tévésmaci - A leguán leghosszabb éjszakája

  • .
  • 2007. szeptember 27.

Trafik

Születésnappal kezdjük, 100 éve, 1907. szeptember 26-án született Radványi Géza.
Bátyja, Márai Sándor polgári vallomásainak tanulsága szerint már néhány hónapos korában megtanulhatta, hogy milyen az élet nem: "Szüleimmel egyszer mégis külföldi fürdőre utaztunk, a Keleti-tenger mellé, s magunkkal vittük újszülött, pár hónapos öcsémet is; anyám féltette a gyermeket az utazás rázásától, s ezért függőágyat feszített ki számára a vasúti fülkében, az ajtó s az ablak között. Ennek a találmánynak kellemes következménye volt, hogy az utasok elkerülték fülkénket, de kellemetlenebb, hogy öcsém a hintázó függőágyban, városunktól Berlinig agyrázkódást kapott, s Berlinből aztán nem is láttunk egyebet, csak orvosokat és egy hotelszobát."

Nos, mivel a 100-as szám olyan nagyon szuggesztív, ezért a hét végére csak 100 percnél hosszabb filmeket ajánlunk, így reméljük elérni végre, hogy teljesen elmenjen a kedvük a tévézéstől.

Pénteken (28-án) tehát 02.15-kor a Valahol Európában (100 perc) a Duna tévén. 03.55-kor pedig A vörös kakadu (128 perc) az e heti német film a Cinemaxon, ha valakinek nem tűnt volna még fel Jessica Schwarz, akkor most megnézheti, vagány. A film 1961-ben játszódik Drezdában és Berlinben, van benne szerelem és Stasi, de A mások életével ellentétben ez nem a fal leomlásával, hanem a fal építésével végződik.

Szombaton még mindig Radványi, 12.40-kor az m1-en Egy asszony visszanéz (101 perc). Késő este két félelmetes filmhős lép fel: 22.10-kor az m2-n egy kult-anime, az Akira (120 perc), 22.40-kor pedig az m1-en Drakula Coppolától (123 perc).

Vasárnap nehéz lesz választani; vagy csudára meghatódni akarunk, mert akkor a tv2-n nézzük Hugh Grantet és Emma Thompsont 20.00-kor, az Igazából szerelemben (129 perc), vagy Bruce Willisnek gönnoljuk, hogy egy este kétszer is megmentse a világot 20.00-kor az RTL-en az Armageddonban (150 perc - egyelőre hosszban ez vezet) és 00.40-kor a tv2-n, Brad Pitt-tel karöltve a 12 majomban (123 perc). A harmadik lehetőség, hogy az m2-n Kirk Douglas lesz Vincent van Gogh, és Anthony Quinn jácca Paul Gauguint: 20.00 A nap szerelmese (117 perc). A film alapjául Irving Stone életrajzi regénye szolgált, melyet Vincent és Theo levelezése ihletett. Sürgősen be kell szereznem, hátha jobb, mint Mario Vargas Llosától az Édenkert a sarkon túl, ami Gauguin és nagyanyja életét taglalja, sajnos meglehetős modorossággal. Ha inkább szeretnénk az e heti német amerikai párját, akkor 23.30-kor kapcsoljunk a Cinemaxra, ahol a Vörösök lesz a leghosszabb a maga 194 percével. Rendezte, a forgatókönyvét írta és főszerepli Warren Beatty. Fellép még Diane Keaton és kedvencem, Jack Nicholson, a sztori (akár hiszik, akár nem): Reed, a radikális amerikai újságíró és Louise Bryant, az elismerésért küzdő írónő behergelődnek a kommunizmus eszméjétől, a forradalom színhelyére, a távoli Oroszországba utaznak, s amikor visszatérnek az Egyesült Államokba, Reed könyvet ír a forradalomról, és megalapítja az amerikai kommunista pártot. Haha. Én persze a leguánommal a TCM-et nézem, 02.45-kor kezdődik Az iguána éjszakája (118 perc), rendező:John Huston, író:Tennessee Williams, szereplők: Richard Burton és Ava Gardner.

Hétfőn szeretnénk valamit megtudni Henri de Toulouse-Lautrecről is, mert nagyon belejöttünk a festőkről szóló filmekbe, ezért 23.00-kor a Spektrumra kapcsolunk, kivéve, ha mégis a Vámpírok - a gyilkos csapat című alkotás láttán akarnánk meggyőződni Jon Bon Jovi színészi képességeiről.

Kedden a tv2 nagyon igyekszik bevetni minden lehetséges fegyvert, 21.10-től Született feleségek, 23.10-től Columbo és 01.45-től ráadásnak a Hitchcock-sorozat, de hiába erőlködnek, aznap este az egész ország az RTL-t fogja nézni, ahol 21.15-kor végre megtudjuk, túlélte-e Aby születendő kisbabája, továbbá a gyermek apja, Kovac doktor azt a veszélyes szitut, amiben tavasszal kénytelenek voltunk odahagyni őket.

Szerdán ne tévézzenek, inkább gyűjtsék az erőt csütörtökre, hisz akkor sem kell semmit sem nézni.

A legvégére hagytam az e heti rejtvényt: gyíkbőr ridikült nyer, aki megmondja, melyik filmről jutott eszembe Iggy Pop Lust For Life-ja. Here comes Johnny Yen again / With the liquor and drugs / And a flesh machine. Fogyasszanak likőröket és más legális drogokat, higgyék el, nem árt annyit, mint a tévézés!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.