Klaus Schulze & Lisa Gerrard: Farscape

  • B. I.
  • 2008. július 3.

Zene

A hét végén jelenik meg a berlini szintetizátor-majsztro új, ráadásul dupla albuma, brutálisnak tekinthető 150 perces anyaggal.

Noha Schulze hivatalos site-ja sorlemezként definiálja, a fõszereplõ ezúttal az egykori Dead Can Dance nõi fele, Lisa Gerrard: az õ hangja uralja a Liquid Coincidence címû szerzemény hét tételen át hömpölygõ zenefolyamát. E csodálatos hangnak azonban - példa rá a mostani produkció - megvannak a maga határai. Az egyenként 13 és 30 perc között mozgó egységek elsõsorban külön-külön élvezhetõk - fõleg a lendületes nyitótétel vagy az álomszerû 5. rész -, a varázslatos ének és Schulze nem kevésbé álomszerû elektronikus akkordjai, különleges hangulatot teremtõ szekvenciái egyszerûen rabul ejtik a hallgatót. Húsz-harminc-negyven percre. Két és fél órányi figyelmet azonban egyszerûen nem bír el ez a munka: ahhoz túl egysíkú Lisa keleties motívumokra épülõ szüntelen kántálása, és túlságosan visszafogott a háttérbe húzódó Schulze játéka.

Richard Wagner elkötelezett rajongójaként Schulze készített már operalemezt is (Totentag), és többször kísérletezett azzal, hogy a maga egyedi szintetikus-instrumentális világába szervesen beépítse a legtermészetesebb zenei hangforrást, az emberi éneket. A Farscape a kevésbé sikerült próbálkozások közé tartozik. "Valójában minden zenedarab csak félig megkomponált mû - a másik felét mindig a befogadó impressziói alakítják" - vallja a mester. Nos, ezúttal, kellõ inspiráció híján, a folyamat második fele nemigen mûködik.

B. I.

SPV 2008

***

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.