Kultúra

Láttuk valahol. Nem is egyszer. Sokszor. Kilencven filmje valamelyikében. De nem biztos, hogy emlékszünk a nevére. Hollywood egyik legkeresettebb karakterszínésze. A maffiózók, a Bourne-ultimátum, a Szigorúan bizalmas, a Komputerkémek, a Dolores Claiborne, a Veszélyes vizeken, a Passion Fish vagy akár a Good Night and Good Luck 59 éves, Oscar-jelölt sztárja megjelenésünk napjától a My Blueberry Nights - A távolság íze című új Wong Kar-wai-filmben látható Magyarországon. A Theszaloníki Filmfesztiválon beszéltünk vele.

Megerősítésből sosem elég: A tintahal és a bálna után újabb film bizonyítja, hogy az irodalmárok nem tudnak teniszezni, mi több, adogatás-fogadás közben könnyen ön- és közveszélyessé válhatnak.

Oliver Bottini Gyilkosság a Zen jegyében című krimije hamisítatlan bűnregény, vagyis művészi erőben, az ábrázolás plaszticitásában, a műgondban, a környezetrajzban, a nyelvi megformáltságban messze meghaladja egy átlagos bűnügyi sztori szellemi határait.

Kevés zenekar van Magyarországon - persze a feldolgozásbandákat leszámítva -, amely nyíltan vállalná, kik azok, akiknek a zenei hagyományait folytatni szeretné; persze nem is csoda, hiszen a közönség (pláne a rosszindulatúbb hányada) e nélkül is prímán kitalálja, kinek-minek gyenge utánzataként kell elkönyvelnie az adott együttest.

Nyilvánvaló volt, hogy az egyébként is leszálló ágban lévő Paradise Lost a közelébe sem tud jutni annak a teljesítménynek, amit a Living Colour funkmaffiája nyújtott tavaly épp itt, a Zöld Pardonban, de az ember mindig reménykedik, ha egy olyan zenekarról van szó, amit cirka tizenpár éve szeret.

Emlékszem egy könyvre, németül volt, de tele képpel, Günther Netzer kalandos élete és váratlan visszatérése a végtelen hómezőkről vagy kicsit más volt a címe. Abban volt egy beszámozott képsorozat: a főszereplő becsavar egy szögletet - nem éles körülmények között, meccsen, csak úgy: a könyv kedvéért, bár beöltözve (a Gladbach zöld-fekete sávos fehér dresszébe).

A hét végén jelenik meg a berlini szintetizátor-majsztro új, ráadásul dupla albuma, brutálisnak tekinthető 150 perces anyaggal.

Hókupackavacka megálmodott városkájában játszódik az mr1 Kossuth Rádió új, saját készítésű mesesorozata.

A forgalmazó okosan átnevezte a filmet; valószínűleg nem vitte rá a lélek, hogy szó szerint vegye az angol eredetit, mely szavahihető fordításban így hangzana: Pöfeteggomba - Az ördög szemgolyója.

A magyar rocktörténet egyik legfurcsább zenekara az URH. Alig több mint fél évig létezett 1980-81-ben, mégis máig érvényes repertoárt hozott össze; a hirtelen felszívódó Spions után ők lettek az első hazai punkzenekar. Idén, huszonnyolc évvel a kezdés után ismét összeállnak, és szombaton fellépnek a Volt Fesztiválon, majd a Szigeten is. A visszatérésről az egyik alapítót kérdeztük.

Nyilván attól jön nekem, hogy befejeződött A maffiózók c. tévészéria, s borogatnám az elvonási tüneteket magamon, de mintha nagyobb keletje volna manapság megint a peplum filmeknek, vagy mi a bánatnak: szandálos-kardozós vagy akár antik filmeknek (ragasszátok a címkéiteket oda, ahova jólesik).

Vagy száz esztendeje egy derék magyar bravúros módon épkézláb, s ráadásul felettébb épületes költeménnyé illesztette össze Jókai Mór mindahány regénycímét, s túl a kommerciális szempontokon alighanem valami ilyesféle elszánás sarkallhatta munkára az immár mozifilmként is megtekinthető ABBA musical összeállítóit.

Hosszú az út lélektől lélekig, erre Wong Kar-wai legújabb mozija is (egy újabb) bizonyosság. A direktor jó szokásához híven ismét a szerelemről regél: most épp a megtört szív rejtelmeit, a gyógyulás útját, a gyász folyamatát kutatja.

Van valami magától értetődő abban, hogy Zsámbékon, a hajdani orosz (lehet, hogy magyar?) rakétabázison Krisztus megpróbáltatásai többedszerre is közönség elé kerülnek. A színháznak - legyen mozgásos vagy/és beszédes vagy/és zenés - itt ugyanis érdekes kontextusa van; mindenki menjen legalább másfél órával a kezdés előtt, és járja be az elvadult, mégis csodás terepet: színház az is, a múlt eleven kísértete vágtat a bokrok-fák közt.