A pápa szerint nem az a fontos, amit a világ hajszol

  • narancs.hu
  • 2018. november 3.

Lélek

Külsőségek, hatalom és dicsőség - ez mind nem számít.

El kell utasítani a "világi hívságokat" és a külsőségekre alapozó látszatörömöket, ehelyett a szív tisztaságát kell megőrizni – mondta Ferenc pápa szombaton az év során elhunyt püspökök és bíborosok emlékére a Szent Péter-bazilikában tartott gyászmisén.

Nem a látszat, hanem a szív az, ami számít - idézi a pápa szavait az MTI. Szerinte mindaz, amit a világ hajszol, s amivel kérkedik - a dicsőség, a hatalom, a megannyi külsőség - múlandó, nem hagy nyomot maga után. "Ehelyett meg kell tisztítani és meg kell óvni a szívet, az ember bensőjét, ami oly drága Isten szemében" - fogalmazott a pápa. 

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.