Törőcsik Mariról a szomszédai is gondoskodnak

  • narancs.hu
  • 2018. november 10.

Lélek

A kórházban gyengélkedő színésznőt sok mindenben kisegítik.

Törőcsik Marit pár hónapja választották meg Velem község díszpolgárává, a helyiek pedig annyira szeretik a színésznőt, hogy a mindennapi dolgokban is segítenek neki. A Blikk szerint a helyiek rendben tartják Törőcsik kertjét, illetve takarítanak is.

„Szeretek itt lenni, és nagyon jólesik, hogy ennyien gondolnak rám és segíteni akarnak. Lassan megy minden, és sajnos hamar kifulladok, de szerencsére vigyáznak rám és segítenek, ha úgy van, ez nagy megnyugvást jelent. Persze szeretnék újra színpadra állni a fővárosban, de messze van az még... Hallgatok az orvosaimra és kímélem magam” – mondta Törőcsik a lapnak, aki jelenleg ismét kórházban tartózkodik.

„Most egy rosszabb időszakát éli, de elszánt. Érzi, sokan szorítanak érte” – ezt pedig Jordán Tamás nyilatkozta, aki pár napja látogatta meg a színésznőt.

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.