Kultúra

Az elmúlt két héten a múzsák dús asztalát csontig leszopogattuk; zenetermeinkben vigasztalan árvaság fogad, legfeljebb némely hárfaest (például Varvara Ivanovnáé a gödöllői kastélyban, ahol egyébként egy egész fesztivált rendeznek eme gigászian unalmas hangszer tiszteletére) kelthet izgalmat a bensőségben, de ezeket A szellem fenomenológiája kétszáz éves megjelenése alkalmából meghagyjuk a hegeli szépléleknek, ki nem képes külsővé tenni magát, ezért eloszlik mint alaktalan pára, vagy - és ezt már a Zenegyűlölő teszi hozzá - mint egy arpeggione futam a szélhárfán. De mindenképpen kiemelendő egy hangverseny (Zeneakadémia, október 5.

A resti intézménye ma már nosztalgikus sóhajtozás: igazi étteremről csak kivételes esetben beszélhetünk. Mondhatnánk, hogy mindez csupán a vasúti szolgáltatás tükre, de higgyék el, annál is rosszabb.

kulthírek

Hároméves korára nevet váltott a fesztivál, melyet tavaly még Pécsi Nemzetközi Filmünnepnek hívtak. Új, divatos szókapcsolat helyett régi, patinás márkanév nyerte a tendert: a Moveast kapcsán immár nemcsak a kelet-európai filmtérséget feltérképező periodikára, de egy hasonló profilú fesztiválra is bátran gondolhatunk.

A jól ismert mondás, miszerint senki nem lehet próféta a saját hazájában, akár a jelmondata is lehetne a hazai underground egyik legkísérletezőbb zenekarának, a győri Pozvakowskinak (Bánáti Zsombor - dob, Darvas Ádám - gitár, Szombathelyi Sebestyén - basszusgitár, Szeredi Csaba - vetítés). A karakteres zajzenét játszó posztrockformációnak a napokban jelent meg a harmadik lemeze.

Új, hollywoodi produkcióban forgatott filmje, az Este megjelenésünk napján kerül itthon a mozikba.

Nyolc kis kritika

Krakkótól Afrikába vezető út igazán kellemes, de hogy megtoldjuk Brazíliával, azt nem forszíroznám.

A jó nevű kultfilmrendező eddig durván kétfajta művet készített: egyrészt filmtörténeti utalásokban gazdag, emlékezetes, néha zseniális momentumokban bővelkedő stílusgyakorlatokat (Alkonyattól pirkadatig; Desperado; Sin City), másrészt családi mozinak álcázott (alkalmanként azért szórakoztató) baromságokat (Kémkölykök, Cápasrác és Lávalány kalandjai).

A Bárka Színházban bemutatott Viharban sok minden - majdnem minden - megvan, ami ahhoz kell, hogy ne csak megértsük, hanem át is érezzük a mű nagyszerűségét, emelkedett tragikumát, máig ható aktualitását. Balázs Zoltán Osztrovszkij drámájába belesodorja Janácek Kátya Kabanova című operáját is; Gombár Judit ez utóbbihoz tervezett díszletet, mely leginkább egy, a semmibe vezető autópálya-felhajtóra emlékeztet. Alatta nyílások adnak módot gyors mozgásokra - a mögötte levő sejtelmes és végtelen tájat érzékeltető háttérfüggöny és a színváltós-hatásos világítás pedig mintegy az előadásban hullámzó szenvedélyeket erősíti vagy ellenpontozza.

Kicsiny 1999 óta készített installációi sajátos, a nemzetközi művészeti életben is jegyzett művek - nem véletlen, hogy 2005-ben ő képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén.

Ha a zöldségek élnének lelki életet, a zellert bizonyára egy jó kiadós pszichoterápiás kezelés illetné. A méltatlanul mellőzött zöldségek klubjának állandó tagja valószínűleg csak igen komoly küzdelmek árán vagy jól fizetett sztár-marketinges segítségével tudna ebből kilépni.

Születésnappal kezdjük, 100 éve, 1907. szeptember 26-án született Radványi Géza.

Korábban felidéztük ama híres beszélgetést, amelyben Goethe kifejtette hű famulusának, Eckermann-nak (képünkön) - akit folyvást teli tüdőből gyaláznak a szemellenzős irodalmárok, elfelejtvén, hogy Johann Peter személyében mégis az interjúregény műfajának megteremtőjét tisztelhetnék -, hogy Carlo Gozzi, a 18. századi nagy velencei drámaíró úgy vélte, mindössze 36 drámai helyzet létezik; Schiller kevesellte e számot, de a kaján Goethe szerint ő maga még eddig sem tudott eljutni.