Az arénából verekedte magát a mozikig. A szikla, A nép bajnoka és Brahma bika művésznevekre hallgató, szamoai származású, 36 éves, filmenként tizenötmilliót kereső hétszeres világbajnok birkózó A múmia visszatér, A Skorpiókirály, a Csak lazán, a Doom, az Emelt fővel, A Káosz Birodalma után momentán a ZseniKém - Az ügynök haláli című vígjátékban ökörködik a hazai mozikban. Cannes-ban beszéltünk vele.
*
Magyar Narancs: Mickey Hargitay, Stallone, Schwarzenegger, Hogan, aztán jöttél te. Hogyan lehet izomkoloszszusból filmsztárrá válni?
Dwayne Johnson: Arnolddal jó barátok vagyunk. Nagyon bírom őt és a családját is. Mindig nagyon segítőkész volt velem. Az ő szintjén nehéz elhinni, hogy az ilyesmi őszintén jön. De úgy tűnik, tényleg drukkol nekem. A stúdiók kábé annyit tudtak, hogy én vagyok az a birkózó. Láttak a tévében. Aztán 2000-ben beesett a Saturday Night Live kabaréműsor műsorvezetése. A sajtóban sokat írtak róla. Jó nézettségem lett. Nagyon jó írók dolgoznak abban a műsorban. Egy kikötésem volt csak: a birkózómúltamat ne abajgassuk. Bármi más jöhet. Erre azt mondták: "Oké, beöltöztetünk nőnek!"
MN: Persze vállaltad.
DJ: Még szép! Nagyon csinos nő voltam, elhiheted. Egy másik műsorszámban én voltam a majomember apja.
MN: Aztán egyfolytában csöngött a telefon...
DJ: Ja, dobtak egy hátast Hollywoodban. Lenne-e kedvem A múmia visszatérhez? "És mennyi szövegem lesz benne?" "Semennyi." "Ühüm, tényleg?" "Kicsi, de fontos szerep!" Így kezdődött. (A sikeren felbuzdulva elkészült A múmia prequelje, A Skorpiókirály, amelyért Johnson 5,5 millió dolláros gázsit kapott, s ezzel bevonult a Guinness Rekordok könyvébe mint a legelső filmfőszerepével legtöbbet kereső színész - K. L.)
MN: Melyik filmben érezted először, hogy színésszé váltál?
DJ: A Csak lazánban. Nagy színészekkel voltam körülvéve, és hirtelenjében a partnerüknek kellett lennem. Harvey Keitel, Vince Vaughn, Uma Thurman, John Travolta. Tetszett, hogy olyan testőrt játszhatok, aki szabad idejében countryzenét dalolgat. Nem határoztam én el, hogy kitörök az akciófilmekből, hagytam, hogy a maguk medrében folyjanak a dolgok. Nagy sikert értem el a The Rock névvel. (Le is védette - K. L.) Aztán mégis a saját nevemet kezdték kiírni a stáblistákra, pedig ezt sem én erőltettem. Szeretném, ha nem gány filmekkel, hanem jó alkotásokkal forrna össze a nevem. (A Doom című zombie-akciófilmért a legrosszabb színészi alakítás Arany Málna díjára jelölték - K. L.) Jöttek is már komoly felkérések. (' volt Johnny Depp után Tim Burton második jelöltje a Charlie és a csokigyár főszerepére - K. L.) A Káosz Birodalma például nagyon izgatott, de azt sem tudtam, hova tegyem, mert első olvasásra egy kukkot nem értettem belőle. A modern festményekkel vagyunk így néha: "Hé, nem három kutya bagzik azon a képen?" "Szerintem nem... Az egy Picasso!"
MN: Amikor belekezdtél a testépítésbe, mi hajtott?
DJ: Tizenöt évesen kezdtem. Apám (Rocky Johnson) és a nagyapám (Peter Maivia) szintén birkózók voltak - az ő nevüket vettem fel mint művésznevet: Rocky Maivia. Ebből lett aztán: The Rock.
MN: Nagy lehetett a nyomás, hogy folytasd a családi hagyományokat. Hat nagybátyád és három unokatestvéred is birkózó!
DJ: Apám rühellte az ötletet. Azt akarta, legyek inkább profi focista. A pénz miatt kezdtem birkózni. Anyagi gondjaink voltak. Kellett a lóvé.
MN: A tévés birkózóshow-k nagy része majomkodás.
DJ: Igen, a birkózás fizikai színészet. A küzdőtér az én Broadway-m. Az én operaházam. Nyolc-kilenc kamera szegeződik rád, élőben megy a közvetítés. Sosem intéztem el annyival a szerepem, hogy én vagyok a legnagyobb fickó. Mindig nagy műgonddal dolgoztam ki a szövegeimet. És mindig ahhoz igazítottam a sódert, hogy aznap este milyen a közönség energiája az arénában. A komédiának helye van a ringben. A kamera előtt aztán lejjebb kellett venni a nagy gesztusokból. Ott már nem lelátóknak játszik az ember.
MN: Filmen odáig vetemedtél, hogy önmagadat parodizáld.
DJ: Az életben sem veszem túl komolyan magam. Hollywoodban ezért lett jó reputációm: szeretnek velem dolgozni. Ott gyorsan terjed minden szóbeszéd. Ha valaki seggfej, hamar kitudódik. Az élet túl rövid ahhoz, hogy tuskó alakokkal bajlódjunk.
MN: Hajlandó lennél egy szerep kedvéért olyan testi átalakuláson átmenni, mint Robert De Niro a Dühöngő bikában?
DJ: Azt azért nem. Képtelen lennék rá. És sok olyan színészt ismerek, akik ugyanezen az állásponton vannak. Nem akarom ezzel leértékelni azt a fajta metódust, mindenki más eszközökkel él, de én veszélyesnek tartom a test ilyen mértékű igénybevételét. (Az eredetileg száznegyvenöt kilós Johnson két adagban tizenöt-tizenöt kilót adott le, amikor birkózni és amikor színészkedni kezdett - K. L.)
MN: Megijednek tőled az emberek, ha megpillantanak, ahogy ott magasodsz előttük az utcán?
DJ: Amerikában nagyon lazán vesznek engem, örülnek, ha meglátnak, köszönnek, gratulálnak - Európában viszont teljesen másként kezelnek. Talán azért, mert itt nem viseltetnek olyasfajta megszállottsággal a fitnesz és a jó kondi iránt, mint Amerikában. A minap egy kishölgy olyan megilletődve meresztgette rám a szemét, hogy alig tudta kinyögni zavarában: "Uramisten! Megérinthetem?" Miért ne? Van, aki meg akarja nyomkodni a muszklijaimat, mások azt kérik, hogy lökjem meg őket. Te nem akarod, hogy felemeljelek?
MN: Kösz, tériszonyos vagyok, de tán egy fotó kedvéért mégis. Legközelebb.
DJ: Találkozunk, amikor lesz egy filmem Tarantinóval. Egy ideje dumálgatunk arról, hogy csinálunk valami jópofa dolgot...
