Újbuda pályázatot hirdet Törőcsik Mari emlékművének létrehozására

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 6.

Kultúra

Bruttó ötmillió forintot ajánlanak a nyertesnek.

Nyílt pályázatot hirdet a XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Törőcsik Mari közterületi emlékhelyének létrehozására. A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő Újbuda díszpolgára volt, aki számos kerületi rendezvényt megtisztelt részvételével, interjúiban többször méltatta egykori lakóhelyét, otthonát.

„A nehéz napokon azt kívánom mindenkinek, hogy gondoljanak a múlt szép napjaira és a jövő szép napjaira” – idézi az önkormányzat a színésznőt.

Emlékének őrzésére a kerület vezetése 2021-ben parkot nevezett el a színésznőről, ennek helyszíne a lakók szavazatai alapján a Feneketlen tó közvetlen szomszédságában álló terület lett. Az újbudai önkormányzat a színésznő személyének, tehetségének adózó emlékmű létrehozását kezdeményezi ugyanitt.

 
A Törőcsik Mari park a Feneketlen tó közelében
Fotó: ujbuda.hu
 

 

A tervezett emlékhellyel kapcsolatos legfőbb elvárás, hogy az Törőcsik Mari életpályájának sokféle irányára reflektáló köztéri alkotás legyen, amely igazodik a művésznő nyitott, korát meghaladó életfelfogásához, barátságos személyiségéhez, ugyanakkor illeszkedik a parkos, zöld környezetbe és kapcsolatot tud teremteni az arra járókkal, fiatalabb és idősebb generációkkal egyaránt. 

A pályázatra várják minden olyan alkotó jelentkezését, aki szeretne hozzájárulni Törőcsik Mari emlékének őrzéséhez, és az emlékműnek mind a tervezési, mind a kivitelezési folyamatát el tudja látni. 

A díjazásra rendelkezésre álló keret összesen bruttó 5 millió forint, a pályázási határidő 2023. október 31. 

A pályamunkák elbírálásait 10 tagból álló szakmai zsűri végzi. A zsűri elnőke Szabó Levente, építész, tanszékvezető egyetemi tanár; társelnöke dr. László Imre, Újbuda polgármestere; a tiszteletbeli zsűrielnök Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze. A zsűri tagjai: Erő Zoltán, Budapest főépítésze; dr. Szerdahelyi Márk művészettörténész; Tihanyi Dominika, tájépítész; Szegedy-Maszák Zoltán, egyetemi tanár; Pelle Zita, építész; Schreffel János, Újbuda főépítésze; Büki László, Újbudai Önkormányzat városgazdálkodási igazgató.

A leendő emlékmű helyszíne: 1114, Budapest, Törőcsik Mari park. Minden részletről itt lehet tájékozódni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.