Csak a muri! - Phyllida Lloyd: Mamma mia! (film)

Zene

Vagy száz esztendeje egy derék magyar bravúros módon épkézláb, s ráadásul felettébb épületes költeménnyé illesztette össze Jókai Mór mindahány regénycímét, s túl a kommerciális szempontokon alighanem valami ilyesféle elszánás sarkallhatta munkára az immár mozifilmként is megtekinthető ABBA musical összeállítóit.

Vagy száz esztendeje egy derék magyar bravúros módon épkézláb, s ráadásul felettébb épületes költeménnyé illesztette össze Jókai Mór mindahány regénycímét, s túl a kommerciális szempontokon alighanem valami ilyesféle elszánás sarkallhatta munkára az immár mozifilmként is megtekinthető ABBA musical összeállítóit. Az eredmény, a forgatókönyvvé kerekedett sztori (képeslapra szánt görög szigettel, egyedülálló anyával, felserdült, kíváncsi leánygyermekkel és erősen háromesélyes apasággal) mindazonáltal csacskán harmatgyengének bizonyult, s ennek nyugtázása után jószerével már csak 2500 leütésnyi gunyor és fanyalgás várna reánk a jobbára zenés színházi, illetve operarendezőként ismeretes Phyllida Lloyd filmalkotása felett, hogy aztán visszatérhessünk kedvenc időtöltésünkhöz, a kenyérpusztításhoz. Mégsem járhatunk el így, s korántsem csak a számos, környezettudatosan újrahasznosított diszkóörökzöld lágyítja a szívünk, hanem például (és legelsőbben) Meryl Streep szereplése e nyárias zenebohózatban. A kétszeres Oscar-díjas színésznőt vitán felül jobban megírt, nemesebb bordázatú szerepekben szoktuk látni és megsüvegelni, ám azért az sem egy utolsó mulatság, hogy ezúttal a Mamma Mia! vagy épp a szakítós alapopus, a The Winner Takes It All kihívásnak is beillő megszólaltatása osztatott a veterán filmdívára. Kellemetes énekhangja, szívvel komédiázó játéka dicséretet érdemel, telivér blődliző kedélye pedig hökkent kacagásra derít: a tengerjáró hajóorrában elővezetett, vagy jó százméternyi, szélben repdeső textíliával adjusztált Money, Money, Money valósággal Leslie Nielsent és Mel Brooksot überelő geg. Ezt a parodisztikus, bohózati vonalat erősíti a két kísérőkomika, a nagyszerű brit Julie Walters és az elsősorban televíziós vígjátéksorozatokból ismerős, fanyar ábrázatú Christine Baranski, akiknek egyebek mellett a Chiquitita merőben újszerű feldolgozását köszönhetjük. A pazar, s hozzá vérmes görög parasztasszonyokkal is jócskán megerősített női szakasz némiképp leárnyékolja a férfiakat, főleg az örökkön elegáns Pierce Brosnant, noha a svéd koloritot képviselő (Szabó Istvánnál Furtwänglert adó) Stellan Skarsgcrd és a félgesztusnyi titkot rejtegető Colin Firth így is látható kedvvel veszi ki a részét a mindenre elszánt, ádáz bohóckodásból. Mert hiszen épp ide torkollik az emberséges terjedelmű, nyári mozi: egy halmozottan önironikus, kikacsintgatós (így a svéd lobogóval és a két hím-ABBA cameomegjelenésével is operáló), zenés bohóctréfába, amit nézőként alkalmasint nagyon lehet utálni, jóllehet ezt magunk nem próbáltuk. Még a színpadi produkcióból érintetlenül átemelt obligát ráadásszámokat, a végképp elszabadult, s immár vásári jelmezekkel is kiegészített levezető perceket is egészen jól viseltük. A májbajos komolykodás kivette évi rendes betegszabadságát, ítélőerőnk lanyhul, hallgassuk csak meg még egyszer ezt a muris Waterloot!

A UIP-Duna Film bemutatója

Neked ajánljuk