Paradise Lost (koncert)

  • - vincze -
  • 2008. július 3.

Zene

Nyilvánvaló volt, hogy az egyébként is leszálló ágban lévő Paradise Lost a közelébe sem tud jutni annak a teljesítménynek, amit a Living Colour funkmaffiája nyújtott tavaly épp itt, a Zöld Pardonban, de az ember mindig reménykedik, ha egy olyan zenekarról van szó, amit cirka tizenpár éve szeret.
íp>Paradise Lost Nyilvánvaló volt, hogy az egyébként is leszálló ágban lévõ Paradise Lost a közelébe sem tud jutni annak a teljesítménynek, amit a Living Colour funkmaffiája nyújtott tavaly épp itt, a Zöld Pardonban, de az ember mindig reménykedik, ha egy olyan zenekarról van szó, amit cirka tizenpár éve szeret. Aztán nagyot koppan, amikor leér a Petõfi híd mellé, és szembesül egy olyan hangzással, aminek mindössze három összetevõje van. Szánnivalóan erõtlen gitárok, amelyek nagyjából olyanok, mintha egy zsákba kötözött bullterrier morgását hozná ide a szél úgy Kelenföld környékérõl, penetráns dobok (itt a Paradise Lost mókás kedvû technikusa valószínûleg kipróbálta, hogy Jeff Singer pergõjébõl képes-e olyan rettenetes hordópüfölést csinálni, mint ahogy Lars Ulriché szól a Metallica legutolsó lemezén;egyébként sikerült neki), és minderre fátyolként Nick Holmes erõtlen éneke. Akirõl persze tudjuk, hogy a hõskor mogorva gótmetál-gurgulázását már rég nem tudja hozni (nem is értem, miért erõltetik még mindig az As I Die-t), a Paradise Lostilag középkornak számító Icon/Draconian Times-éra érces, kicsit egy nyersebb James Hetfieldre emlékeztetõ, de már tiszta énekhangját szintén nem, az viszont új információ volt, hogy az újabb albumok visszafogott énektémái sem mennek neki (ezen az estén). Innentõl kezdve pedig már nem is akkora baj, hogy a setlist jórészt a papírforma szerint mûködött (néhány régi dal a hínárhajúaknak, sok új a tavalyi lemezrõl, hogy megvegyék, a többirõl meg egy-egy mutatóba), mert az egyedüli meglepetésként elõvett metálos Pity The Sadness éppolyan erõtlen volt, mint az egész koncert. Az pedig keveset segít a dolgon, hogy a két fõnök, Holmes és Greg Mackintosh gitáros a csapat rövidhajas-selyeminges korszaka után most pontosan úgy néz ki, mint 1995-ben, amikor még jó zenekar voltak.

- vincze -

Zöld Pardon, június 25.

**

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.