiválhoz - és annak napraforgós jelképéhez - dukál. A szervezők vitája során a múlt évre Happy Arttá fajult a Vidor Fesztivál, de ez régen volt, el is felejtettük már. Szóval, a hálás napsütésben teljes vértezetében sütkérezhetett az ingyenes rendezvény: benépesültek a kávézók, a belvárost ellepték az utcazenészek és mutatványosok, no és egy csomó kiváló zenekart ismerhetett meg, aki a Kossuth téri nagyszínpadnál múlatta az idejét vagy bánatát. Hogy ne mondjak többet, szeptember 2-án a korzikai Zamballaranát. Marton László Távolodó

Az arénából verekedte magát a mozikig. A szikla, A nép bajnoka és Brahma bika művésznevekre hallgató, szamoai származású, 36 éves, filmenként tizenötmilliót kereső hétszeres világbajnok birkózó A múmia visszatér, A Skorpiókirály, a Csak lazán, a Doom, az Emelt fővel, A Káosz Birodalma után momentán a ZseniKém - Az ügynök haláli című vígjátékban ökörködik a hazai mozikban. Cannes-ban beszéltünk vele. Kriston László

Szeptemberben két új szerepben, a Turandot önfeláldozó rabszolgalányaként, illetve Schumann Asszonyszerelem, asszonysors című dalciklusának előadójaként találkozhat a budapesti közönség a világjáró szopránnal. László Ferenc

Ott az oklevél az elején, de hasra esni nem kell: nem titok, mindenkinek kiállítják ezt a papírt, aki úgy dönti a kamerát, ahogy az a Dogmában írva vagyon. Lars von Trier aláírása mindenesetre becses trófea (a papír alján baloldalt), bár ma már inkább az autogramgyűjtőknek az, mintsem a mozistáknak: így múlik el a világ dicsősége.