Mármost kérdés, ilyen körülmények között egyáltalán mi értelme van az egésznek: csak a veszély, a baj, kínos incidensek, eszkaláció. A legalább nyolc ország közül az olaszok és a görögök helyzete világos: Albániából lényegében mindenki elmenne, és hozzájuk mennének, mint eddig is, ami azért albánból már sok lenne, legyen bármilyen csendes, szerény, igénytelen. A törökök alighanem európai reményekért, pozíciókért mennek, meg aztán ott vannak a délalbán muzulmánok, de Vloránál mélyebbre ők sem mernek hatolni, mint senki más sem, hiszen ott biztosan lőnek, zűrzavar a zűrzavarban. És a többiek, például Dánia vagy Ausztria? Lehet, hogy elvből? Van olyan?
Magyarország példátlan hétpárti egyetértéssel nem küld katonákat, mert ez albán belügy, oldják meg, mosakodjanak ki. Ez álságos érv, mert Albániában nincs olyan, hogy ők, nincsenek politikai módon értelmezhető erők; bandák vannak, vérbosszú-ügyeket intéző klánok, marakodás a szajrén. A belső rendező elv csak az erőszak és a félelem. Nem biztos, hogy elfogadható erre csak úgy sajnálkozva rábólintani.
A másik érv az volt, hogy a távolmaradásból nem lesz bajunk, nem fognak ránk haragudni, a NATO-, EU-integráció töretlenül folytatódik. Ez és így nem biztos, hogy szorosan a tárgyhoz tartozik, lehet, hogy jobban hangzott volna fordítva: ezek és ezek a külpolitikai prioritások, Albánia rendbetétele nem tartozik közéjük, kétséges a siker is, sok kidobott pénz lenne csak, és zéró értékelhető haszon, tán még emberhalál is, és az tényleg rossz. Racionális döntés volt, gyakorlatias, ennyit legalább tudunk produkálni, és ennél a morális alapú ésszerűtlenség nem ér többet. Csak jobb lett volna így is mondani.
