Hogyan rúgjunk bele egy halott emberbe? A legcélszerűbb talán utólag írni "szellemalakjáról", és ezzel mintegy kiszolgáltatni őt értelmezésünknek (és így: személyiségünknek) anélkül, hogy köze lett volna hozzánk; elvégre már nem kelhet fel a sírból, hogy öreg, hadd nyugodjak má´ békében, R.I.P., inkább foglalkozz saját magaddal, hogy miért van szükséged rám. És tényleg. Ha Sükösd Mihály író a Népszava "Tárca" rovatában minden apropó nélkül felidézi "Krassó György szellemalakját", akkor érdemes megkérdezni, hogy ez mire jó. Szerző ugyanis abszolúte elismeri, hogy ők ketten két világ, tárcájának tárgyát "csaknem negyven éven át ismertem, de mindig csak futólag. (...) Ritka érintkezéseink évtizedein át nemigen kedveltük egymást."
Akkor meg miért kell róla írni? Kilóg-e valahol valamiféle lóláb? Ki.
A tárca kiváltója egy Krassóról szóló dokumentumfilm, amit Sükösd Mihály március 15-én megnézett a tévében, ezen kicsit el is mereng, hogy jön ide Krassó, amikor ő inkább magyar október, aztán a rövid életrajzi betétben olyanok jönnek futólag, hogy "a hetvenes-nyolcvanas évektől a demokratikus ellenzék fontos, bár nehezen kezelhető tagja". Tisztelettel kérdezem: az kinek a nézőpontja, hogy nehezen kezelhető? Kik akarták valahogy "kezelni" az ellenzéket? Mert aki így ír, az posztumusz azt is jól felrója neki, hogy "örökösen nyüzsög és rengeteget beszél" ahelyett, hogy higgadtan, szófukaran dolgozott volna a rendszer bomlasztásán, mint szerzőnk.
Aki sajnos azt sem állhatja meg, hogy Krassó utólagos analitikusaként ne diagnosztizáljon egy, a (valóban zseniális) bátyjával kapcsolatos kisebbrendűségi komplexust (és akkor mi van?), valamint azt, hogy "örökös szerepzavarban szenvedett. Forradalmár kívánt volna lenni, de csak lázadó lett", ösztönös anarchista, aki el se olvasta az anarchizmus klasszikusait. "Életének utolsó éveiben Krassó György az `ellenzék ellenzékének` hősies és nevetséges figurája" - de ez már tényleg egy írói munkásság része.
Mert - kérdezem úgy is, mint aki anno olvasta az anarchizmus klasszikusait -: mi a lópikulát akar nekünk a szerző ezzel az egésszel mondani? Hogy lehet bárki oly bátor, hogy Krassót nevetségesnek nevezze nagy nyilvánosság előtt, különös kegyetlenséggel?
Csak nem az játszhatott szerepet, hogy Krassó "sok vétkemet tartotta számon"? Meleg. "Folyóiratunk, az akkori Valóság nem közölte Krassó György két közgazdasági tanulmányát. Nem politikai, hanem szigorúan szakmai okokból." Forró. "Mérhetetlenül hosszú, jellegzetesen amatőr dolgozataiban a szakmai fejtegetések ködös filozófiai kitérőkkel keveredtek." Tűz. "Amikor kéziratait visszaadni kényszerültem, Gyuri mereven az arcomba tekintett, s nemcsak a hatalom bentlakójának, de rendőrspiclinek is nevezett. Ha másvalaki mondja, fülénél fogva dobom ki az ajtón." Krassó azonban - így konkludál szerzőnk - paranoiás volt, ezért kicsit megbocsátható a dolog.
Hát itt van a Krassó elásva.
Aki ma Magyarországon azt állítja, hogy a börtönbe csukott, megvert, megfigyelt, disszidálásba hajszolt Krassó György a 70-es, 80-as években gazdasági-filozófiai cikkeket publikálhatott volna a Valóságban, hogy ennek nem volt politikai akadálya, csak "szakmai", az szerintem nem mond igazat. Ha valaki azért, mert lelkileg nem tud elszámolni egy halottal, amiért az lespiclizte, utólag jól bemártja egy pszeudo-pszicho-nekrológban, az szerintem erkölcstelen. És ha ez a valaki - egy jelentős elméleti folyóirat főszerkesztőjeként - noch dazu tényleg a hatalom bentlakója volt, valószínűleg mindenki jobban jár, ha nem ír tárcát "Krassó György szellemalakjáról".
Kicsit szomorkás a hangulatom máma.
