Vér, velő, rózsa - Robert Rodriguez: Terrorbolygó (film)

Zene

A jó nevű kultfilmrendező eddig durván kétfajta művet készített: egyrészt filmtörténeti utalásokban gazdag, emlékezetes, néha zseniális momentumokban bővelkedő stílusgyakorlatokat (Alkonyattól pirkadatig; Desperado; Sin City), másrészt családi mozinak álcázott (alkalmanként azért szórakoztató) baromságokat (Kémkölykök, Cápasrác és Lávalány kalandjai).

A jó nevű kultfilmrendező eddig durván kétfajta művet készített: egyrészt filmtörténeti utalásokban gazdag, emlékezetes, néha zseniális momentumokban bővelkedő stílusgyakorlatokat (Alkonyattól pirkadatig; Desperado; Sin City), másrészt családi mozinak álcázott (alkalmanként azért szórakoztató) baromságokat (Kémkölykök, Cápasrác és Lávalány kalandjai).

A Tarantino-mozi (Halálbiztos; lásd: Vadász, méla les, Magyar Narancs, 2007. május 31.) párjaként készült, s a régmúlt (?) idők trashfilmjeinek tisztelgő Terrorbolygót nehéz lenne hozzárendelni a fenti két halmaz bármelyikéhez - alkalmasint azért, mert maga az alkotó se nagyon tudta, hogy a forgatás (úm. örömfoci) önmagában is szórakoztató voltán túl mi a fenét is akar kihozni belőle. A legújabb Rodriguez-féle freakshow inkább az őrült karakterek csaknem enciklopédikus teljességű felsorolásával igyekszik megfogni: pszichopata orvos hozzá méltó élete párjával, tébolyodott tiszt, megnyomorodott go-go girl, elmebeteg pecsenyesütő (Jeff Fahey jutalomjátéka!), idióta rendőrök és undorító élőhalottak lépnek fel az ép ízlésű publikum nagyobb épülésére. (ha valakit ugyanez zenében is érdekelne, bízvást ajánlhatjuk a nagyszerű Cramps együttes életművét, különös tekintettel a Bikini Girls With Machine Gun című ikonikus szerzeményre.)

A Terrorbolygó vérbeli zombifilm; ilyen esetekben jogos egy kis terminológiai kitérőt tennünk. Ezek szerint legfeljebb csak a voodoo varázslattal reanimált és marionettbábként irányított hulla az igazi zombi, a többi csak sima élőhalott, akit romlásnak indult külleme és öntörvényű viselkedése különböztet meg film- és kultúrtörténeti előzményétől. Mondanunk sem kell, egy virtigli élőhalottas filmben (elég csak Romero klasszikusait szemlélni) nem derül ki, mitől zombult be a város: randán néznek ki, hülyén járnak, embert esznek - miért? Csak! Ezentúl ez a norma, és kész, aki meg nem áll be a sorba, annak előbb-utóbb leszedik a fejét. Rodrigueznél harci gáz a tettes, ami nem túl szellemes megoldás: ennél még a fekete mágia és az űrből jött fertőzés (eddig ez a két dobogós magyarázat) is sokkal életszerűbb. Ugyanakkor alkotói védjegy a frappáns szereplőválasztás; ez most sincs másként. Bruce Willis ezúttal csak negatív mellékszereplő, akit Tarantino perverz zsoldosa egyszerűen lejátszik a vászonról. Az egészet viszont egyértelműen a Bűbájos boszorkákban megismert Rosie McGowan, a korábban többek között a Sírhant művekben virító Freddy Rodriguez (a fiatal, Cry Baby-korabéli Johnny Deppre fazonírozott El Wray szerepében), valamint az orvos házaspárt alakító Marley Shelton - Josh Brolin duó viszi el. De említhető a Lost sorozat iraki hóhérjaként befutó Naveen Andrews is, ő szerepe szerint ugyan biokémikus, de praxisa alapján nyilvánvaló, hogy kínzás-kivégzés szakon végezte az egyetemet. A többi karakter kidolgozására már nem maradt ennyi idő és figyelem: ők bunkó texasi rendőrt vagy egyszerűen csak helyi, délvidéki, gyorsan zápuló tahót alakítanak. A nagy tolongásban sem feledkezett el viszont Rodriguez a rokonairól: két unokahúga a kissé primkó bébiszitter-ikerpár szerepében, míg fia, Rebel a tragikus sorsú kis Tonyként semmivel sem marad el mondjuk Michael Biehn mögött. A forgatókönyv írása során viszont jól elfáradhatott a jeles filmművész: az első negyedóra-húsz perc poénáradata gyorsan elakad, s a néző figyelmét inkább a virtuóz mészárlós-öldöklős jelenetek (többnyire dúsan dekoltált hölgyek lőfegyverrel) kötik le - ezekben a maestro tényleg verhetetlen, a géppuskalábú táncosnő figurája vélhetően csillagos ötöst érdemel majd a legröhejesebb blődlik világbajnokságán.

Örvendetes továbbá, hogy a fogyatékosra marcangolt főhősnővel kapcsolatban egyetlen poént sem hagyunk ki, s magától értetődően (hopp, egy spoiler) teljesül a korcs nézők akarata is: szex falábú nővel, hozzá egy kis tréfás tribute a régmúlt, a grindhouse-os idők pajkos kedvű, tekercscsonkító mozigépészeinek.

A jobb zombifilmekben a végén mindig az élőhalottak győznek, egyszerűen azért, mert ők a jobbak, meg különben is: agy nélkül könnyebb az élet (pláne, ha már meghalt az ember). Ezt persze Rodriguez nem engedhette, egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne ő triumfáljon a végén.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.